A női sors táncba foglalva

November 20-án, kedden 19 órai kezdéssel a Háromszék Táncegyüttes tart előadást Nagykárolyban. Ezúttal a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című hagyományos folklórelőadást mutatják be a Nagykárolyi Városi Színházban.

Jegyek már kaphatók. A földszintre szólókat 20 lej, míg az emeletre szólókat 15 lej ellenében válthatjuk ki a Nagykárolyi Művelődési Központ irodájában, valamint előadás előtt a helyszínen.

a (2)

A Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című hagyományos folklórelőadás koreográfiái a Kárpát-medencei forgós-forgatós táncok világából építkeznek. Erdélynek a barokk kor eredményeképpen ez a legnagyobb mai napig megőrzött táncöröksége, a marosszéki forgatóst például a páros táncok királynőjeként szokták emlegetni. Az előadás koreográfiái Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Kádár Ignác, Farkas Tamás, Furik Rita, Richtarcsík Mihály és Ivácson László munkáját dicsérik, moldvai, gyimesi, sóvidéki, györgyfalvi, vajdaszentiványi, bálványoscsabai és felvidéki táncokat láthat a közönség.

a (3)

Az egy órás barokkos tánchömpölygés egy női sorssal von párhuzamot, ám a történetmesélés helyett inkább érzések, impressziók megragadására törekedtek az alkotók. Hogyan láthatja magát a hagyományos társadalomban felnővő kislány, menyasszony, asszony és hogyan látják őt a többiek? Van-e boldogság a gyermekkor tiszta világa után, van-e boldogság a szerelem megtalálása után? Mi az, ami az utat megtölti tartalommal, a költő szavait parafrazálva: át tudjuk-e vinni a szerelmet a túlsó partra? Végül, de nem utolsó sorban, át tudjuk-e adni értékrendünket a következő generációknak?

a (4)