A tanulók több mint 80 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot a képességvizsgán

A nyolcadik osztályt végzett tanulók 82,3 százaléka, azaz 122.166 diák ért el legalább 5-ös átlagot a képességfelmérő vizsgán, ami rekordnak számít az elmúlt tíz év viszonylatában – nyilatkozta csütörtökön Sorin Cîmpeanu.

Az oktatási miniszter rámutatott, tavaly 76,8 százalékos volt az 5-ös feletti átlagok aránya, azaz 5,5 százalékkal kisebb, mint idén.

Román nyelv és irodalomból 127.920 jelentkező kapott legalább 5-öst. Ez 85,9 százalékos aránynak felel meg, szemben a tavalyi 84 százalékkal. Matematikából 115.126-an kaptak 5-ösnél nagyobb jegyet, azaz a jelentkezők 77,5 százaléka, ami 10 százalékkal jobb arány a tavalyi 67,4 százaléknál.

Sorin Cîmpeanu szerint Teleorman megyében volt a legkisebb az 5-ösön felüli jegyek aránya, 71,8 százalékos, a legtöbben pedig Kolozs megyében (92,7 százalék), Bukarestben (91,6 százalék) és Brăila megyében (91 százalék) érték el a legalább 5-öst.

A vidéki iskolákban háromszor több 5-ösön aluli átlagot regisztráltak, mint a városi tanintézetekben.

A tárcavezető úgy értékelte, az idei képességfelmérő vizsgát sokkal jobban megszervezték, mint a tavalyit, a tételek nehézségi szintjét sikerült az elmúlt időszak feltételeihez igazítani.

Sorin Cîmpeanu emlékeztetett, hogy az idei képességfelmérő vizsgára 155.568 diák jelentkezett, többen, mint 2016-2019-ben, illetve 2021-ben. A feliratkozottak 95,5 százaléka, azaz 144.494-en jelentek meg a vizsgán, ez az arány is jobb az előző években jegyzettnél. AGERPRES

%d bloggers like this: