Megszületett a döntés a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjasokról. Irodalom kategóriában Bertóti Johanna, Biró Árpád Levente, Gál Hunor, György Alida, Kali Ágnes, Kiss Lehel, Sárkány Tímea és Varga Melinda mellett a nagykárolyi–kolozsvári Fischer Botond részére ítélték oda az idei évre szóló támogatást.
Ha minden jól alakul, holnap interjút készítünk a már nem is olyan fiatal fiatalemberrel. Addig is egy négy éve készült beszélgetéssel kedveskedünk.
– Szép verseket tartalmaz a versesköteted? Mikor alkottad ezeket?
– Biztos vannak közte szép és csúnya versek, meg semlegesek is, nem tudom, ezt majd eldönti mindenki a szépérzékének megfelelően. A szövegek egy kicsi részét (négy-öt verset) tizenévesen írtam, a többit az elmúlt öt évben nagyjából. De több mint felét tavaly.
– Kinek a gondozásában jelenik meg a kötet? Nagykárolyba mikor hozod el? Lesz bemutató?
– A kötet a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Igen, nagyon szeretném Nagykárolyban is bemutatni, bemutattatni. Van jó sok szervezési nehézség, kicsit vicces, de úgy tűnik, Károlyban sokkal nehezebb megszervezni egy egyszerű könyvbemutatót, mint Kolozsváron. De ha minden jól megy, december 12-én, csütörtökön este 7-től lesz az esemény, valahol a kastélyban.
– Minek írsz verseket? Unatkozol?
– Unaloműzésre nem igazán alkalmas a versírás, számomra legalábbis nem, és mostanában unatkozni sem szoktam. Unaloműzésre a beszélgetés és az olvasás igen alkalmas. Félek tőle, hogy az első kérdésre, hogy miért írok verseket, nem tudok értelmes vagy értékelhető választ adni. Nem ebben az interjúválaszos formában. Ez az egyik mód, ahogyan alkotok, mondjuk.
– Poéma vagy próza?
– Próza. Annak ellenére, hogy most éppen egy verseskötetről beszélgetünk. Most a prózára koncentrálok, az érdekel, rövidprózák, egyelőre. Aztán biztos lesz megint vers is.
– Ha egy szerkesztő kérné, hogy válassz magadnak egy „irodalmiasabb” nevet, milyen lenne az?
– Hát furcsán néznék a szerkesztőre, az biztos. Nem választanék másik nevet magamnak, ez pont elég furcsa. De ha pisztolyt tartana a fejemhez, akkor beírnám a nevem a rejtolexikon.hu oldalon a „Mi lenne a neved Rejtő Jenő világában?” mezőbe (ez tényleg a 2500 szócikkes Rejtő lexikon reklámoldala). Be is írtam: Söntésarcú Jimmy, bolgár kertész és persona non grata.
– Mostanság ugyan nem foglalkoznak ezzel, tudod, ez a mai fiatalság, de egykoron úgy tartották, hogy nevében az ember. Fischer, meg Botond… Magyarrá lett sváb… Minderről olvastam már itt-ott írásaidban. És a versekben fogok?
– Nem, nem igazán. Ez a kérdéskör nem jelenik meg a versekben. Illetve de, két versben felvillan, de más kérdésekkel ötvöződve.
– Melyik a kedvenc versed ebből a kötetből?
– Ez aljas kérdés, de azért is válaszolok rá. Mondok kettőt, egyet a Sátánszerelem című „félkötetből”: a Hétköznap, ami számomra pengeélen táncol, a vers és nem-vers között egyensúlyoz, épp ezért szeretem, mert szerintem már-még vers. Az Alsógolgota ciklusból pedig a Tizenkettedik stációt érzem sikerültnek, de mások meg például azt pont nem annyira, vagy nem úgy.
– Melyiken kellett volna még agyalnod, ma melyiket írnád át kissé? Egyáltalán: a vers megszületik, vagy kialakul?
– Mindegyiken kellett volna még agyalnom, és mindegyik rászorulna kisebb-nagyobb átírásra, mert egy szöveg sosincs kész. Éppen ezért nem is írnám át egyiket sem. Van egy döntés, hogy ezt most késznek nyilvánítom. A verset írják, de önmagát is írja, lehet ilyen jólhangzó blődségeket mondani.
– És a próza legfeljebb csiszolódik időközben?
– A prózával ilyen szempontból pontosan ugyanez a helyzet.
– Spanyolt tanulsz. Hispánabbak immár a verseid?
– Nem. Főleg, hogy mikor ezt a kötetet befejeztem, még egyetlen szót sem beszéltem spanyolul. Mióta meg spanyolul tanulok, olvasok intenzívebben, azóta nem írtam verset. Nem a spanyol miatt.
– Apa is vagy. A gólyának is írsz verseket, jöjjön mihamarabb?
– Nem írtam gyerekverset. Nem tudom, hogy még nem, vagy nem is fogok. A gyermekem most két és fél éves, lehet, hogy most van éppen abban a korban, ami motiválni fog, hogy írjak. De idegenkedem a műfaj túlzott zeneiségétől. Bár épp ez lehetne a kihívás: jól megcsinálni a ritmusokat, vagy éppen ritmustalanul-rímtelenül megcsinálni egy-két jó gyerekverset. A gólyának nem írok, nem tud olvasni.
– Nagykárolyban vagy Kolozsváron jobb verset alkotni?
– Ez megint ilyen vicces kérdés, de véletlenül van rá válasz: Nagykárolyban. Én ilyen csendszerető, takaróba burkolózó, teraszra kiülős típus vagyok inkább, és dolgozni is jobban tudok, ha nyugi van. Nem csak verset írni, bármilyen szellemi, asztalnál ülős munkát. Ehhez nekem nem jó a pörgés. Másegyébhez igen.
– Mikor költözöl haza?
– Nem tudom. Talán másfél év múlva, leghamarabb. Talán soha. De elég sokat vagyok itthon is. Félig-meddig itthon is lakom.

