Az ország 14-ik legjobb csapata a Kálmándi Kézi Suli

Amint arról a közelmúltban beszámoltunk a kálmándi, kaplonyi és mezőfényi lányok alkotta Kálmándi Kézisuli junior 4-es csapata bejutott az ország 16 legjobb kézilabdacsapata közé, ami már önmagában hatalmas teljesítmény, lévén, hogy községekből egyáltalán nem jutottak tovább csapatok, csupán olyan nagyvárosokból, mint például Bukarest és Brassó, akik már rutinosak az országos bajnokságban.

A junior 4 korosztályos lány kézilabdázók országos bajnokságának a döntő tornájának Szucsáva adott otthont múlt héten. A lányok hősiesen küzdöttek, több meccset is megnyertek, a jóval tapasztaltabb és erősebb fizikummal is rendelkező csapatok ellen nem tudtak továbbjutni a csoportkörből, de tovább játszhattak a 9-16. helyért. A Ritli Henrietta, Belényi Gábor és Heinrich Tamás edzők 12–13 éves kálmándi, mezőfényi és kaplonyi tanítványai az utolsó helyosztó mérkőzésen szoros mérkőzést játszottak a Kolozsvári Viitorul csapatával, Kolozsvár csapata végül hattal nyert, így övék lett a 13. pozíció. A bajnoki cím a CSM Ploiești csapatához került, ezüstérmet szerzett a CSM Bukarest, míg az Együtt nővünk fel! Alapítvány elnevezésű testvérprogramban résztvevő, de az országos bajnokságokon már több éves rutinnal rendelkező Székelyudvarhelyi ACS Szejke csapata a harmadik helyen zárt.

„A Szucsáván megrendezett országos döntőn 14. helyen végeztünk. A hat nap alatt nagyon elfáradtunk, de rengeteg tapasztalatot szereztünk és a fejlődèsünkhöz rengeteg pluszt kaptunk. Közdöttünk végig, egy percre sem adtuk fel, láttuk hogy mennyit kell még fejlődjünk. Nem vagyunk nagyon lemaradva Románia legjobb csapataitól, de kell még dolgozzunk sokat, hogy azt a kicsi különbséget is eltüntessük. A lányok mindent megtettek a sikerért, küzdöttek a végsőkig! Ez az amit el is várunk tőlük, semmi többet. Minden meccset egy nagyon jó fejlődési lehetőségnek fogtunk fel, nem csüggedünk, nem adjuk fel, ez a torna az egész évi munkánk megkoronázása. Köszönjük az Együtt Növünk Fel Alapítványnak, amelyet az Magyar Kézilabda Szövetség támogat, hogy anyagilag biztosította hogy ott lehessünk. Hajrá KKS! Hajrá Mezőfèny! Hajrá Kaplony!” – értékelt Belényi Gábor.

A KKS kerete: Bartha Hanna, Demeter Eszter, Demkó Beatrix Renáta, Erdős Eszter, Farkas Fanny, Fleisz Alexa, Gáll Melinda Klára, Gindele Ingrid, Lechli Diana, Menninger Dorka, Menninger Emilia, Nagy Petra, Nagy Viktória, Schwartzkopf Renáta, Schrádi Brigitta, Szénási Nikolett Adrien, Szolomaier Johanna, Szilágyi Réka, Tempfli Jázmin, Török Tekla, Varga Hanna.

Edzők: Ritli Henrietta, Belényi Gábor, Heinrich Tamás

A lányok többek között azért sem búslakodhatnak, mivel többször is kiérdemelték a legjobb játékos címet. Legjobb játékos lett: Farkas Fanny, Menninger Emília, Nagy Viktória, Tempfli Jázmin, Bartha Hanna, Varga Hanna, Szilágyi Réka.

Lang Gyopárka