Főhajtásra gyűlünk ma délután össze. A Szatmárnémeti Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Tasnád RMDSZ-szervezete, Sződemeter Református Gyülekezete, valamint Sződemeter Polgármesteri Hivatala ez alkalommal is megszervezte a XXVII. sződemeteri Kölcsey-megemlékezést.
Helyszín: Sződemeter , a református templom kertje. Időpont: 2016. augusztus 5., péntek délután 5 óra.
Kölcsey Ferenc Hymnus című költeményét szavalja: Varga Sándor, a szatmári Harag György Társulat színművésze.
A résztvevőket köszönti: Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa; Pakulár István református lelkipásztor; Gheorghe Marian, Sződemeter polgármestere; László Róbert, a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Szatmár Megyei Központ igazgatója.
A rendezvény fővédnökeinek üdvözlő beszéde: Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke; Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke; Pataki Enikő, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónőjének vallomása: „Példaképünk Kölcsey”. A Kárpát-medencén kívül élő magyarok nevében szól: Ungurean Vladimir, a Moldovai Magyarok Egyesülete elnöke (Balti – Moldvai Köztársaság); Kónya Melinda a Hollandiai Magyar Szövetség alelnöke.
Közreműködő diákok: Brudás Virág (Álmosd), Petróczki Éva (Szatmárcseke), Biró Kitti és Hegyi Barbara (Tasnád). Fellép: Nauner Agárdi Éva vezetésével a mátészalkai aranyfokozatú Dancs Lajos Népdalkör. A koszorúzást levezeti: Kiskasza Balázs, Tasnád város alpolgármestere. Kölcsey szobránál díszőrséget állnak a szilágysomlyói 16-os számú Báthory István cserkészcsapat tagjai.
A sződemeteri Kölcsey-megemlékezés az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Szatmár Megyei Központ programjában szereplő rendezvénye.
Támogató: Szatmár Megye Tanácsa, Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága a Bethlen Gábor Alapítvány útján.
Szervezők: Biró Ilonka, Bendel József, Katona Péter, Kiskasza Balázs, Gheorghe Marian, Pakulár István, Ruff Zsófia. A szervezést irányította és a műsort vezeti: Muzsnay Árpád.
A tavalyi főhajtáson készültek az alábbi felvételeink.


You must be logged in to post a comment.