Szatmárnémeti fotóssal beszélgettünk. Nagykárolyról. Elmondta, hogy különösen szereti ezt a várost, mert kedves emlékek kötik ide, és egyébként is: kedvesek az itteniek. Virág Botond nem mellesleg különösen szép fotókat készít. Mint magyarázza, hozzáállás kérdése az egész. Tiszteli a károlyi fotósokat, és van, akire jó értelemben irigykedik is.
– Mióta fotózol?
– Gyerekkorom óta érdekelt a fotózás, de a digitális gépek elterjedése után kattantam rá igazán a témára. 2008-ban vettem meg az első tűkorreflexes gépemet és a gyakorlattal párhuzamosan tanulmányoztam az elméletet is. Egy kezdő amatőr számára ez nagyon fontos, ha tisztában van az alapokkal a későbbiekben sokkal jobban lehet építeni rá. Az elkövetkező időszakban kipróbáltam a fotózás minden ágát, makrófotózástól kezdve, a tájkép és épületfotózáson át az asztrofotózásig, mind nagyon tetszett. Gyakran keltem éjjel és utaztam több tíz kilométert, hogy napkeltekor a kiválasztott helyszínen legyek, és kipróbáljam magamat új szituációkban.
Az első igazán nagy projektbe 2011-ben fogtam bele. Elhatároztam, hogy készítek egy time lapse videót Szatmárról. A projekt bő féléves időtartamából 3 hónapig tartott a fotózás, a többit a tervezés és az utómunka tette ki, felemésztette a szabadidőm nagy részét. Összesen több mint 10 000 fotó készült, képenként 15 másodperccel számolva ez több mint 40 órát jelent. A több mint 30 helyszínből és jelenetből nem mindegyik került felhasználásra, voltak sikertelen próbálkozások vagy olyan jelenetek, amelyekbe túl sok zavaró elem került bele. Nagyon nehéz úgy érdekes képkockát találni, hogy ne takarja a témát egy belógó faág vagy kábelek tömkelege, ne rontsa az összképet egy tilosban parkoló autó vagy egyszerűen csak ne tegyen tönkre mindent a mindig rossz irányba világító utcai lámpa.
Jó fotóhoz szerencse is kell – szokták mondani, én is voltam szerencsés, például mikor sikerült az Astoria hotel tetőszerkezetére felmásznom és onnan várnom a napfelkeltét; a Tűzoltótoronyban dolgozó embereket sikerült rávennem, hogy maradjanak záráson túl, hogy a naplementét is megörökíthessem vagy a soha nem látott alacsony állású Szamossal. Voltam nem szerencsés is: sikerült feljutnom az adminisztratív palotába, de amint a nap felkelt, egy csúnya köd árasztotta el a várost, ezért a fotózást le kellett fújni; a Kossuth-kertben forgatott jelenet közben kevés hiányzott, hogy egy kóbor kutya megharapjon, a Szamos-parton pedig bokáig süllyedtem a sárban, majdnem végleg beragadt az egyik cipőm, a Pannónia-szállós jelenetnél pedig egy roma származású csapat egyik ficánkolós tagjának elmondása szerint kedve támadt „kirúgni az alját, hogy lássa mi lesz a tetejével” (a fotósállványra értette), ezt elkerülendő beavattam őket a fotózás rejtelmeibe.
Van egy jelenet a videóban, amikor a vasúti sínek között fut a kamera, ehhez külön szerkezetet építettem, majd miután engedélyt kértem a déli vasútállomás főnökétől a forgatásra, minden egyes képkocka után 20 cm-t toltam magam előtt a szekeret, rajta a géppel. Komolyabb helyeken ezt másképpen csinálják, de ugye mindenki azzal dolgozik, amije van.
Az azóta eltelt négy év alatt közel 20 000 megtekintése van a videónak, és kaptam visszajelzéseket még Kanadából és Ausztráliából is. A befektetett munka meghozta a gyümölcsét, megismerték a nevemet és elkezdtek jönni az első felkérések, 2012-ben pedig válaszúthoz értem, és úgy döntöttem, megpróbálok megélni abból, amit szeretek csinálni. Ennek okán megvásároltam az első félprofi gépemet. Ebben az évben volt az első esküvői fotózásom. Egy barátom megkért rá, hogy a hivatásos fotósok mellett készítsek én is néhány képet – biztos, ami biztos alapon. A tapasztalatom közelített a nullához, a fotók mégis jól sikerültek, a pár meg volt elégedve. Így megindultak a felkeresek. Mivel ez az esküvő Károlyban volt, és általában ebben a szakmában úgy megy, hogy egyik munka hozza a másikat, még mindig sokat járok hozzátok. Őszintén, szívesebben megyek, mint bárhova máshova. Megszerettem ezt a kisvárost. Szép, rendezett, az emberek kedvesek.
– Bátran használod a színeket. Olykor már-már természetellenesen élénkeket. Ez tudatos?
– A mai modern képszerkesztő programokkal szinte mar barmit meg lehet tenni. Igazából csak az ember ízlése szab határt abban, hogy nézzen ki a végleges változat. Attól is függ, mit akarok láttatni a képemmel, mire akarom felhívni a figyelmet.
– Gondolom, a hétvégéid mindegyre foglaltak, hét közben jut időd a hobbifotózásra?
– Az azért túlzás, hogy minden hétvégém foglalt, de az év melegebb felében gyakran vagyok távol a családomtól. Az esküvői fotózás pedig olyan, hogy a ledolgozott 18–22 óra után a képek szerkesztése, az albumok elkészítése újabb 40–50 órát emészt fel, persze mindez csak akkor, ha igényes munkát akarunk átadni… Ezért a hobbifotózásra nem sok időm marad, az önkifejezési hajlamaimat megpróbálom az esküvői fotózás során kiélni.
– Újjáéledőben a nagykárolyi fotósmozgalom. Igazán érdekes alkotások látnak napvilágot a Vénig Laci bácsiról elnevezett fotóklubban. Tetszenek a képeik?
– Ismerek néhány embert a klubból, sajnos nincs időm nyomon követni a társulat munkásságát, de Bikfalvi Zsolt fotóin mindig megakad a szemem, és büszke vagyok rá, amikor a fotói messze a határokon túl szerepelnek. A károlyiaknak van még egy nagyon jó, egy tájképfotósuk, mégpedig Simay Zsolt, az ő fotói elkepesztők. Kicsit irigykedem is néha, hogy olyan az életvitele, hogy sokat tud utazni és a hobbijával foglalkozni. Ezt én is szívesen csinálnám.
– Vásárolni is lehet a honlapodon a képeket. Volt már vevő?
– Őszintén, nem foglalkoztam a weboldalam ezen funkciójával, de néha tényleg megkeresnek vásárlási céllal. A Szatmári Egyházmegyei Caritasszal közösen szerveztünk már kiállítást, amelyen elég komoly összegek folytak be az eladott fotókból. Természetesen ez nagy megelégedéssel töltött el.
– Az Anziksz sok tekintetben fotókkal, sajtófotókkal felvonuló világhálós magazin. Újságban vagy internetes oldalakon, Szatmár megyeieken szoktál olyan fotókat látni, amelyek számodra is felvállalhatóak lennének?
– Az utóbbi időszakban széles kőrben elérhetővé váltak a nagy tudású amatőr gépek, ezért nagyon sok az önjelölt fotós, aki tudás, tapasztalat, valamint a szakma iránti alázat nélkül próbálnak meg elismerést szerezni. Velük szemben én őszinte és kritikus vagyok, sokan nem is szeretnek miatta. De gyakran keresnek meg az interneten és kérnek tanácsot, ilyenkor mindig szívesen segítek.
– Nos, rendben. Értünk a szóból! Köszönjük a beszélgetést, és az alkalmat megragadva: boldog születésnapot kívánunk. Isten éltessen!
You must be logged in to post a comment.