Munkalehetőségeket kínáltak ma az érdeklődőknek Tasnádon. Biztos és kiszámítható, teljesítményarányú fizetést, valamint szakmai képzési lehetőséget.
A Polipol Mobila Kft. állásbörzéjét a város kultúrotthonában tartották meg. A város alpolgármestere elmondta, hogy ilyen rendezvényhez mindenkoron szívesen biztosítanak helyszínt. Kiskasza Balázs emlékeztetett: a városvezetőség célja minél több munkalehetőséget biztosítani. Dan Brumboiu, a Polipol Mobila vezérigazgatója elmondta, hogy nyitottak az együttműködés bővítésére. Például arra, hogy a Nagykárolyban már bevált duális képzést meghonosítsák Tasnádon is, a helyi ipari középiskola keretein belül. Mint kifejtette, egyaránt lehetőséget kívánnak teremteni a felnőtteknek és a fiataloknak.
Jelenleg elsősorban kárpitosokat, asztalosokat és szivacsragasztókat keresnek. Mindegyik szakmába be is tanítják a jelentkezőket, és például a kárpitosok aránylag rövid időn belül a szakképzettséget igazoló oklevelet kaphatnak. De a sok beszédnél fontosabb az, hogy például ez a zöld sportfelsős fiatalember már a bemutatón hozzákezdett a munkához.
Azok, akik nem tudtak eljutni az állásbörzére, keressék fel bizalommal a Polipol Mobila Kft-t.


You must be logged in to post a comment.