A szabadtéri rendezvények megkoronázása

Ügyességi versenyek és együttgondolkodás jellemzi a vasárnap sorra kerülő Leader-napot. Október 14-én tartja ebben az évben a térségi napját a Dél-nyugat-szatmári Akciócsoport – tudtuk meg Tóga Istvántól, a hivatal menedzserétől.

– Az akciócsoport, és a vele együttműködők célkitűzése, hogy a helyi termékeket helyezze előtérbe. Ennek érdekében például térségi és megyei védjegyrendszer kidolgozásának mikéntjein tanakodnak. Segíteni kell az őstermelőket, a gazdálkodókat! – fejtette ki a szakember.

Bemutatják, hogy ki mivel is foglalkozik, mit termel, mit állít elő, mire büszke. Az akciócsoport tag-önkormányzatait arra kérték fel, hogy a helyi termékeket, a sajátosságokat állítsák ki a standjaikon. Merthogy a mostani rendezvényen is lesz mindahány helyhatóságnak különálló kiállítótere. A szervezők díjazzák majd a legszebb, leginkább tájékoztató standot. A rendezvénynek – a vidék szokásához igazodva – lesz kulináris felhozatala, azaz mindahány csapat főzni fog, és az ételeket díjazzák. Ez alkalommal is megszervezik az úgynevezett parasztolimpiát. Minden települést egy ügyes menyecske, illetve férfiember fog képviselni. A pároknak bizony számos ügyességi feladatot teljesítve kell számot adniuk rátermettségükről, leleményességükről.

Szánnak időt egymás kulturális megismerésére is. Ennek jegyében minden tagönkormányzat művelődési csoportokkal képviselteti magát, továbbá érkeznek meghívott előadók is. 17.30 órától Horea Someșan, 18 órától a Royal Team, 19 órától pedig a Rollscream együttes koncertje lesz hallható.

Mindezek mellett – illetve egész pontosan előtte, az egész napos rendezvény nyitányaként, 11 órától – értekezletet is tartanak. Egyrészt az akciócsoport ismerteti a munkáját, a megvalósítását, de persze az önkormányzatok képviselőinek, illetve a kilátogatóknak is lehetőségük lesz érdeklődni, elmondani az igényeiket. Minisztériumi szakértők is jelen lesznek az értekezleten, javallott tehát minden pályázni készülőnek eljönnie, hogy első kézből juthasson információkhoz.

A lényeg: mindenkit szeretettel várnak az október 14-én, vasárnap a mezőpetri szabadidőközpontban otthonra lelő alkalomra.

Az illusztrációhoz felhasznált képek a nemrégiben
Sárközön megtartott Leader-napon készültek.