Június 17-én Nagyváradon, majd június 18-án Marosvásárhelyen fog előadást tartani Szabó Péter, Magyarország és a világ egyik legjobb motivációs előadója. Egy Börvelyről Budapestre szakadt hölgy, Vakarcs Bianka írt ránk, hogy ugyan biza népszerűsítsük ezt az eseményt. Természetesen megkérdeztük, hogy miért cselekedett ekként.
– Miért érzed fontosnak?
– Az utóbbi években egyre inkább azt tapasztalom, hogy az emberek boldogtalanok, nincsenek céljaik, vagy nem tudják hogyan érjék el azokat, és a saját érzelmeiket egyáltalán vagy alig tudják irányítani. Azt mondják, hogy „ez van, ezt kell szeretni”, „nincs mit tenni, én ilyen vagyok”. Ez viszont nem így van, hiszen mindenen lehet változtatni. Alapjában véve mindenki egyaránt rendelkezik pozitív és negatív tulajdonságokkal és ugyanilyen gondolatokkal. A különbség az emberek között a tudatosság, hogy miként állnak a dolgokhoz. Ez viszont egy tanulási folyamat, amiben Szabó Péter hatalmas segítség, ugyanis megtanítja azokat a módszereket, amelyekkel elérhető egy jobb élet. Aki úgy érzi, hogy változtatni szeretne a jelenlegi helyzetén, mindenképp azt javaslom, hogy menjen el Nagyváradra vagy Marosvásárhelyre és biztos lehet abban, hogy elégedett lesz.
– Neked miben volt a segítségedre?
– Beszéltem azokról az emberekről, akiknek nincsenek céljaik vagy nem tudják hogyan érjék el azokat, boldogtalanok és nem tudják kezelni az érzéseiket. Nos, az igazság az, hogy nemrég én is közéjük tartoztam. Tudtam, hogy változtatni akarok, de fogalmam sem volt arról, hogy hogyan tegyem. Ekkor került a kezembe Szabó Péter első, Állj félre a saját utadból című könyve, mely magával ragadott és felnyitotta a szememet. Hihetetlennek tűnhet, hogy egy könyv, egy másik ember ilyen hatással lehet ránk, bevallom, én magam is csodálkoztam, de nagyon örülök, hogy így alakult. Rengeteget fejlődtem a tanácsai által, boldog és kiegyensúlyozott életet élek és folyamatosan pozitív visszacsatolásokat kapok, hogy mennyire céltudatos vagyok. Megerősödött az önbizalmam és ma már tudom, hogy bármit elérhetek, amit csak szeretnék. Most már csak az a feladatom, hogy a rengeteg célomat rangsoroljam, ugyanakkor úgy érzem fontos átadnom mindenkinek a tapasztalataimat és szeretném, ha mindenkinek lenne lehetősége Pétertől tanulni.

– Milyen értelemben voltál egyedül?
– Azt gondolom, hogy mikor egyedüllétről beszélünk, akkor ez egy fizikai állapot, tehát azt jelenti, hogy épp nincs mellettem senki. Amikor arról van szó, hogy valaki úgy érzi, hogy nem számíthat senkire, nincsenek barátai, családja az már inkább magány. Szóval én csak fizikai értelemben voltam / vagyok egyedül. Igazából 10 éve lesz, hogy nem élek otthon, de teljesen önállóan még csak 5 hónapja. Ez az öt hónap viszont sokkal tartalmasabb volt az elmúlt éveknél.
– Gondolom, nőként még nehezebb egyedül lenni…
– Ezzel nem igazán értek egyet. Az élet a nők és a férfiak számára is lehet ugyanolyan könnyű és nehéz. Minden attól függ, hogy hogyan állsz hozzá a dolgokhoz, hogy kihívásnak vagy akadálynak tekinted a téged körülvevő eseményeket.
– Hogy lesz az, hogy az én lányom ne legyen egyedül?
– Úgy gondolom, hogy az egyedüllét szükséges ahhoz, hogy az ember megismerje önmagát és legyen olyan időszak az életében, amikor saját magára koncentrál. Szóval inkább azt kívánom, hogy legyen a lányodnak lehetősége erre, és akkor biztosan nagyon erős és határozott nő lesz belőle.
– Ejha! Hát régen nem beszéltek ilyesmiről az emberek. Most meg motivációs előadótól igyekszünk erőt meríteni. Rendjén van ez?
– Abszolút rendben van. Ez azért van így, mert ki mernek állni és hangot adni a gondolataiknak, a szavaikkal csupán megerősítik azt, ami bennünk van, hiszen mindenkiben ott vannak a válaszok, ők csak azon dolgoznak, hogy előhozzák azokat.
– Az igehirdetés nem motivációs előadás?
– A motivációs előadó nem mondja meg, hogy pontosan mit tegyél, csupán eszközöket ad ahhoz, hogy ki tud hozni magadból a legtöbbet. Mindenki maga dönti el, hogy milyen példát követ.
– Kiknek ajánlod jó szívvel Szabó Péter előadását?
– Mindenkinek, aki változtatni szeretne. Aki szeretne boldogabb, kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb lenni, aki keresi a céljait, önmagát stb. Neked, kedves olvasó, kívánom, hogy váljon valóra mindaz, amit szeretnél.
(megyeri)


You must be logged in to post a comment.