„Az anyagiakat nem visszük magunkkal a túlvilágra”

„Ha valamit is érzel az életben, s ez most nem csak erre vonatkozik, egyszer ki kell próbálni” — javasolja mindenkinek Bauman István. Linzenbold Evelin kérdezte a nagymajtényi plébánost.

— Mikor döntött úgy, hogy a papi pályára lép?

— 12. osztályos koromban, egész későn.

— Voltak-e más álmok, amelyek másféle hivatás felé vonzották?

— Igen. 12-ig kémia tanár szerettem volna lenni. Köszönhetően egy tanárnak, aki annyira vonzóan tanította a tantárgyat.

— Melyek a papi hivatás nehézségei?

— Több nehézsége is van. Ha csak a nehézségeit nézzük, akkor azért így összetett. Például ott van a hívek meg nem értése, vagy a magány, hisz egyedül lakok, noha sose vagyok egyedül, hisz Isten mindig velem van. Talán csak ennyi, ha az árnyoldalait vesszük.

— Melyek a szépségei?

— Jujj, abból egy halom van. Mindig, ha valami szép és jó sikerül, s ha látjuk a dolgok mögött Istennek a kezét. Mindig nagy örömmel tölt el, ha nem csupán az én erőfeszítésemből lesz valami széppé, jóvá, hanem érződik rajta Istennek a műve. Az a legszebb. Vagy, ha valami jól sikerül: egy bérmálkozás, egy jól előkészített munka után, vagy akár egy tábor.

— Hogy telik egy átlagos napja? S milyen hobbijai vannak, amelyek nem feltétlenül kötődnek a hivatáshoz?

— Nekem a napom mindig úgy kezdődik, hogy programot készítek magamnak. Ez minden nap így van. Ebből nem biztos, hogy megvalósul minden pontja annak a napnak, de legalább nem fog üresen zajlani. Ebben általában felépítem, hogy legyen benne imádság, irodai munka, emberekkel való foglalkozás és körülbelül ennyi.

Szabadidőmben pedig, ami nem a hivatásommal kapcsolódik, úszni szeretek. Járok is rendszeresen, hetente legalább egyszer, általában szerdánként. Ezen kívül pingpongozni szeretek még, de ahhoz most itt nincs asztal.

— Újabban egyre kevesebben élik az életüket a vallásos hitben. Mit tehet és mit tesz ez ellen az Egyház? Illetve mit kell tennie egy hozzánk hasonló kis plébániai közösségnek napjainkban, hogy a tagok száma növekedjen?

— A tagok számának a növekedése nem tőlünk függ. Ezt csak a házasság ösztönzésével lehetne elérni, vagy népvándorlással oldható meg. A fiatal családokat ösztönözni kell, hogy vállaljanak minél több gyermeket. Az a helyzet viszont, hogy a közép korosztály, a fiatal családosok — tisztelet a kivételeknek — már tömegjelenségként élik meg, hogy nem járnak templomba. Ezt látom legnagyobb problémának. S ez nem csak Nagymajtényra vonatkozik. A kicsi közösségek még jobban össze kellene tartsanak. Azt tapasztalom mégis, hogy minél kisebb egy közösség, annál jobban marcangolja egymást. Egyenes út vezet a rossz felé, s sem én, sem pedig az Egyház nem tudja a megállító folyamatot. De nem adjuk fel, keressük.

— A világ tele van gyarlósággal, melynek egyik, jelenleg talán legsúlyosabb következménye, hogy Földünk tüdeje, az Amazonas lángokban áll. Hogyan lehet elmondani az embereknek, hogy a pénzhajhászat nem életcél?

— Elmondani el lehet, s minden vasárnap meg is teszem a prédikáció során. Nem tudom, hogy ezt megfogják-e érteni, mivel az egész világot — tisztelet a kivételnek — nagyon átszövi ez a modern társadalom, az anyagiak utáni hajszolódás. Az Amazonasban jártam is, valami nagyon szép, a több száz éves fáival. Hirdetni kell, és én hirdetem is az embereknek, hogy az anyagiakat nem visszük magunkkal a túlvilágra. Nehéz meggyőzni az embereket, olyan társadalomban élünk, ahol a pénzről beszél mindenki, s ha nem is mondja ki, tenni ezt teszi.

— Az elmúlt év tapasztalatai alapján, milyennek látja a majtényi közösséget és a majtényi katolikusokat?

— Mivel 1 év és 2 hete vagyok itt pontosan, már készítem is az egy éves beszámolómat. S minden beszámolónak mindig kell legyen pozitív és negatív vetülete. Nagyon-nagyon sok pozitív vonása van a majtényi közösségnek. De ugyanannyi rossz is. Mivel ez a 7. plébánia, ahol szolgálatot teljesítek, némi tapasztalatom azért van, legalábbis rálátásom arra, hogy kisebb vagy nagyobb közösségeknek milyen örömeik, illetve buktatóik vannak. Ez a közösség egy múltból táplálkozó közösség, amely gyökereit egy nagyon mély és vallásos közösségből vette. Ez tény és érezhető is az ideális körmenet alkalmával, a Szentségimádáshoz, különböző népi hagyományokhoz való ragaszkodásban. A gond ezzel kapcsolatosan pont azzal van, hogy annyira ragaszkodik ezekhez a hagyományokhoz, hogy azok már babonává vállnak. S ezek a babonákhoz ragaszkodva nem akar fejlődni az egyház ritmusával s lüktetésével. Én ezt érzem. Ilyen például az, hogy a majtényiak vasárnap ünneplik meg az Úr napját. De ebben is érződik a múlt, hiszen ezt tanulták szüleiktől. A baj, csak az, hogy — megint csak tisztelet a kivételnek —, hogy ez a vallásos lelkület leginkább csak az idősebb korosztályon érezhető, míg a fiatalabb családok, már nem élnek ebben a hitben. S sajnos csak nagyon kevés a kivétel. 80%-uk elszakadt az Egyháztól, s legfeljebb csak esküvőkor, keresztelőkor, elsőáldozáskor találja meg azt. Egy nagy pozitívum, hogy bár kicsi a közösség, mégis gyermekei összetartóbbak, mint egy nagy közösségé. Egész bérmálkozásig. Egy másik pozitív tulajdonság, hogy ahhoz képest, hogy 370 a hívek létszáma, abból 100–120-an járnak templomba vasárnaponként. Ez Egyházmegyei szinten a legjobb a statisztikai adat.

— Innen is nagyon sokan külföldre vándoroltak egy jobb élet reményében. Mivel lehet ezt megfékezni, hogy Nagymajtényt ismét élő faluvá tegyük?

— Nem lehet semmivel sem megfékezni, hisz ez a folyamat már lezárult. A népvándorlás befejeződött, aki akart már kiment. Visszajönni meg úgy látom, hogy csak a nyugdíjasok fognak. Félő, hogy hamarosan az egykori nagy sváb falu, mint olyan megszűnik létezni.

— A papi, a lelkivezetői szolgálaton tanakodóknak, akik éreznek késztetést, ellenben nem egészen biztosak, azoknak mit üzen? Mikor ébredhet rá az ember, hogy neki az evangélium hirdetése a feladata?

— Az evangélium örömhírének az átadása mindenkinek a feladata. Ami a papi hivatást illeti, ki kell próbálni. Ha valamit is érzel az életben, s ez most nem csak erre vonatkozik, egyszer ki kell próbálni. Nem veszíthet vele semmit, csak 1–2 évet, de mi az az 1–2 év az örökkévalósághoz képest?

Linzenbold Evelin