19.8 C
Nagykároly
2026. 09. 04.

Becsüljük meg a vizet!

A korábbi évekhez hasonlóan a nagykárolyi Elméleti Líceum tanárai, diákjai, valamint az intézményben működő ökoklub tagjai rendezvényeket szerveztek a víz világnapjának alkalmából.

„A Föld édesvízkészlete nem kifogyhatatlan, ahogy azt sokáig hittük. Körforgásának és tisztaságának megőrzése érdekében jóval nagyobb figyelmet kell szentelnünk környezetünk védelmére is” – hangzott el azon a fórumon, amelyet a víz világnapján tartottak a nagykárolyi középiskolában. Akár az előző években, ezúttal is többféle rendezvényt szerveztek.

„A víz jelenléte meghatározza mindennapi életünket, és mi európaiak természetesnek vesszük, hogy a jó minőségű, tiszta ivóvíz, a kellő mennyiségben, mindig rendelkezésre áll. Emiatt sokszor nem úgy bánunk vele, ahogyan azt megérdemelné. Egyaránt pazaroljuk, szennyezzük a felszíni és felszín alatti vizeinket. Jelenünk és az utánunk érkező generációk sorsa múlhat azon, miképpen gazdálkodunk a Föld vízkészleteivel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk az élet egyik alapvető elemét. Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a víz világnapjaként. Ennek a célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a nélkülözhetetlen természeti kincs. Minden évben más fontos tényezőre hívják fel világszerte ezen a napon az emberek figyelmét. 2017-ben a világnap szlogenje a Szennyvizek? Tiszta vizet! lett” – fejtette ki Mențiu Gabriella földrajztanár, az események főszervezője.

Idén tehát a szennyvíz mennyiségének csökkentését határozták meg cél gyanánt, illetve a keletkező szennyvíz újrafelhasználását. Ehhez kapcsolódva szervezték a nagykárolyiak is a programjaikat, s ebben a munkában az iskola több pedagógusa is kivette részét.

„A nap első részében az iskolában a kilencedikesek, Zsidó Zsuzsanna tanárnő irányításával a díszteremben a témához kapcsolódó filmet tekintettek meg, amit közösen ki is elemeztek. Később, az ötödikesek, Erdei Anita tanárnővel közösen a vizekhez kapcsolódó dalokat adtak elő, míg a tizenkettedikeseknek Kiss Ildi tanárnő beszélt arról a káros hatásról, ami a vízbe jutó vegyi anyagok okoznak. A filológia szakos kilencedikesek, Prógli Réka tanárnővel több rendezvényt is szerveztek. Beszéltek a vizek körforgásáról, megbeszélték a világnappal kapcsolatos ismereteiket, valamint beszéltek a Kraszna folyóról. Ezt követően egy ‘kék workshopot’ tartottunk, mely során a diákok plakátokat készítettek. A témához kapcsolódó plakátokkal kilátogattunk a kismajtényi szivattyútelepre, hogy megnézzük, milyen teendőik vannak azoknak, akik a Kraszna folyó vízszintjének szabályozásával, tisztításával, gátjainak működtetésével foglalkoznak. Szakemberek fogadtak minket: Oneț Ioan, Spătărel Carmen, Bartha Loránd, valamint Variu Lucian. Nagyon sok érdekes helyre bevittek minket, s a diákok megnézhették a régi, egy évszázaddal ezelőtt épített szivattyútelepet, valamint az új működésével is megismerkedhettek. A nagyon érdekes látogatás végén a diákokkal lementünk a Krasznához, s az egyik diákunk, Récsei Andor által készített koszorút a vízre engedtük” – sorolta fel az eseményeiket a főszervező.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading