14.9 C
Nagykároly
2026. 05. 02.

„Arra biztatom a gyerekeket, hogy bátran rajzoljanak!”

Hogy kicsit megismerhessük azokat, akik a különböző kulturális rendezvények háttérmunkáit végzik, Fastus Józsefet, a Gróf Károlyi Idegenforgalmat Népszerűsítő Alapítvány kulturális referensét kértük: meséljen kicsit magáról és a munkájáról.

DSC_1107b

– Mesélj egy kicsit magadról, hol végezted a tanulmányaidat? Tudod-e alkalmazni a tanultakat a munkádban?

– Nagykárolyban születtem, de a családom 13 éves koromban Németországba költözött, így a középiskolát, majd a főiskolát is ott végeztem el, kommunikációs dizájn szakon. Első év végén, elsősorban az intézményben oktató tanárok miatt választottam konkrétan ezt a szakot. Tanított az iskolában egy szintén Romániából kiköltözött professzor, aki szobrász, és végső soron ő tanított meg rajzolni. Megmutatta, hogy hogyan kell szabadon, bátran rajzolni, illetve a helyes arányokat felismerni, ábrázolni. Rajta kívül sokat tanultam egy helyi tanárnőtől is, aki pedig egy teljesen más szemléletet képviselt, ő kockákból, négyzetekből építette fel a rajzot, a részletekre figyelt. A rajz mellett természetesen tanultunk fotózást, festészetet, animációt, tipográfiát is. Az alapítványnál végzett munkámat emiatt nagyon szeretem, hiszen azt csinálhatom, amit tanultam, amihez értek: plakátokat készítek, fotózok a különböző eseményeken, egy sor kreatív feladatom van. A munkám így nagyon változatos, minden nap új kihívásokat tartogat. A grafikai munkák mellett még egy feladatköröm van, a német nyelvtudásom okán idegenvezetést is tartok a kastélyban a német nyelvű csoportok számára.

– A munka mellett rajz- és fotószakkört is vezetsz. Kiket vársz ezekre az alkalmakra?

– Igen, a szakkörök egy hosszabb kihagyás után körülbelül 2 éve indultak be újra. A rajzszakkör két korosztály számára is elérhető, a gyerekeket hétfőnként 16 órától, a felnőtteket, illetve a fiatalokat pedig péntekenként 16 órától várom. A fotószakkörre pedig szintén hétfőn 17 órától várom a jelentkezőket.

– Kik jelentkezhetnek? Csak haladók, vagy teljesen kezdők is?

– Természetesen jöhetnek kezdők is. A hétfői csoportban egész kicsi, 5 éves gyerekek is vannak. A felnőtt csoportba nemrég áttettem néhány idősebb gyereket, fiatalt is, 12–14 éveseket, mivel nekik már nem jelentett kihívást a hétfői foglalkozás, komolyabb feladatokra van igényük. A csoportba tartozó felnőttekre az jellemző, hogy nem feltétlenül vesznek részt rendszeresen az órákon, hanem egy-egy egyéni projekt vagy munka kapcsán tanácsot kérnek, konzultálnak. Ugyanakkor nagyon jó lenne, ha a rajzolás, festészet iránt érdeklődő felnőttek jelentkeznének, vagy újra bekapcsolódnának, mivel így rendszeresen találkozhatnánk, akár saját klubtalálkozó jelleggel. Ezeken az alkalmakon nagyon jól lehet egymást inspirálni, ötleteket, észrevételeket, tapasztalatokat gyűjteni egymástól. Szóval továbbra is várom a jelentkezésüket, hogy egy jó kis művészetkedvelő közösség épüljön ki. A fotószakkörre jelenleg olyan gyerekek járnak, akik most ismerkednek a fényképezőgéppel, vagy sok esetben a telefonjuk ilyen alkalmazásával. A résztvevők most 10 év fölöttiek. A foglalkozások elég személyre szabottak, mindenkinél oda kapcsolódunk be, ahol jelenleg tart a tanulás, a kísérletezés folyamatában. Persze emellett mesélek általános tudnivalókat is, például, hogy hogyan állítsanak össze egy kompozíciót, és hasonlókat.

– A rajzszakkörök esetén sincs egy meghatározott tematika?

– Szoktam előre készülni ötletekkel és különböző technikákkal, de például a gyerekek esetén a tapasztalatom az, hogy azt rajzolják szívesen, ami őket leginkább érdekli. Ha valamelyikük felvet egy témát, akkor az egész csoport azt kezdi rajzolni, egymást figyelik, ötleteket merítenek egymástól. Így az esetek többségében a folytatásban alkalmas technikákat szoktam javasolni, tanácsokat adok a kivitelezés szempontjából. Mindezek ellenére azért próbálom kicsit irányítgatni őket, nyáron például kimegyünk az aszfaltra krétázni, ami azért nagyon jó, mert az észrevételeim szerint krétával nagyobb felületeket tudnak kezelni, merészebbek lesznek. Papíron gyakran egész apró, kicsi rajzokat készítenek, hiába mondom, hogy rajzolják nagyba. Ezen segít, ha kint méteres rajzokat készítünk, így másképp viszonyulnak a papírlap arányaihoz is. Próbálom arra sarkallni őket, hogy minél bátrabban rajzoljanak, merészen használják a színeket, a különböző formákat, lépjenek ki a megszokott keretekből és látásmódból, használják a fantáziájukat a munka során. A nagyobbak már jobban veszik az irányítást, velük most éppen azt gyakoroljuk, hogy azt rajzolják, amit látnak. Szoktunk rendezni évente egy, esetenként két kiállítást is, ahol meg lehet tekinteni a gyerekek, illetve a felnőttek munkáit.

– A munka mellett festesz-e szabadidődben, dolgozol most valami saját projekten?

– Sajnos mostanában erre kevesebb időm jut, még kicsi a lányom, így a szabadidőm nagy részét a családdal töltöm. Ennek ellenére dolgozom most valamin, de szeretném, ha az még meglepetés maradna.

Bagossy Andrea

Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilap 2020. február 20-ai számában

DSC_9920

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading