„Ne aprózd el az életed…” – fogalmazott egy versében a nagykárolyi Fülöp György költő a szombat délután megtartott könyvbemutatóján. Elhangzott az is, hogy az ember mintha kevés lenne, el kell mozdulni valami általánosabb cél felé, meg kell keresni az istenit.
Ennek jegyében a költészete, de például az est során adott válaszai is ugyanarról, az emberi feladatról szóltak. Érzése szerint az a nagy teendőnk: úgy helyezzük el saját magunkat, hogy legyen kiutunk, továbblépési lehetőségünk.
Saját maga mondta, méghozzá fejből a verseit. A tenger ablakai című első verseskötete bemutatójának nyitányaként is egy költeményét, a fellini címet viselőt mondta el. (… áldott időnek hívták / a latinok a tavaszt / úgy gondoljatok ti ránk / láttuk mi is ugyanazt) Szép számú közönség vett részt a Károlyi-kastély amfiteátrumában otthonra lelt rendezvényen.
A továbbiakban a Kriterion gondozásában megjelent verseskötete, illetőleg a költészete kapcsán a neves erdélyi irodalmi műhely szerkesztője, Balázs Imre József költő, irodalomtörténész beszélgetett vele. Nyolc éve ismerkedett meg Fülöp György költővel, illetve egész pontosan a költeményeivel. Komolyan veendők voltak már akkor is – vallotta be. Később egy másik nagykárolyi költő, Fischer Botond itteni könyvbemutatóján személyesen is beszélgetett ezekről Fülöp Györggyel. Különlegesen kiérlelt versvilág az övé, mely sem csoporthoz, sem generációhoz nem igazán illeszthető. Egyéni – világított rá.
A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy Fülöp György nem költőnek született, mi több, eleinte unalmasnak találta a poézist. Azonban idővel igénye támadt arra, hogy építgesse magában a verseket. Egész egyszerűen vonzották.
Kötete címe – A tenger ablakai – nem klasszikus cím, már önmagában is egy vers, és egy előszelével együtt a könyv egy poémája. Olyan elnevezést akart találni, amelyet fel tud vállalni a kötetben szereplő versek előtt is, amely önmagában is összesség.
A költő kérésének engedve nem kérdezték a szakmájáról – az orvosi hivatásról, illetőleg a költészet és a medicina közötti ambivalenciáról –, ellenben lehetősége adódott beszélni arról, hogy mindenben a csúcsot, a non plus ultrát keresi, a felülmúlhatatlant.
Bensőségesre sikeredett az irodalmi szeánsz. A témához marginálisan kapcsolódó gondolatok is felmerültek. Például a költő embertelennek tartja, hogy tizennyolc éveseket válaszút elé rakunk. El kell döntsék, hogy asztalosak lesznek-e vagy egyebek. Ő maga filmrendezőt mondott annak idején, noha filmrögzítő apparátust még csak nem is tartott a kezében. A »blok« kifejezés melegség-érzetet kelt benne, és semmiképpen sem taszítja, mint példának okáért a »tömbház«. Szerinte ez inkább kaptár jelleggel bír, és ha már felmerült, hát azt is elmondta, hogy korunkhoz sokkal inkább illik, mintsem a kertes ház (ál)idillje.
A saját verseivel elégedett – vallotta be. És persze korántsem véletlen az, hogy nincsenek látványos gesztusok, érzelmi kitörések a költeményeiben. Érzése szerint nem az ilyesféle emberi jelenségek a fontosak, nem ezek az általánosak, ha úgy tetszik: az angyaliak. Ezek leírása nem szolgálja az összemberiség ügyét. Szerinte a művészetnek ezt le kell győznie, és inkább az igazi problémákkal kell foglalkozni. A versei bizonyos szempontból leginkább szövegdaraboknak tekinthetők, és ugyanarról, az emberi lét feladatáról beszélnek. Ő maga a verseit naponta akár tízszer is elmondja. Mint kifejtette, az embernek szüksége van szellemi támpontra.
A poétikus alapokat tartalmazó kötet gondolatébresztő bemutatója kötetlen beszélgetéssel zárult.
(megyeri)