„Apró csodákat tudok tenni”

A munkájáról kérdeztük Volfer Annamária pedagógust.

volfer 2

Mit szól ehhez a járványhoz? Miként magyarázta el ezt az egészet a gyermekeinek?

– Sajnos ez egy világjárvány, és komolyan kellene vennünk mindannyiunknak. Az én fejemben is megfordult, hogy mi van akkor, ha csak hisztéria és szándékos megfélemlítés. Ugye amíg az ember nem beteg… De próbálom a gyerekeimmel is megértetni, hogy maximálisan be kell most tartanunk az óvintézkedéseket, és együttműködően, higgadtan óvjuk a saját egészségünket. A gyerekek értelmesek, és megértik mindezt, de ők sem örülnek a kényszervakciónak, amivel teljesen felborították a megszokott, előre tervezett életünket. Nem örülnek, hogy most nem utazhatunk. Mi szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen otthon együtt lehetünk, és próbáljuk pozitívan felfogni a „házi karantént”, olyasmire fordítani az időt, amire máskor nem jutott. A legjobban az edzések hiányoznak nekik. Nagy kiesés ez minden téren. Mi bízunk benne, hogy együttes erővel, ha mindenki egy kicsit lenyugszik, sikerül a járványt megfékezni.

Mióta tudja, hogy pedagógusnak született? Egyáltalán annak született?

– Azt, hogy pedagógusnak jó lenni, minden sikeres tevékenység vagy nap után érzem. A gyerekek visszajelzést adnak, ha jól csinálja az ember, és szerintem mindenki megérzi, ha jól csinál valamit. Egyébként – szerintem – nem születtem pedagógusnak, meg kellett nekem is tanulnom a szakmám minden csínját-bínját. Inkább azt mondanám, érzékem van hozzá, ráérzek a gyerekek szükségleteire és lelkivilágára. A pozitív értelemben vett tanítás onnan kezdődik, hogy a gyereket értelmileg és érzelmileg egyaránt meg kell nyerni, na és a szülőket is.

Mi a legjobb abban, hogy a Stella Maris Központban oktat?

– Ez elgondolkodtató kérdés, nem szoktam ezt így megfogalmazni magamban. Valószínűleg a legrosszabbra kapásból tudnék válaszolni. Pedig fontos, hogy a legjobb dolgokat is szavakba tudjuk önteni, s nem természetes ténynek tartani. A legjobb talán az a munkámban, hogy fontosnak érzem magamat, és jó a közösség. Tudni kell a nagykárolyi Stella Máris Integrációs Központról, hogy lassan immár 10 éve a hátrányos helyzetű, roma gyerekek felzárkóztatásában működik közre. A társadalomba való beilleszkedésben segíti a felnövő gyerekeket. Tudni kell rólunk és az ott működő óvodáról, hogy ez nem csodaház, mi sem tudunk minden gondot megoldani, de igyekszünk legalább enyhíteni és a gyerekek szemszögéből nézve feledtetni a gyakran súlyos problémákat, amelyek körülveszik a családjukat. Vallom, hogy a megfelelő légkör, a jó körülmények és a pozitív pedagógus–gyerek kapcsolat képes a hátrányok enyhítésére és sok esetben megszüntetésére. Azért jó ott dolgozni, mert érzem, hogy apró csodákat tudok tenni. Például olyanokra gondolok, hogy a gyerekek csodálatos előadásokat tudnak bemutatni szüleiknek, képesek ők is ugyanazokat a dolgokat – verseket, meséket, játékokat – elsajátítani, mint a nem hátrányos helyzetben lévő társaik. A szüleik végig tudják hallgatni – mégpedig érdeklődéssel! – a csemetéiket, ez eleinte nem működött. Érzem a szülők részéről is a megbecsülést, a bizalmat. Így érdemes dolgoznunk mindannyiunknak. A megyei tanfelügyelőség is kedvezően értékelte az erőfeszítéseinket. Nemrég sikeres I-es fokozati vizsgát tettem, és a végén azt kérdezték tőlem, hogy ugye nem vágyódom el innen, az intézményből. Akkor úgy éreztem, hogy jó ott dolgozni. Mert sajnálnák, ha nem lenne ezeknek a gyerekeknek egy lelkes őrangyaluk.

Szakmai szempontból mi a legnehezebb abban, hogy ott dolgozik?

– Úgy érzem, egyre nehezebben tudom elviselni, hogy ezek a gyerekek gyakori viselkedésproblémákkal küzdenek, gyakran túl mozgékonyak, ez pedig a pedagógus részéről fokozott odafigyelést és sok, még több pozitív megerősítést igényel. Sajnos már sokszor nekem sincs annyi erőm és energiám, mint a pályám kezdetén, van viszont annál több tapasztalatom. Szakmai szemmel talán még azt is nehezen viselem, hogy lenézést érzek sok esetben a pedagógus kollégák felől. Pedig üzenem azoknak, akik így látják a „cigány óvodát”, hogy: „azokkal a gyerekekkel való foglalkozáskor, akik hagyományos, egészséges, működőképes családból jönnek, munkánk könnyebbé válik. Viszont ha a gyerek nem működőképes, sérült családból jön, munkánk fontosabbá válik!” Ezt kellene több pedagógusnak megértenie. És akkor nem lenne annyi lemorzsolódó gyerek iskoláinkban, akiket nem ismernek igazán, és nem értékelnek más szempontok szerint, bár úgy kellene, mindnyájan tudjuk. Mert nekik is vannak értékeik!

Feltűnően sokszor viszi magával a lányát is a foglalkozásokra. Ez tudatos? Jót tesz a kislánynak, ha vele egyidős, ám mérhetetlenül más otthoni körülmények között élő gyerekekkel kerül kontaktusba?

– Nem láttam sohasem karát, hogy gyermekeimet gyakran viszem ebbe a közösségbe. Tanulnak belőle, tapasztalatot szereznek, és úgy érzem, nem rosszakat. Empátiára és szolidaritásra neveli őket, a másság elfogadására, segítségnyújtásra. Nem utolsósorban jól érzik, érezték magukat az oviban, ők kérik, hogy jöhessenek. Nincs ott olyan rossz helyzet, mint ahogy azt sokan képzelik. Buzdítok mindenkit, hogy jöjjön, és nézze meg. Sőt volt olyan család is, amely vakációban járatta a gyerekét hozzánk, hogy legyőzze félelmeit a cigány gyerekektől.

Beszélünk a felzárkóztatásról, s egynémely elvakult embertől eltekintve mindenki belátja, hogy tenni kellene ez ügyben. Hogy lehet elérni, hogy a mélyszegénységből érkezők beilleszkedjenek a társadalomba?

– Először is a mélyszegénységből segítség nélkül nincs kiút. A cigányok felzárkóztatása az óvodába járással kezdődik, be kell hogy lássa mindenki. Óvoda nélkül nagyon sok gyerek a legalapvetőbb dolgokat sem ismeri, mint a tisztálkodás fontossága, a toalett, az evőeszközök használata, a társaikhoz való helyes viszony, a ceruzatartás stb. Sorolhatnám hosszasan. Hogy a társadalomnak egykor értékes tagjai legyenek, nekik is iskolába kell járniuk, hogy majdan munkát válhassanak. A hátrányos helyzetű roma családok gyerekeinél az óvoda, majd az iskolai nevelés válik fontosabbá. Én erről a felzárkóztatásról tudok bővebben beszélni. Egyéni bánásmódot igényelnek, sok pozitív megerősítést. Soha ne kritizáljuk a család nevelési stílusát, mert ellenszenvet váltunk ki belőlük. A pedagógus központi helyet foglal el a nevelésben, alakítja a gyerekek személyiségét az óvodában. Ezért meglátásom szerint az államnak egy kis pluszjuttatással motiválnia kellene azt, aki ilyen gyerekekkel foglalkozik, ahogy külföldön is megtörténik. Ezáltal talán vonzóbb lenne picit a velük való munka, nem annyira taszító. Kitüntetett jelentősége van a dicséretnek és a pozitív megerősítésnek. A gyerek környezetének megismerése, a családlátogatás, a családtagok személyes megismerése nagyon fontos. Érezze a szülő, hogy különösen figyelünk a gyerekére! Multikulturális nevelésre van szükség, az előítéletek megszüntetésére. Több közös program a szülőkkel, nagyszülőkkel egymás megismerése érdekében. A cigánygyerekek esetében a pozitívumokat kell erősíteni, sok van nekik: rendkívül muzikálisak, jók a zenében, jó a fizikai erőnlétük, jók a sportban, jó a természethez való viszonyuk stb. Több mozgásszabadságot kell adni nekik – ez ismét lényeges. Ezekre kellene az oktatásban alapozni. Az óvoda feladata egyfajta hiánypótlás a hátrányos helyzetű gyermekek számára, lelki és testi gondozás az ingergazdag környezet megteremtése által. Ebben kellene nagyobb törvényi segítség, hogy minden gyerek eljusson az óvodába, később az iskolába. Megszorításokkal, motivációval egyaránt el lehet ezt érni. Tapasztalom, hogy az óvodába járással enyhülnek a heves érzelmek és indulatok, a viselkedési nehézségek, a kudarcok, a túlmozgékonyság, az agresszivitás csökken, és a gyerekek mind kiegyensúlyozottabbá válnak.

Nagykárolyban, e vidéken lát-e esetleg jó példát? Olyat, amit érdemes kiemelni, esetleg átvenni…

– Látok jó törekvéseket, próbálkozásokat sok helyen, és nagyon örülök nekik. Sok függ a települési vezetőségtől és az intézmény vezetőjétől is. Az integrációnak nem jól hangzó fogalomnak vagy elcsépelt dolognak kell lennie, hanem igenis fontos, hogy mi, pedagógusok és a városvezetőség kiemelten foglalkozzunk ezzel a problémával. Együttes erővel nevelhetünk egészséges és felzárkózott nemzedéket a problémás viselkedésű és gondokkal küszködő gyerekekből, ha támogatjuk őket. Itt a hangsúly az együttes erőn van. Megosztanám itt a legkedvesebb idézetemet:

Megyeri Tamás Róbert

Megjelent a Nagykároly és Vidéke című hetilap 2020. 03. 19-ei lapszámában.

volfer 1