Február 4–5. között a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal egyeztetéseket szervezett a megye településeinek polgármestereivel, amelyek célja a biodiverzitás szempontjából kiemelt, prioritást élvező területek kijelölése volt. A konzultációk során összesen 57 önkormányzat érintettsége merült fel.


Az egyeztetéseken részt vettek a Környezetvédelmi, Víz- és Erdészeti Minisztérium által kijelölt konzorcium képviselői – a Pro Biodiversitas SRL, az Omnia Development SRL és az M&S Ecoproiect SRL társulása –, akik a „A potenciális be nem avatkozási / szigorú védelmi területek azonosítása szárazföldi és tengeri természetes élőhelyeken a 2021–2030-as időszakra vonatkozó európai biodiverzitási stratégia végrehajtása érdekében” című projektet mutatták be.
A megbeszélésen képviseltette magát a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Igazgatóság, a Szatmár Megyei Erdészeti Igazgatóság, a Szatmár Megyei Vízügyi Igazgatóság, a Szatmár Megyei Múzeum, a magánerdészetek is, valamint jelen volt a Szatmár Megyei Tanács főépítésze is.
Altfatter Tamás prefektus kihangsúlyozta: a szigorúan védett területek kijelölése során alapvető szempont, hogy ne sérüljön a helyi közösségek fejlődése. Ennek érdekében kérte, hogy a kijelölések során vegyék figyelembe az önkormányzatok folyamatban lévő és előkészítés alatt álló fejlesztési projektjeit, elkerülve a Natura 2000 hálózat kapcsán korábban felmerült problémák megismétlődését.
A prefektus kiemelte azt is, hogy elengedhetetlen a hatékony és közvetlen együttműködés a minisztérium és a helyi hatóságok között. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy a védett területek lehatárolása során figyelembe kell venni a stratégiai jelentőségű infrastrukturális beruházásokat, így a Szatmárnémeti–Nagybánya gyorsforgalmi utat, a megvalósítás alatt álló Szatmárnémeti–Avasfelsőfalu (Oar) gyorsforgalmi utat, valamint az ezekhez kapcsolódó közlekedési kapcsolatokat.
Az egyeztetés során a hosszú távú fejlesztésekről beszélve, felmerült egy Szatmárnémeti–Nagykároly–Nagyvárad közötti gyorsforgalmi összeköttetés lehetősége, továbbá egy Nagykároly–Margitta gyorsforgalmi út megépítésének előkészítése is, amely közvetlen kapcsolatot biztosítana ennek a térségnek az erdélyi autópályával.


You must be logged in to post a comment.