Az asztaliteniszezőink nyara

Igen eseménydús nyár áll a Nagykárolyi Diákklub TAPO szakosztálya mögött. Kiváló eredményeket értek el, és felkészülési edzőtáborozáson is részt vettek. Minderről Mircea Podoba klubvezető számolt be.

Megérdemelt sikerrel kezdődött a nyár a Nagykárolyi Diákklub TAPO asztalitenisz szakosztálya számára, hiszen a junior 4-es korosztálynak első helyezést sikerült elérnie a Románia Ezüst Palettája elnevezésű versenyen, mégpedig a Pascui Nicoleta, Comiati Alexandra és Czimerman Klaudia alkotta csapattal. Ugyanazon a megmérettetési alkalmon a fiúcsapatnak, melynek tagjai: Forgács Márk Richárd, Vaipan Alexandru és Kovács Tamás, a hetedik helyezést sikerült elérnie. Egyéniben Pascui Nicoleta a harmadik helyezésnek örülhetett.

Július 14–24. között Dari Helga részt vett a Kolozsvárott megtartott asztalitenisz Euróba-bajnokságon. Párosban az ötödik helyezést érte el a 48 ország részvételével megtartott versenyen.

A következő időszakban a legkisebb versenyzők egyhetes nyírbátori felkészítő táborozáson vettek részt, majd július 29-e és augusztus 9-e között a franciaországi Nice-ből érkezett sportolók vendégeskedtek a nagykárolyi sportegyesületnél.

Augusztus hónap végén, 25. és 31. között tartották meg Budapesten az országos asztalitenisz-versenyt, amellyel kezdetét veszi minden évben az idény. Kiválóan sikerült a start a károlyiak számára, hiszen Pascui Nicoleta első helyezést érdemelt ki, és ezzel Magyarország bajnoka lett a 10 évesek korosztályában. Ugyanott Dari Helga két ezüstérmet ért el, mégpedig egyéniben és párosban.