Bikfalvi Zsolt fotóművészt mint fotográfust kérdeztük. Milyen éve volt, milyen céljai vannak idénre?
– Bikfalvi Zsolt fotóművésznek milyen éve volt? Hol állított ki? Merre fotózott?
– Az elmúlt esztendő volt a legek éve a fotós karrierem során. Beszéljünk akár tartalmilag, akár minőségileg vagy akár mennyiségileg róla, a megélt pillanatok vagy arról, amit kaptam 2019-ben a fotózástól, a fotózás által. Amit mégis a legjobbnak tartok az egészben, azok az emberi kapcsolatok: igaz, jó emberekkel hozott össze a sors, és barátaimmá váltak. Hogy mégis mit emelnék ki ezek közül az események közül? Nem tudom, inkább mindegyikről mondanék néhány szót, és hogy mégis legyen valami koncepció az egészben, időrendi sorrendben teszem. Februárban kezdődött az egész, valamikor a hónap közepén öt napot töltöttem Heraklionban, Kréta szigetén. Meghívtak a 7. Görög Fotográfiai Körverseny zsűrijébe. Ott a 12 fős nemzetközi zsűrinek – az Egyesült Arab Emirátusokból, Ciprusról, Görögországból, Kínából voltak a társaim – közel 12 ezer fotóból kellett kiválasztania a legjobbakat. Jutalomként a zsűrizés végeztével két napot fotóztunk Krétán, olyan helyeken, ahol a turisták szinte sohasem fordulhatnak meg. Ráadásként Athénből azoknak a Boeing–717-es repülőgépeknek az egyikével repültem át Heraklionba, melyekből Európában csupán négy található, és ugyancsak itt, ezen a repülőtéren testközelben lehettem egy Antonov AN–124-es Ruslannal. Másik zsűrizésem Ukrajnában volt, a Kárpátok 2019 Nemzetközi Fotográfiai Szalonon. Az „2 az 1-ben” program volt, azaz a szervezők nagy örömömre arra az alaklomra időzítettek egy önálló kiállítást számomra az ungvári várban. A tárlat címe: Transilvania in Transcarpathia, azaz Erdély a Kárpátalján. Közel egy évet kellett várnom a budapesti kiállításomra – évekre, hónapokra le van foglalva minden kiállító terem –, de végül is összejött az Aranytíz Kultúrházban. A címe: Szemtől szembe. Megérte a várakozás, hiszen exkluzív helyen, környezetben, a belváros szívében, Budapest egyik legrangosabb galériájában láthatták a fotóimat. És ami még nagyszerű volt az egészben, az az, hogy sok-sok fotós barátom ott volt a megnyitón, olyanok is, akik vidékről több órát utaztak vonattal vagy autóval csak azért, hogy jelen legyenek. A kiállítást Danis János barátom, a kortárs magyar fotográfia legelismertebb művészeinek egyike méltatta. A május volt a legsűrűbb. A hónap elején megkaptam az eddigi legrangosabb fotográfiai elismerést, az EFIAP minősítést. Ezt követte egy ötnapos fotótúra a Duna-deltában, ami ugye a „bakancslistám” első felében volt. Alig töltöttem fel a fényképezőgép akkumulátorait, indulhattam a szilágysági fotótáborba május vége felé. Ott is gyűltek a jobbnál jobb fotók. Az ottani képek közül pár megtekinthető a kastélyban… A GPU (Global Photographic Union, azaz Fotográfiai Világszövetség) kétévente szervez a tagjainak, szimpatizánsainak egy fotófesztivált. 2019-ben Romániára esett a választás, így huszonhárom országból 124 fotóművész jött el, és töltött nálunk egy hetet. Manolisz Metzakisztól, a GPU elnökétől meghívást kaptam: vegyek részt néhány eseményükön – egyébként Krétán is az ő meghívására zsűriztem, és a Duna-deltában is együtt fotóztunk. Így jutottam el egy egynapos máramarosi fotótúrára. Augusztus eleje egy meglepetéssel szolgált, ugyanis a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány (KÁMME) által határon túli magyar fotósoknak kiírt pályázaton díjazták az egyik fotómat, és a másik két beküldött is bekerült a kiállítás anyagába. A díjátadó ünnepségre és egyben a tárlatnyitóra a budapesti Józsa Judit Galériában került sor, mégpedig felemelő keretek között. Életem legszebb, legemlékezetesebb pillanatai közzé tartozik az az est. Ezt a kiállítási anyagot sikerült elhoznom Nagykárolyba is, és bő egy hónapig, adventtől vízkeresztig volt látható a kastélyban Kárpát-medencei keresztény értékek címmel. Augusztusban „bezsebeltem” még egy aranyérmet a craiovai Dan Călinescu Fotóklub nemzetközi fotószalonján. Szeptember a szüreti időszak, nagy örömünkre a nyíregyházi fotós barátaink közbenjárásával eljutottunk Tokaj-Hegyaljára, Erdőhorvátiba, a Ladomérszky családhoz szüretre. Szép emlék volt, sokat gondolunk az ottlétünkre, és gyakran beszélgetünk róla. Éppen a napokban kaptam kézbe az év legutolsó elismerését. Ez pedig nem más, mint egy újabb fotóversenyen elért első helyezésem. Mivel helyi vonatkozású, különösen örültem neki, egyáltalán nem számítottam rá. A Szatmári Református Egyházmegye negyedik alkalommal hirdette meg digitális fotópályázatát, amelynek címe: Advent. A fődíjat az Egyedül maradtam/Cinkotai kántor című fotómmal nyertem el. Csak a fontosabb, jelentősebb kiállításokról vagy nemzetközi szalonokon kiállított képeimről beszéltem, megannyi élményben volt még részem. Ha jól sejtem, közel kétszáz alkalommal voltak láthatók fotóim szerte a világban, kiállításokon, nyomtatott és digitális sajtóban vagy valamilyen egyéb alkalomból.
– EFIAP? Miért is fontos az a minősítés?
– A FIAP a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség francia elnevezésének (Fédération Internationale de l’Art Photographique) rövidítése. Ez a legnagyobb fotográfiai világszervezet, a székhelye Párizsban található, és az UNESCO által egyedüliként elismert fotós világszervezet. Már korábban megérkezett a kiváló művészi elismerésem a FIAP-tól, így május közepétől EFIAP (Excellent of FIAP) minősítéssel rendelkezem. A FIAP több nemzetközi szalon, körverseny védnökségét látja el. Ezekre be lehet nevezni, egyesek ingyenesek, de az ilyen egyre kevesebb, a nagy többségén nevezési díj fejében lehet csak részt venni, és az elért eredmények alapján a pályázók összegyűjtik a minősítéshez szükséges elfogadásokat és díjakat. Ezekre a szalonokra beküldött fotóknak csupán 25-30 százalékát fogadják el, és az elfogadott fotóknak elenyésző hányada lesz díjazott. A minősítés fontos számomra, nem csupán egy papírral több, hanem igenis komoly, több éves folyamat, kitartó munka áll mögötte, azaz minőségi fotók tucatja. Az az út, amit végig kellett járnom, hogy ennek a világszervezetnek a kiváló fotóművésze legyek, igen hosszú. Talán számokkal lehet a legjobban szemléltetni: 54 különböző fotóm lett elfogadva és kiállítva 348 alkalommal, mégpedig a világ minden szegletében, összesen 50 országban. Voltak fotóim, amelyek csupán egy alkalommal szerepeltek jól, mások pedig hozták mindig az elvárásoknak megfelelő értékelést, és az elfogadások mellett díjakkal is megörvendeztettek. Romániában kb. 25-30 fotós rendelkezik ilyen vagy ennél magasabb szintű minősítéssel. Szatmár megyében senki, a régióban is csupán néhányan érték el ezt a szintet. És ez miért fontos? A művészet elvont fogalom, de így valahogy mégis van egy mértékegység, amivel bizonyos logika alapján be lehet sorolni a fotósokat. Hogy ez most jó vagy nem, azt döntse el mindenki maga. Persze vannak szkeptikusak ezzel kapcsolatban, és vannak önjelölt művészek is, meg természetesen vannak kiválóbbnál kiválóbb fotósok, akiket ez nem érdekel, de így kerek a világ.
– A 2019-ben készült művészi képei közül melyet emelné ki?
– Vannak fotóim, amelyek nem a közelmúltban készültek ugyan, de újra felfedezem őket. Ilyen a Józsefváros mélyén című, amelyet még 2018-ban fotóztam, és valahogy elveszett a süllyesztőben. Tudtam róla, emlékeztem is rá, de valahogy mégis eddig mellőztem. A legutolsó fotóklubos kiállításra készülve aztán bekerült a ,,nagy válogatott keretbe”. Ezt a keretet persze mindig szűkíteni kellett, de ez a kép mindig bent maradt, és egyre jobban megkedveltem. Aztán ez lett az egyike azoknak a képeknek, amelyek jól szerepelnek nemzetközi megmérettetéseken, és nekem is egyre jobban tetszik. Egy másik nagy kedvencem Az alföldi rónaságon című. Ezt is láthatta közönség a legutóbbi kiállításunkon. Jó hangulatú, sikeres fotó. Természetes, hogy elfogult az ember a saját alkotásaival szemben, és az is elfogadott, hogy egy fotóról alkotott vélemény szubjektív, majd az idő eldönti, hogy mennyire lesz továbbra is sikeres, és emlékeznek-e majd rá.
– Önt mint repülőgépfotóst is ismerjük. Abban a viszonylatban milyen volt 2019?
– A visszafogottság volt a jellemző. „Csak” három repülős eseményen voltam. A szokásos ferihegyi fotótúra tavaly is összejött. Ide csak a „feelingért” és a kerozin illatának a szippantásáért mentünk ki. Semmi különlegességre nem számíthattunk. Aztán szeptemberben közel három napot töltöttünk fotós társaimmal a csehországi Ostravában. A repülőnap egyértelmű „sztárja” a C5 Galaxy amerikai katonai szállítógép volt. Jó fotók készültek róla, kívülről és a belsejéből, sőt a rakodótérből is. A román légierő volt a meghívott, a kiemelt partner. Sok jó fotó mellett egy szelfinek örültem a legjobban, amelyet a román légierő Spartan C27-es légi szállítójának a személyzetével készítettem. Őket egy nappal azelőtt fotóztam, áthaladóban, itthon, Nagykárolyban. Megmutattam nekik az itthon készült fotót, mondhatom, sikerült meglepnem őket. Amikor pedig már az hittem, vége a szezonnak, érkezett egy jó hír Aranyosgyéresről. Kérelmeztük korábban egy gyakorlónapra való bejutást fotózás céljából, és október 24-ére jóváhagyták. Az történik olyankor, hogy az egész repülőállomány felemelkedik többször is, és az elfogást vagy más taktikai feladatot gyakorolnak. Ottlétünkkor háromszor szálltak fel nappali és egyszer éjszakai repülésre. Szinte mindent engedtek fotózni, és a lényeg, hogy pár méterre a fel-leszálló gépektől, igazi testközeli élmény volt. Valamikor délután hármas kötelék is felszállt, ezek repültek a következő napon Nagykároly felett, akkor gyakoroltak a hadsereg napi bemutatóra.
– És milyennek tervezi 2020-at?
– Maradva a repülőfotózásnál, még nincs konkrét terv vagy valamilyen esemény kinézve. Majd eldöntöm annak függvényében, milyen programkínálata lesz ennek vagy annak a repülőnapnak. Talán még fontosabb, hogy milyen időjárás várható. Két fotós tábor programja már körvonalazódik. A napokban beszéltem a szilágysági tábor főszervezőjével, és valamikor májusban szeretnék megszervezni az idei összejövetelt. A másik pedig a homoródi fotótábor, remélem, az idén eljutok oda, az elmúlt kettőre sajnos egyéb elfoglaltság miatt nem sikerült. A két ünnep között hívtak ismét Ukrajnába, egy nemzetközi fotószalon zsűrijébe. Erről még nincsenek információim, csupán vissza kellett igazolnom, hogy szabad leszek abban az időszakban, és el tudok menni. Pályázatot nyújtok be a napokban egy egyéni kiállításra a szlovéniai FIAP Kiállítóközpontba. Ott csak megnyert pályázat esetén lehet kiállítani. Portfóliót és fotós önéletrajzot kell küldeni, amit egy kuratórium vizsgál, elfogad vagy sem. Októberben 5. alkalommal rendezik meg a Nyugat-Európai Magyar Néptáncfesztivált Stuttgartban, oda kaptam meghívást mint az esemény fotósa. Ez kihívás, mivel ez olyan ága fotózásnak, amit még nem csináltam, legalábbis igen keveset, addigra fel kell készülnöm. A szervezők még egy egyéni kiállítást is igyekeznek megszervezni számomra. A következő cél az az EFIAP.b (kiváló művész – b mint bronz) fokozatának megszerzése. Reményeim szerint 2020 végére megkapom ehhez a nemzetközi szalonok zsűrijétől a bizalmat.
Megjelent a Nagykároly és Vidéke
térségi hetilap 2020. január 23-ai számában
You must be logged in to post a comment.