Ötven évvel ezelőtt vettek búcsút egykori iskolájuktól azok a végzős diákok, akik a közelmúltban találkoztak ismét Nagykárolyban. Az 1973-as év végzettjei a találkozó első részeként, a Kalazanci Szent József templomban tartott ünnepi szentmisén vettek részt, amelyet szintén egy egykori osztálytárs, a jelenleg Németországban élő Tempfli Imre atya celebrált.
A találkozó résztvevői éves rendszerességgel összeülnek, azonban az idei alkalomra érkeztek eddig a legtöbben. A viszontlátás örömén túl, megemlékeztek egykori tanáraikról, valamint azokról az osztálytársakról, akik már nem lehettek közöttük.
A szentmisét követően, vacsorával, nosztalgiázással, kellemes beszélgetéssel és tánccal ünnepeltek. Az esemény helyszínéül az Equus Lovesegyesület hostele szolgált.
You must be logged in to post a comment.