Az asztalitenisz nagykárolyi paradicsoma

– Azt hiszem, már 25 éve foglalkozok az asztalitenisszel. Úgy indult, mint egy hobbi, aztán lassan fanatikus lettem. Jöttek az ügyes gyerekek, akikkel muszáj volt eredményt elérni – meséli Mircea Podoabă. A nagykárolyi asztaliteniszezés nagymestere a Diákklub oktatója, egyben a Tapo Sportegyesület vezetője. A lényeg: hogy van termük, mint állítja: a felszereltsége eléri az európai színvonalat. Ráadásul – újságolja örömmel – éppen felújítja az önkormányzat az épület külsejét. Kizárólag az asztaliteniszre fenntartott sportterem nem sok van az országban – nyomatékosítja még egyszer.

Persze azért korántsem könnyű: – Nagyon nehéz. Nagykárolyban a gazdaság pang. Örülnek a cégek, hogy élnek, nemhogy még segítsenek. Van, aki megért, de az is barátság alapon… Így beosztjuk, hogy évente kétszer-háromszor felkeresem, és akkor segít. De nekem hetente van versenyem. A támogatással kapcsolatban az első helyen a szülők vannak.

– Ha összeadom, úgy 140 gyerek jár ide. Nagyon jól jött ez a nulladik osztály, mert a kicsi gyerek, már hozzászokik a fegyelemhez, már tisztában van azzal, hogy mennyi idő egy óra, mennyi a szünet. Szóval megtette azt a lépést az óvodától az iskola fele. Már tud csendben maradni, odafigyelni arra, amit mondanak neki, megtanulja a rendet. És én őket már el is hozom az edzésekre. Megbeszéltem minden sporttanárral a kiválasztási kritériumokat. Arra kértem őket, hogy egy tornaórára legyenek szívesek elhozni ide, a terembe a gyerekeket. Persze én is megyek hozzájuk, fogok két ütőt, meg pár labdát, ez nem probléma. De az az igazi, ha a gyerek itt ismeri meg ezt a sportot. Nem is tudják, hogy milyen az asztalitenisz. Azután mikor bejönnek, kapnak cukorkát, mert nálam minden gyerek kap cukorkát, és az ütő is a kezükbe kerül. Játszhatnak. Mindig küldök üzenetet velük a szüleiknek – ők még kicsik, nem tudnak mindent elmesélni otthon. De nem csak a kicsik, jönnek a nagyobbak is, a középiskolások is eljárnak hozzánk. Arra különösen büszke vagyok, hogy olyan generációm is van, amelynek a tagjai már orvosok, vagy legalábbis egyetemisták. Amikor hazajönnek, mindig eljönnek.

– Igen, a jelenleg a legeredményesebb Helga, Dari Helga. De ott van még Szilágyi Paul. Országos első. Székelyudvarhely színeiben sportol. Ezt a megoldást találtuk: én készítem fel, ide jár edzésre, csak a versenyeken játszik Udvarhelynek. Ők fizetik a szállás, az étkezés költségeit, vesznek felszereléseket. Egy profi ütő egyébként aránylag drága: 150 euró. Helga a magyaroknál, a Statisztikánál van leigazolva. De például Keresztesi Tibit öt éven keresztül naponta hozták le Nagykárolyba. Most Szekszárdon igazolt játékos, a válogatott bővebb keretének a tagja.

– Nem akarom dicsérni az asztaliteniszt, mint cigány a lovát. A sport, a mozgás a lényeg. Az mindegy, hogy asztalitenisz, vagy atlétika, karate. Másképp nő fel, mint egy másik. Máshogyan készíti el a csomagját, másképp fogja az idejét beosztani, tudja mi az a fix program, összességében az életben másképp fog viselkedni. Az asztaliteniszben van egy rend. Már a 8 éves gyerekek a versenyen kezet fog az ellenféllel, a bíróval, a másik edzővel, akkor is, ha nyert, és akkor is, ha kikapott. És ez azért már valami! Egy alap. Az nagyon fontos, hogy elismerjék azt is, ha nyertek, azt is, ha vesztettek. Az életben nem mindig nyersz. De ez nem is baj. A lényeg, ha kikapsz, akkor is kezet kell fogjál az ellenféllel, hiszen ő nem ellenség, a mérkőzés után együtt mentek tovább. A sportolás komoly alapot biztosít. Szilágyi Palikát nemsokára elviszik Besztercére, az olimpiai központba. Háromszázból választották ki ezt a gyereket. Az a lényeg, hogy egy éven keresztül a sportra koncentrálhat. Januárban megy, és az iskolát is ott folytatja majd. Nem titkolom: féltem. Azért mégis egy 9 éves gyerek, most lesz 10 éves. Nehéz lesz neki megszokni az anyja, az apja nélkül. Amikor elvittek katonának, én sírtam, noha 18 voltam. Az édesanyja most hétvégén utazott el megnézni, hogy mégis milyen körülmények várnak majd ott a fiára – én nem tudtam menni, mert Pesten voltam Helgával. Nos, természetesen minden szuper, a téli vakáció utána ott kezdi az iskolát Palika. De a többi gyerek is talpraesett. Helga 13 éves, egyedül jár fel Pestre. A Keletiben leszáll, várnak rá. Csak a versenyek… Ha ott vagyok mellette, sokkal jobban teljesít. Vannak edzők, profi edzők, olyanok, hogy én tévében látom őket, meg felnézek rájuk, de mikor én nem vagyok ott, nem megy olyan jól. Azért csak nehéz az átállás egy profi klubba. A Statisztika huszonötször nyerte meg a Bajnokok ligáját, negyvenszeres magyar bajnok. Szóval nehéz. Éppen ma beszéltem az asztalitenisz-szövetség elnökével. Helgát ugyanis jelölték a Heraklész-programba. Olyanok is kaptak behívót, akiket sorra vert. Ez így nem lehet! Ha itt, Romániában magyar volt, és most Magyarországon román, no, az nem lehet! Megígérte, hogy utánanéz. Én mondtam neki, hogy ha ez így folytatódik, ha továbbra is lesz hátrányos megkülönböztetés, akkor nem engedem, hogy visszamenjen. Ez a sportélet, itt nincsen szürke, vagy fehér, vagy fekete. Egyébként Helga kiváló tanuló. Majdhogynem színtiszta 10-es. És a többiek is jól tanulnak. Arra is büszke vagyok, hogy bárhova megyünk, mindenhol példaértékűen viselkednek. Soha sem hallok panaszt.

– Akinek kedvet csináltunk az asztaliteniszhez, az jöjjön el. Nézzen körül, próbálja ki magát, vagy adjon lehetőséget a gyerekének. Lehet tanév közben is jönni. Persze a kezdőkkel külön foglalkozunk, szép lassan kerülnek össze a többiekkel.