„Amilyen az ember, olyan a szerencséje”

Nem is szabad abba belegondolni, hogy a hozzáértők szerint a nagyvilág gazdagabbik negyede közé tartozunk. Többségünknek mennyi-mennyi vágya van… Gyakori szófordulatunk, hogy akkor lesz új autónk, lakásunk, hétvégi házunk, (szeretőnk), ha nyerünk a lottón. Nos, megkérdeztünk egy lottónyertest, hogy milyen érzés volt, megtudni, hogy nyert, és hogy megvalósultak-e az álmai.

– Milyen érzés lottónyertesnek lenni? – szegeztük tehát neki a kérdést Kálmándi Carmen nagykárolyi hivatalnoknak. Hogy nyert a lottón, kiderül a vagyonnyilatkozatából. Egész pontosan azt tünteti fel, hogy a személygépjárművét nyerte. Egy kis érdeklődés, és rögvest kiderül, hogy egy lottósorsolás kedvezett neki. Milyen érzés nyerni? Mire költötte a pénzét? Kinek szólt róla? Stb. Rengeteg a kérdés.

– Akkor kicsit az előzményekről. Középiskolás koromban Petkes Gergellyel kiszámoltuk valószínűségszámítás órán, mennyi esélyünk van arra, hogy nyerjünk a lottón. És kijött egy nulla, utána sok-sok nulla és a végén egy egyes. Aztán azt is kiszámoltuk, ha még teszünk egy plusz számot, meg még teszünk egy plusz számot, nos, akkor is körülbelül ugyanannyi esélyünk volt. Akkor rájöttem, hogy nem igazán érdemes lottózni, mert nincs esélyed nyerni.

Ezzel így is voltam sok-sok évig, a kollégáim jártak lottózni, és gondoltam, egyszer megyek én is. Ez éppen egy pénteki napon történt meg, ugye pénteken rövidebb a munkaidő a hivatalban. Jó heccnek tűnt! Volt, aki hirtelenjében kiválasztott számokat tett meg, volt, aki a tégelyben kotorászott, és azt ikszelte be, ami kijött, én meg úgy döntöttem, hogy saját számokat teszek meg. Szóval néha eljárogattam lottózni, de soha sem néztem meg a lottósorsolásokat, majd valamelyik kolléga elmondta.

– Állandó számai voltak tehát, jó-jó, de hogyan választotta ki ezeket? Melyek voltak? A születés dátuma, ilyesmi?

– Igen, ilyen jellegű. A nyerő számaim amúgy: 6, 7, 8, 31 és 33.

– Ez furcsa számsor, nem?

– Igen. A kollégáim is mindig ezen kacagtak, hogy te sosem fogsz nyerni, mert ilyen számokat úgysem fognak kihúzni.

– Mégis nyert. Ötöse volt?

– Igen, a hatos lottón. Szóval egy hétfőn megszólalt az egyik kollégám, azt mondta, hogy fura számokat húztak ki, olyanok, mint amilyeneket én szoktam megtenni, és elkezdte sorolni. Akkor már tudtam, hogy minden bizonnyal elég nagy összeget nyertem. Ugyan a lottószelvény nem volt nálam, de ezt tudtam. Hatosom biztosan nincs, de egy négyes az nagy valószínűséggel megvan. Később az internetem láttam meg, hogy mit is nyertem: egy Dacia Solenzat adtak és 610 millió lejt. Ez 2004-ben volt, februárban.

– Mit csinál ilyenkor az ember? Ugyanúgy visszaül a székére, és dolgozik?

– Persze! Én akkor tettem le a kabátomat a fogasra, kicsit megdöbben az ember, megaztán szívmelengető érzés volt, olyasmi mint a boldogság. De aztán tovább dolgoztam.

– Szólt a többieknek arról, hogy nyertél?

– Nem. Nem mondtam el senkinek. Páran sejtették, mert ugye ritka az a számsor, de nem foglalkoztak vele. Mikor hazamentem, megnéztem a lottószelvényt, és láttam, hogy valóban nyertem, ötösöm van. Az édesanyámnak elmondtam, ő meglepődött. Később a testvéremmel is megbeszéltük. Ő javasolta, hogy ne mondjam el senkinek, míg nálam van a lottószelvény, mert bizony vannak rossz emberek is. Igaza volt! Annyit mondtam, hogy négyesem volt, annyiért meg nem érdemes senkit sem leütni. Annál a húzásnál egyébként nem volt hatos, bizonyára ezért lett a szokásosnál nagyobb az, amit az ötös után fizettek. Érdekes még az, hogy péntek 13-án lottóztunk, és addig mindig rossz napnak gondoltam a 13-ai péntekeket, de kiderült, hogy nem az, nekem nem az. Azóta minden péntek 13-án mosolygok.

– Az egyik első reakció nem az, hogy minden szegényen kell segíteni?

– Ez nem egy akkora összeg volt, hogy minden szegényre elég legyen. Talán ha embernek hatosa van, akkor…

– Ez igaz! És másnap ugyanúgy ment dolgozni?

– Igen, persze.

– A nyereményt mikor kapta „kézhez”?

– Egy hónap után.

– Mit tett a nyertes szelvénnyel? Hol kell vele jelentkezni?

– Bukarestben. Persze előtte mindent lebeszéltem telefonon, hogy mégis hova menjek. Egyébként nem úgy történik ez az egész, ahogy gondolnánk, azaz elmegyünk és hazajövünk egy bőrönd pénzzel. Velem pont fordítva történt: tulajdonképpen pénzt kellett vigyek, a Daciára valamilyen biztosítást kellett fizetnem. Egy ismerősöm vitt el, egy taxis. Neki sem mondtam el, hogy pontosan hova megyünk. Érdekesség az, hogy a pénzt az utazásra kölcsön kértem, mert ugye Bukarestbe nem ingyen visznek el… A munkahelyen a kollégák sem sejtettek semmit, egész egyszerűen szabadnapot vettem ki. A pénzt átutalták a bankszámlámra.

– A személygépjárművet is „utalták”?

– Nem. Szatmárnémetiben vehettem át, kicsivel később. Kellett vinnünk magunkkal üzemanyagot, mert az nem járt hozzá, még annyi sem, hogy az első töltőállomásra elérjünk. A taxis ismerősöm felesége hozta haza, merthogy én akkor még nem mertem vezetni.

– A lottózás megmaradt szenvedélynek?

– Nem, egy ideig abszolút nem játszottam, gondoltam, esélyt adok a többieknek, nyerhessenek mások is. Aztán a kollégák mind mondták, gyere már, aztán most egy ideje megint nem játszom. Magyarországon, ha megyünk néha, akkor ott szoktam lottózni. Nem tudom, hogy szenvedély lenne-e a lottózás. Nekem nem az. Néha ugyan lottózok, de nem gondolom azt, hogy biztosan nyerni fogok. Szerintem ez teljes egészében a szerencse, a véletlen kérdése.

– A jó ember nyer – tartja a közmondás. Kálmándi Carmen jó ember?

– A közmondás az egészen pontosan úgy szól, hogy „amilyen az ember, olyan a szerencséje”. Ebből mindenki olyan következtetést von le, amilyet akar, meg úgy használja, ahogy akarja.

– Értem. Akkor miért pont önnek kedvezett a vakszerencse?

– Véletlenül. Egy picike esélyt adtam magamnak, hiszen elmentem lottózni.

– Ha én nyernék, biztosan egy csomó őrültséget vennék magamnak pl. okosórát stb. Hogyhogy nem „ment el az esze” miután nyert? Miért nem utazott el a Bahamákra, miért nem vett otthonra egy rénszarvast? Egyáltalán semmi „őrültségre” sem tetszik kaphatónak lenni?

– Egy lakást vettem. Nem csak a nyereményből, hanem ki kellett egészíteni. Én így akartam felhasználni.

– Mindig ennyire határozott?

– Igen.

– Nos, ezt a hozzáállást irigylem…

– Persze azért olykor-olykor többet engedtem meg magamnak én is, mint egyébként. Kicsit hétvégézni kell néha-néha, apróságokat vásároltam magamnak, de ügyeltem. Lakásra szükségem volt, hiszen a nyeremény nélkül, csupáncsak a fizetésemből talán nyugdíjas koromra tennék annyi pénzt félre.

– Nagyon közel állt az „igazihoz”. Emésztette magát azon, hogy ha meglett volna az a fránya hatodik szám is?

– Amennyiben hatosom lett volna, akkor nem Daciát kapok, hanem BMW-t, és egy lakást Bukarestben, amit nyilván eladtam volna, és valószínűleg valamivel több pénzem lenne. Nekem a 6. szám a 19-es volt, amit kihúztak pedig a 39-es. De az ötös is jó volt, nagyon.

– Vannak nyerő típusok, és nem nyerők. Nyerőnek tetszik lenni?

– Általában mindenért nagyon meg kell dolgoznom. De ha úgy vesszük, akkor igen, nyertem előtte keresztrejtvényben egy hajszárítót, egy dedikált képeslapot. Mégsem hinném, hogy nyerőtípus vagyok.

– Irigyek az emberek?

– Igen. A rossz az, amikor azoknál tapasztalod ezt, akiktől nem várod, vagy azoktól, akiknek sokkal több pénze van, mint amit nyertem. De a nagy többség, az őszintén örült az én szerencsémnek, a barátok, a munkatársak. És ez a fontos!

Megyeri Tamás Róbert