Egy neves progresszív rock fesztiválon, a saját műfajában rendkívül elismert rendezvényen lépett fel a nagykárolyi vezetésű zenekar, a Yesterdays. A nagykárolyi alapítású együttes ezáltal európai hírnénvre is szert tett.
A hosszú éves múltra visszatekintő Yesterdays néhány héttel ezelőtt egyhetes európai turnéra indult, mely során két koncerttel örvendeztették meg a közönséget. A kalandos útról, illetve a koncertekről Bogáti-Bokor Ákos, az együttes frontembere mesélt nekünk.
„A turné fő célállomása az angliai Winter’s End Festival volt, ami egy elég nagy hírű és nagy múltú fesztivál. Ez egy kifejezetten progresszív rock fesztivál, ebben a műfajban pedig egy nagyon elismert rendezvény.
És ha már ilyen nagy utat kellett megtenni, akkor megpróbáltam még az úton több helyen szervezni egy-egy koncertet. Sajnos végül csak egyet sikerült, egy Drezda melletti, Tharandt nevű helységben. Ez egy reneszánsz kis városka, nagyon szép kis kultúrcentrummal, és egy különleges hangulatú kupolateremmel. A németországi Argos zenekarral zenéltem és próbáltam ott 2 évvel ezelőtt, és eközben összeismerkedtünk az igazgatósággal, és nagyon jó barátság alakult ki. Így lett ez az egyik megálló, itt játszottunk az angliai koncert előtt, mintegy főpróbaként. Ez egy kis város, kis közösséggel, úgyhogy ha valami történik, akkor megmozdulnak az emberek, így a koncerten is sokan vettek részt, mindenféle korosztályból. Meg is lepődtek, hogy ebben a kis városkában ilyen zene van, ugyanakkor nagyon pozitívan fogadták azt, hogy magyarul zenéltünk. Ez számomra kicsit meglepő is volt, hiszen azt hinnénk, hogy a rockzene nyelve az angol, de egyfajta egzotikumként kezelték. A németek például végigtáncolták a koncertet, pedig ez nem kifejezetten tánczene, de valahogy nagyon átvették a hangulatot.
Mindezek mellett persze nagyon jó volt a fogadtatás és a vendéglátás is, ahogy a kisvárosokban általában lenni szokott, a tenyerükön hordozzák a vendégeket, és így minket is. Már ott helyben meg is beszéltük, hogy jövőre, amikor egy másik angliai fesztiválra megyünk, akkor ott újra megállunk. Ez pont jól jön, hiszen az út amúgy is hosszú lenne, tehát mindenképp meg kellene állnunk, és így legalább kedves emberek között tölthetjük az időt egy újabb koncerttel.
Az út során még megálltunk Bonban, ahol németországi rajongókkal bandáztunk, olyanokkal, akik már hosszú ideje követik a Yesterdayst, és sok koncertünkön voltak már. Ezután jött az út kalandosabb része, hiszen vonattal végigmentünk a csatornán, illetve a vám sem volt egyszerű történet. Odaúton az angliaiak nagyon szervezetten, olajozottan működtek, visszafelé azonban a franciákkal akadtak gondjaink, mert ők kicsit lazább nép, és két különböző navigációs rendszer sem találta meg az irodájukat, ahová el kellett jussunk. Szóval izgalmak is akadtak bőven, de végül mindig minden megoldódott.
Maga az angliai fesztivál olyan volt, mintha hazavártak volna, abszolút baráti, családias hangulat uralkodott. Ott már mindenki ismert mindenkit, és rólunk is tudtak már néhány dolgot. A főszervező egy ottani zenekar énekese, aki 2006-ban együtt játszott velünk egy hollandiai fesztiválon. Azóta ismer minket, és ő hívott meg. Nagyon szépen vezetett fel minket a koncert előtt, nagyon szép szavak hangzottak el. A szervezés is nagyon jó volt, ez egy nagyon nagy múltra visszatekintő fesztivál, tehát már nagyon tudták, hogy mit hogyan kell csinálni, úgyhogy minden szépen, olajozottan ment. Nagyon jó fények és hangzás volt, és aznap mikor mi játszottunk teljes teltház volt. Szerintem a zenekar az eddigi legjobb koncertjét adta, a fáradtság ellenére nagyon jó formában volt mindenki. Nagyon nagy energiával szólaltunk meg, és többnyire nincsenek ebben a stílusban hozzászokva ahhoz, hogy valakik úgy elengedik magukat a színpadon, vagy lecsapják magukat a földre. Kicsit megdöbbenve bámulták ezt, de nagyon tetszett nekik. Mivel ez egy a stílusban nagyon otthon levő közönség, ők más szemmel nézték mindezt, mint mondjuk az itthoniak.
A koncert után aztán mindenki hüledezett, hogy hol volt eddig ez a zenekar, többen mondták, hogy mi voltunk a fesztivál legkellemesebb meglepetése, hiszen nem tudták, hogy pontosan mire számítsanak velünk kapcsolatban. A CD-ket áruló hölgy pedig azt mondta, hogy ennyi CD-t a koncert után még egyetlen zenekar sem adott el a fesztivál történetében. Szóval átütő sikert arattunk. A közönség tagjai egy csomó szelfit készítettek a csajokkal, hiszen ez egy olyan műfaj, amit inkább a férfiak hallgatnak, de persze voltak azért hölgyek is. Emellett természetesen dedikáltuk a CD-ket is.
Volt egy nagyon kellemes pillanat, a Big big train nevű, manapság egyik legfelkapottabb progresszív rockzenekar basszusgitárosa felbukkant. Ő egy olyan érdekes fickó, akinek én tavaly kézzel írott levelet írtam, és küldtem egy CD-t, a Kisherceg lemezt, egy követőnk ajánlása nyomán. Itt megkörnyékeztem, és nagy meglepetésemre emlékezett rám, és nagyon jót beszélgettünk. Emellett két volt zenekari tagunk is meglátogatott minket, akik most Angliában élnek. A zenekar egyik első énekesnője, Sziszi alig 20 km-re lakik a fesztiváltól, illetve a volt basszusgitárosunk, Zoltán is odautazott, hogy találkozhassunk. Az egész nagyon felfokozott élmény volt, szinte aludni se volt időnk, olyan jó volt a régi barátokkal újra együtt lenni. Mellettük nagyon sok új embert ismertünk meg, egy norvég bácsi például csak azért utazott el a fesztiválra, hogy hosszú internetes kapcsolat után végre személyesen találkozzunk.
Hazafelé jövet pedig megpróbáltunk valóra váltani egy régi álmot, így megálltunk Londonban két kultikus helyen. Készítettünk azon a zebrán egy fotót, ahol a Beatles ikonikus fotója készült, és olyan szerencsések voltunk, hogy csodálatos idő volt, és vasárnap korán reggel lévén nem volt tömeg, tehát egy szuper fotót sikerült készíteni. A másik hely pedig egy olyan ház, ami előtt az általunk annyira imádott Yes zenekar készített egy csoportképet egy lemezborítóra.
Az időjárás teljesen rendhagyó volt, Angliában végig ragyogó napsütés volt, és ahogy visszatértünk a kontinensre zuhogni kezdett az eső, és ez tartott is Nagykárolyig. Még egy kicsit álomszerű az egész, hazatérve többször rácsodálkoztunk a fotókra, hogy itt is jártunk, meg ott is. Nyilván maga az út csodás és egyben nehéz is volt, hiszen össze voltunk zárva egy kisbuszba heten, ami azért lássuk be jár együtt súrlódásokkal, nehézségekkel. Ugyanakkor már két meghívásunk is van jövőre Angliába, úgyhogy elvileg még várnak ránk hasonló kalandok. Ez a mostani út annyira pörgős volt, hogy nem volt időnk sem várost nézni, sem másra, így reméljük, hogy jövőre talán az is belefér majd.
A következő koncertünk június 30-án lesz a marosvásárhelyi rádióban, ezt élőben közvetítik majd, így meg lehet hallgatni, illetve az Erdély tv is rögzíteni fogja, tehát ott is lehet majd látni. Emellett fellépünk a Kolozsvári Magyar Napokon augusztus 20-a környékén, és valamikor nyáron szeretnénk egy szabadtéri koncertet tartani a parkban Nagykárolyban, háttérben a kastéllyal, reméljük összejön.”
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban
You must be logged in to post a comment.