Megható és felemelő pillanatoknak lehettek részesei mindazok, akik vasárnap koraeste kilátogattak a nagykárolyi vasútállomásra, ahol ünnepélyesen fogadták a Boldogasszony Zarándokvonat utasait. A találkozás ismét bizonyította: a nemzetet nem választják el országhatárok, a közös hit, kultúra és összetartozás érzése erősebb minden távolságnál.
A zarándokvonat érkezésekor a résztvevők ismerősként, testvérként köszöntötték egymást. A rendezvény bensőséges hangulatát tovább emelte a közös éneklés és az együtt átélt lelki élmény.
A jelenlévőket Giurgiu-Kovács Mónika, Nagykároly polgármestere köszöntötte, míg a Boldogasszony Zarándokvonat zarándokai nevében is üdvözölték a helyi közösséget. Ünnepi áldást mondott Ft. Marton Zsolt váci megyéspüspök, közös imát mondott, Szolomayer Sándor a nagykárolyi Szentlélek templom plébánosa, majd Pálmai Árpád, a zarándokvonat karnagyát követve, énekelt a közösség.
A program végén Budai László, a Misszió Tours szervezője rövid búcsúval köszönte meg a helyiek vendégszeretetét és a szívélyes fogadtatást.
Az esemény jó hangulatához nagyban hozzájárultak a Rekettye Kulturális Egyesület növendékei is, akik műsorukkal és lelkes jelenlétükkel még emlékezetesebbé tették az együttlétet.
A szervezők szeretnének köszönetet mondani mindazoknak, akik időt áldoztak és vasárnap délután eljöttek fogadni a zarándokokat.
Hétfőn, 17.57 órakor az Össznemzeti Zarándokvonat gördül majd be az állomásra. Arra kérünk mindenkit, jöjjön ki, fogadjuk őket is hasonló szeretettel és lelkesedéssel!






















































You must be logged in to post a comment.