Becsengettek a nagykárolyi oktatási intézményekben is

Hétfőn délelőtt került sor a tanévnyitó rendezvényekre a nagykárolyi iskolákban, óvodákban. A Vasile Lucaciu Általános Iskolában az intézmények vezetői köszöntötték a diákokat és a szülőket, sok sikert kívántak a kezdődő tanévhez és arra biztatták a diákokat, hogy a tanulás mellett egymásra is figyeljenek.

A Vasile Lucaciu Általános Iskolában, Mocanu Alina igazgatónő és Tóth Enikő aligazgatónő köszöntötték a jelenlévőket. A viszontlátás öröme mellett, az intézmény vezetői arra biztatták az iskola nagyobb tanulóit, hogy figyeljék és segítsék a kisebbeket a beilleszkedésben.

Kovács Jenő polgármester szintén részt vett az intézmény tanévnyitó rendezvényén. Köszöntőjében kiemelte, hogy az önkormányzat igyekszik mindent megtenni a helyi tanintézmények fenntartása és fejlesztése érdekében. Kovács kihangsúlyozta: a gyermekek minél eredményesebb nevelése és oktatása érdekében, szorosan együtt kell működnie a szülőknek a pedagógusokkal, mert csak ez lehet a sikeres képzés kulcsa.