Becsüljék a jó borokat!

Új tagokkal bővült a nagykárolyi Szent Orbán Borlovagrend. Az immáron 23. alkalommal megtartott borverseny keretében ünnepélyesen fogadták őket a testület keretébe.

Már évekkel korábban előterjesztették a felvételi igényüket, s az azóta eltelt időszak alatt vizsgálták, hogy megérettek-e a tagságra – hangzott el a ma megtartott ünnepség keretében. Mint mondták, az utóbbi két-három évben bebizonyosodott, hogy mind a tudás, mind a technológiai ismeretek, mind a tevékenységük okán, mind pedig a különféle borászati versenyeken elért eredményeik alapján egyértelművé lett, hogy méltón tudják majd képviselni a nagykárolyi és vidékebeli borászat hagyományait. Ennek értelmében Sütő Imre, Keizer László, Tempfli Szilárd, Veres László, Prógli József, Kallós Ferenc, illetőleg a nem jelenlévő Nagy Roland (őt utólag kapja meg az oklevelet) is tagja immár a szőlő és a szőlőművelők védőszentjének nevét viselő nagykárolyi hagyományápoló egyesületnek.

A borverseny eredményeivel a későbbiekben szolgálunk.