Október végén a Máramaros Kupán szerepeltek kivánlóan a nagykárolyi táncosok. Legújabb eredményeikről, illetve a sport, a mozgás fontosságáról mesélt nekünk Bagossy Zoltán, a Lead & Follow Egyesület vezetője.
A járvány hosszúra nyúló időszaka komoly hatással volt a különböző sportágakra is, melyeken belül mind a versenyzőket, mind az amatőröket kompromisszumokra késztette. Az elmúlt időszakról, az idei versenyszezonról, a sportolás fontosságáról, illetve a tánc, mind műfaj előnyeiről mesélt a nagykárolyi Lead & Follow Egyesület vezetője, Bagossy Zoltán.
„A járványhelyzet és az előírt korlátozások igen nehéz helyzetbe hozták a sportolókat az elmúlt időszakban. Az előző évtől kezdődően nehézkessé vált még a normál edzések megtartása is, illetve elmaradtak a versenyek, előadások, amely természetesen komoly hatással volt a sportolók motivációjára is.
Ennek megfelelően éreztük a járvány hatását az egyesületen belül is, ahol szintén komoly nyoma volt a korlátozásoknak. Abban a szerencsés helyzetben voltunk azonban, hogy a leigazolt versenyzőinkkel szinte folyamatosan tudtunk készülni, edzeni, így náluk nem volt akkora a törés. Ennek köszönhetően most szeptemberben, mikor újraindultak a versenyek, sportolóink is meg tudták méretni magukat. Október végén 4 párral és 3 szóló leányzóval részt vettünk a Máramaros Kupán, ahol a következő eredmények születtek:
Debutant kategória, 8-9 éves korosztály:
Schnel Kristóf – Schnel Alexandra: angol keringő 4. hely, cha-cha 9. hely.
Tánciskolás kategória, 8-9 éves korosztály:
Jonucz Dominik – Bagossy Anna: 5. hely 2 tánc, 5. hely 3 tánc.
E kategória, 14-15 éves korosztály:
Solymosi Máté – Veress Antónia: 3. hely
Basic latin kategória, felnőtt korosztály:
Bagossy Zoltán – Szerény Dóra: 3. hely
Basic standard kategória, felnőtt korosztály:
Bagossy Zoltán – Szerény Dóra: 5. hely
Szóló lányok kategóriája, 10-11 éves korosztály:
Poszet Andrea: 6. hely
Pop Roberta: 10. hely
Volfer Flóra: 12. hely.
A versenyzők képzése mellett természetesen folyamatosan zajlottak állandó tanfolyamaink is, ahol a tánc alapjainak elsajátítása mellett elsődleges célunk, hogy a gyerekek megszeressék ezt a sportot, a mindennapjaik részévé váljon a mozgás, hiszen napjainkban a mozgásterük egyre korlátozottabb.”- fejtette ki Bagossy Zoltán.
Mindannyian tisztában vagyunk a fizikai aktivitás jótékony hatásaival, ha igénybe vesszük izmainkat, azzal párhuzamosan egy sor bajtól és kórtól is megvédjük magunkat. Ugyanis a fizikai aktivitás nem csupán a fiatal szervezet egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen, valamennyi szerv és szervrendszer – légzés, vérkeringés, anyagcsere, mozgatórendszer – optimális működéséhez is hozzájárul. Ezenkívül a környezeti vagy egyéb okok miatt létrejövő stressz könnyebb elviselésében, kedvezőbb szociális beilleszkedésben, és egy egészséges önbizalom kialakulásában is segít a sport.
Óvodás kortól kezdve a különböző sportok által fejleszthetjük tovább a gyermekek mozgásos képességeit, amik hozzásegítik őket az agyféltekék közötti gyorsabb átváltáshoz, a gyors idegpályák kialakításához, a gondolkodás gyorsaságának fejlesztéséhez, ezáltal pedig az iskolában is jobb teljesítményt nyújtanak, kiemelkedőbb eredményeket érnek el.
A sportolás egyben az önismeret magasiskolája is. Megtanít méltósággal nyerni és emelt fővel veszíteni, őszinte alázatra nevel már kisgyermekkortól. Nagyon sokat ad a gyermekek személyiségfejlődéséhez. A különböző csapatjátékokban megtapasztalhatják, milyen fontos az alkalmazkodóképesség, amely az együttműködés alapfeltétele. Az egyéni sportoknak köszönhetően pedig sokat fejlődik a gyerekek kitartása, a megküzdési képessége, az akaratereje. Ezekkel a készségekkel és tulajdonságokkal felvértezve pedig az élet bármely területén könnyebben veszik majd az akadályokat.
Mindezek mellett a sport az érzelmeinkre is jótékony hatást gyakorol, boldoggá tesz. Képes olyan állapotba hozni az embert, amely egy semmivel sem összehasonlítható érzést szül, a küzdelem élvezetéből sarjadó áramlás élményt.
„A tánc, a sport jótékony hatásai mellett számos plusz pozitív dolgot hoz a gyermek életébe. Azon kevés mozgásforma közé tartozik ugyanis, mely ötvözi a művészetet és a sportot. A táncos rendelkezik a sportolók fizikai felkészültségével, ugyanakkor önkifejezését, érzelmei kimutatását művészi szintre tudja emelni, mozdulatai elegánsak és kifejezőek lesznek, udvarias és toleráns lesz, aki ízig-vérig nő, illetve férfi a mindennapokban is.
Nem véletlenül mondják azt, hogy a tánc a lélek rejtett nyelve, a ritmikus mozgás az önkifejezés egyik formája. A minél többszöri szereplés által nemcsak a félelmet és a szorongást győzi le a gyermek, de a sikerek az önbizalmát és a magabiztosságát is növelik.
A tánc a tanulásban, különösen a matematika terén is segítséget nyújt, a két látszólag idegen dolognak meglepően sok köze van egymáshoz. Mind a csoportos, mind az egyéni tánc ritmusból, formákból, szögekből, vonalakból, téri vizualizációból, a koreográfia memorizálásából és megfelelő időzítésből áll, így a tánc fejleszti mindezeken keresztül a matematikai képességeket is.” – emelte ki Bagossy Zoltán.
„A jövőre nézve a terveink hasonlóak, az eddig megkezdett úton haladunk tovább. Most az újabb korlátozások miatt megint elsősorban a versenyzők képzése lesz a hangsúlyos, az ő technikai tudásuk elmélyítése lesz a fő cél. Előadások rendezése megint nem lehetséges, ezért ismét a versenyekre való felkészülés lesz a hajtóerő.
A nyár folyamán célul tűztük ki, hogy a nagykárolyi csoportok mellett a környező falvakban is lehetőséget biztosítsunk arra, hogy helyben lehessen kipróbálni a táncot, megismerkedni a latin, illetve a standard táncok alapjaival. Ezt részben sikerült is megvalósítanunk, hiszen Kaplonyban és Mezőfényen beindultak, és jelenleg is működnek csoportok. Várjuk további községek jelentkezését, akik nyitottak lennének hasonló együttműködésre.
Mindezek mellett természetesen működnek meglévő csoportjaink, és amint a járványügyi korlátozások lehetővé teszik új csoportok beindítását is tervezzük mind gyerekek, mind felnőttek részére. A felnőttek számára a tánc egy nagyon jó kikapcsolódási lehetőség, hiszen helyben elég kevés mód van az aktív, szórakoztató mozgásra, amelyet akár párjukkal közösen, közös programként is végezhetnek. A táncot bármikor, bármilyen korosztályban el lehet kezdeni, soha nincsen késő, hiszen például a közelgő szebeni világbajnokságon 65 év feletti korosztályban is megmérettethetik magukat a kihívásokat keresők”- tette hozzá az egyesület edzője.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban
You must be logged in to post a comment.