Aminek a család az ára, az nem éri meg

Az utóbbi napokban Bogdan Georgescu lemondása foglalkoztatta leginkább a nagykárolyiakat. Az öccsét, a beosztottját kérdeztük. Kíváncsiak voltunk arra, hogy Dragoș Georgescunak mi a véleménye. Őt is zaklatják telefonon?

1

– Az utóbbi napokban nagyon sok minden történt a volt főnököddel, munkatársaddal, testvéreddel kapcsolatban. Mindez milyen volt a te olvasatodban? Mit mondasz erről az egészről?

– Amit csinált, azt jól csinálta. Úgy érzem, hogy a mostani döntése ugyanolyan jó, mint az összes korábbi döntése, amiket meghozott ebben az elmúlt tíz évben, amikor is a károlyi kulturális életet vezette. Egyébként ő még mindig van. Az igaz, hogy más részleget fog vezetni. De hát a turisztika, az idegenforgalom-népszerűsítés nem idegen tőle. A város turizmusát fel kell dobni, hiszen az az ország vagy adott esetben a település hasznára fog válni. Nagykárolyban még nem nagyon értjük ezt az egészet… Mi már pár éve megkezdtük Nagykároly mind országos, mind határok feletti szinten való megismertetését. Ő ezt a részleget fogja vezetni, és biztos vagyok abban, hogy jól fogja csinálni, odaadással.

A döntés, hogy abbahagyta a kulturális és sportigazgatóság vezetését, hogy felmondott abból a posztból, szerintem jogos, mert nem volt már családi élete. És nincs az a munkahely, ami miatt ezt érdemes megtenni. Ezért én támogatom a döntését. Örülök neki! Nem mondom, hogy Nagykárolynak ez nem lenne veszteség… Aki közel állt hozzá, csak az tudja, hogy min ment keresztül, és hány ember helyett kellett dolgozzon. Most mondhatnám azt, hogy egy fizetésért tette mindezt, de hát nem a fizetésről van itt szó, hanem a munkáról, a munkával eltöltött időről, valamint arról, hogyan viszonyultak hozzá mások.

– A hétfői sajtótájékoztatón elhangzottak közül nekem az ütötte meg a legjobban a fülemet, hogy sérelmezte, hogy a politikai csatározások színtere lett az ő munkája, illetőleg a kulturális élet…

– Mi a kastélyban mindig azzal szórakoztunk, illetve persze hecceltük is, hogy Nagykároly Obi Van Kenobijának neveztük. Mindig és minden esetben egyensúlyt akart teremteni. És mindez mindig rajta csattant. Például ha román nyelvű előadást tartott, akkor egyes magyarok morgolódtak, ha pedig magyart, akkor bizonyos románoknak nem tetszett. Természetes az, hogy sose lesz úgy, hogy mindenkinek a tetszését elnyerje. Lassan olyan volt az egész, mint a viccben: ha van sapkád, az a baj, ha nincs, akkor az.

– A bírálatok sajnos vélhetően sohasem fognak eltűnni… Mindig lesznek olyanok, akik úgy gondolják, ők jobban tudják. Viszont esetleg különbséget kell tenni azok között, akik megfogalmazzák ezeket. Számomra a sajtótájékoztató leginkább abszurd mozzanata az volt, amikor is egy önjelölt újságíró a nagykárolyiak nevében köszönte meg Bogdannak a munkáját. Ki hatalmazta fel erre? Miért beszél ő a nagykárolyiak nevében? Főleg akkor, ha jelen van a teremben a nagykárolyiak által megválasztott polgármester… A kérdésem tehát ez: a városvezetőség is okkal, ok nélkül bírálta a munkáját?

– Ezt én nem tudom, és nem is akarok ebbe beleszólni. Ez az ő személyes dolguk volt. Ilyet ő soha se mondott.

– Akkor beszéljünk konkrétabban. Az OpiniedeCarei című portálon megjelent, hogy a szerző tudomása szerint az is közrejátszott Bogdan felmondásában, hogy Daniela Ciută állandóan, közte esti órákban is zaklatta a testvéredet. Miközben a szabadságát töltötte, akkor is állandóan hívta, és órákon keresztül magyarázta neki, hogy néhány döntése jó, nem jó, vagy bármi… Magyarán a magánéletébe is belefolyt a munkája. Ezzel kapcsolatban mit mondasz?

– Bogdan nagyon jó ember, és nagyon jó lelkű.

– Ezt senki sem tagadta, senki sem állította az ellenkezőjét…

– Igen ám, de ezt kihasználják. És itt volt a nagy probléma. Vannak egyesek, akik nem értik azt meg, hogy az embernek van magánélete, és nem érzik hol van az a bizonyos határ az információkérés és a zaklatás között. Én így látom ezt az egészet. Nem csak őt, hanem minden munkatársunkat szoktak zaklatni…

– Egyesek közületek úgy oldották ezt meg, hogy tiltólistára helyezték ezt a bizonyos hölgyet. Azaz, amikor hívta őket, állandóan foglaltat jelzett a készülék.

– Én is hallottam ilyesmiről is. Ugyanakkor szerintem ez nem korrekt. Ha cseng a telefon, felveszem. Ha akarok válaszolni, válaszolok, ha nem, akkor pedig nem. Ez is hozzáállás kérdése. Természetesen én sem örülök, amikor szabadidőmben megcsörren a telefon. Például akkor, amikor a gyermekem az ölemben van. Kinyomom, még akkor is, ha a legjobb barátom az. Igaz, a barátaim nem próbálnak még ötször visszahívni… De ez nem az én hibám, és nem a Bogdanné, hanem azoké, akik nem értenek az ilyesmiből.

A legnagyobb probléma azonban az volt, hogy nem értették meg, hogy Bogdan gyakorlatilag mivel foglalkozik. Ezt is csinálta, arról is tudott… Olykor már azért is őt hívták, ha esett az eső.

– Mint gyakorló újságíró ezt el kell ismernem. Én is sok éven keresztül hívtam Bogdant, és mindahányszor igyekezett is válaszokkal szolgálni. Persze sose hívtam este… Más téma. Nem tudom, hogy erre a hat hónapra ki vállalja el a munka folytatását, de annak folytatódnia kell.

– Olyan nincs, hogy hat hónap.

– A sajtótájékoztatón az hangzott el.

– Jogi értelemben sincs olyan, hogy valaki hat hónapra felmond.

– A polgármester nyilatkozta ezt. Minden bizonnyal nem állított törvénytelent. Bizonyára jogában áll egy időre nem betölteni azt a bizonyos tisztséget.

– Én megértem, hogy a polgármester azt mondta, bízik abban, hogy egy idő múlva Bogdan ismét hozzálát a korábbi munkájához. De szerintem ez nem így lesz. Az ember, ha felmond, akkor nem azért mond fel, hogy hat hónap múlva visszajöjjön. Ha csak pihenni akar, akkor kivesz fizetetlen szabadságot. De nem mond fel.

– Jó veled beszélgetni. Egyértelműen fogalmazol. Lenne még egy „erős” kérdésem. Bogdan népszerű ember. Nem titok, hogy több alkalommal is felkérték már például városvezető-jelöltségre. Nem arról van szó, hogy különösen durva lesz ez a fél év a helyhatósági választásokig, és mintegy azt elkerülendő, hogy túlságosan belefolyjon vonult vissza.

– Én azt mondom, hogy nem. Szó sincs erről. Ez a saját véleményem, és ismerve őt, ezt fenntartom. Okay, jót akar a városnak, de mi az ára, ha a család, akkor nem éri meg!

– Köszönöm a beszélgetést!