Alkotómunka Fényen

A sváb örökséget értelmezték művészi szempontból a második alkalommal megtartott, Polipol elnevezésű alkotótáborban.

Mint Stefan Gnandt, a tábor művészeti vezetője az Anziksznak elmondta: mindahány résztvevő alkotóművész feltétel nélkül elfogadta ezt a kihívást. A szervező ennek okán meg is jegyezte: „nem rossz ötlet a tematikát néha leszűkíteni. Mindenesetre az volt az érzésem, még valahogy hálásak is voltak a kihívás miatt. Egy hétig voltunk együtt, amiből gyakorlatilag körülbelül négy nap volt a munkaidő. Az alkotómunka eredményeként 47 alkotást lehet megnézni a mezőfényi Sváb Múzeumban. A Polipol vezetősége messzemenően támogatott bennünket. Az igazgatók napi rendszerességgel ott voltak velünk, követték az alkotófolyamatot.

A tábor zárókiállítása a mezőfényi Sváb Múzeumban nyílt meg. Úgy értesültem, hogy minimum 1–2 hónapig meg lehet látogatni. Kulcs a Hivatalban.”

– Melyek az új célok?

– Jó kérdés. Sem a csomaközi Lovasudvar Kft., sem a Polipol Kft. nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy jövőre ismét meghívjanak bennünket.

„Végre” engemet is meghívtak egy alkotótáborba, melyre augusztus 10-ei kezdettel kerül sor Abrudbányán. Jó lesz egyszerűen „alkotónak” ott lenni… Egyébként kolléganőm és régi barátnőm, Cristina Gloria Oprișa szervezi a tábort. Aztán meghívás Lengyelországba, Sromowce Nizne-be, aztán dolgozni, dolgozni… Talán valamikor Nagykároly is „sorba kerül”.

Talán, valamikor Nagykároly is „sorra kerül”, ismét…