Könyvajánló sorozatunk következő részében egy olyan hölgy mesél nekünk olvasási szokásairól, aki régóta a könyvek szerelmese, és munkaköréből adódóan is könyvek között tölti ideje nagy részét, ő Széri Gyetkó Gabriella, a Kalazanci Szent József Iskolaközpont könyvtárosa.
– Könyvtárosként az irodalom a hétköznapjai része. Milyen szerepet játszanak a könyvek, az olvasás a mindennapjaiban?
–„A könyv az az embernek, ami szárny a madárnak” – Ez az idézet a könyvtár falára is ki van helyezve, és sokat elárul a könyvekhez való viszonyomról. Az olvasás számomra életstílus. Nem telhet el nap, hogy ne olvassak, ha mégis úgy alakul, hiányérzetem van. Sokszor sietve végzem a teendőimet, hogy minél hamarabb elővehessem az éppen napirenden lévő olvasnivalómat. Egyre inkább időpazarlásnak tartom, olyan könyvet olvasni, ami nem tetszik, bár néha előfordul. Megjegyzem akkor is elolvasom, ha nem tetszik, bár ez dühít.
Szeretek beszélgetni az elolvasott könyvekről, megtapasztalni, hogy másoknál milyen hatást ért el ugyanaz az olvasmány. Sokszor ajánlok könyveket és nem csak a munkámból kifolyólag. Nem mulasztom el, hogy visszajelzést kérjek és bevallom, nagy örömmel tölt el, ha olyan olvasnivalót sikerül ajánlani, ami kiváltja mások tetszését is.
Régebben, amikor egy könyvet befejeztem el kellett teljen több-kevesebb idő, míg elővettem egy másikat. Meg kellet „rágjam” és hagyni, hogy ülepedjen, amit olvastam. Manapság szinte azonnal olvasni kezdem a következőt. És következő mindig van. Legalább huszonöt könyv várakozik most is a polcomon.
– Hogyan, mi alapján választ ki egy könyvet elolvasás előtt?
– Nyitott szemmel és füllel járok a világban. Barátoktól, televízióból, újságokból. Most például egy olyan könyvet olvasok, amelyikben utalás van egy másik könyvre. Ez is felkeltette az érdeklődésemet. Tagja vagyok egy, a közösségi hálón működő csoportnak, amelyikben a tagok olvasmányaikat ajánlják rövid leírással, vagy keresnek olvasnivalót bizonyos témákban, innen is egyre többet jegyzetelek, folyamatosan bővül a bakancslistám. Sőt, ebben a csoportban havonta van kihívás, ami azt jelenti, hogy az admin, aki egy ismert tv-s személyiség ajánlást tesz, egy abban a hónapban kiolvasandó könyvre, különböző szempontok szerint. Ez lehet a téma, a könyvborító színe, a szerző stb. Megadott idő elteltével online beszélgetés is zajlik az olvasmányokról.
– Kérem meséljen a kedvenc könyvéről, vagy egy olyan műről, mely nagy hatással volt Önre a közelmúltban.
–„A” kedvenc nincs. Sok kedvenc van. Sok esetben az, amit éppen olvasok. Minden olvasmány, ami nyomot hagy bennem kedvenccé válik. Így vagyok idei olvasmányaimmal is. Felsorolok néhányat. Szabó Magda: Álarcosbál, Katalin utca, Mondják meg Zsófikának – nagyon-nagyon tetszettek, mély mondanivalójú olvasmányok. Vámos Miklós: Zenga zének, az érzelmi hullámzások könyve volt számomra. Szintén faltam a sorokat Kate Quinn könyveiből, A vadásznő és Alice hálózata. Nagyon megrázóak voltak azok a könyvek, amelyek női sorsokat mutattak be a világháborúk idején és utána, Polcz Alain: Asszony a fronton, Katarina Tucková: Gerta Schnirch meghurcoltatása. Sírás, hidegrázás, libabőr… minden volt, míg olvastam.
Mivel nehéz dönteni, ezért egy kiszámolós segítségével határoztam, hogy miről írjak. Így Tompa Andrea, Omerta – Hallgatások könyve című művéről írok. Az ötvenes években, Kolozsváron zajlanak az események, a külvárosban és annak környékén. Négy személy, három nő és egy férfi szemszögéből mutatja be az akkori világot, annak tükrében, ahogy ezek az emberek élnek. A regény négy részre, négy könyvre van osztva. A szereplők egyszerű földművesek és azok leszármazottai. Sokatmondó a könyv címe is. Az omerta egy hallgatási kötelezvény, amit a szabaduló rabokkal írattak alá akkoriban. Valójában csak az egyik mesélő volt bebörtönözve, és ő írt alá ilyen kötelezvényt, de a hallgatás, csendben maradás nagyon jellemző volt az akkori emberekre. A rendszer megkövetelte.
Az első könyvet Szabó Zöld Kali, széki asszony meséli el, aki elhagyja alkoholista férjét, és házvezetőnőnek áll egy rózsatermesztőnél. Közös gyermekük is születik. A második mesélő maga a rózsatermesztő, Decsi Vilmos, aki önképző módon tanulja meg a rózsatermesztést és nemesítést. A párt felfigyel tevékenységére és „felemelik”. Párttag és egyetemi tanár lesz belőle. Az ő könyvében elénk tárul a magyarországi ’56-os forradalom, illetve a román rendszer viszonyulása hozzá. Decsi Vilmost nagyon meglepi, hogy a párt a rózsái színéből és nevéből is politikai kérdést csinál. Nem ellenkezik, fejet hajt a rendszernek, ahogy ő mondja „aklimatizálódik”, csakhogy nyugalomban nevelhesse rózsáit. A harmadik szereplő Butyka Annuska, aki alkoholista apja elől menekül, és lesz 16 évesen a rózsatermesztő, Decsi Vilmos szeretője. Kezdetben a nincstelenség köti a nála jóval idősebb férfihoz, de idővel beleszeret. A negyedik könyv Butyka Eleonóra szemszögéből íródik, aki Annuska nővére. Ő ferences apáca és ápolónő, ezért kerül börtönbe. Tizenkét évet kap, hat év után szabadul egészségileg tönkremenve, és megpróbál visszailleszkedni a társadalomba.
A regény nagyon tetszett, bár kissé nyomasztó és helyenként vontatott, de nagyon jól ábrázolja az akkori élethelyzetet, hallgatni, csendben maradni, elfogadni a megváltoztathatatlant, aklimatizálódni. Különösen tetszett a nyelvezete, sokszor olyan szavakat, kifejezéseket használ a szerző, amelyeket csak mi, romániai magyarok érthetünk.
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban

