Vénig Gabriellával, a nagykárolyi RMDSZ jegyzőjével beszélgettünk. Részben a politikáról, de talán még inkább arról, hogy „ez nem így volt Nagykárolyban az én gyermekkoromban, és nincs így nyugaton sem. Nem volt, és nem szégyen kerékpárral közlekedni, akár környezetvédelmi szempontból sem.”
– Miért gondolkodol azon, hogy jelöltesd magadat tanácsosnak? Miért éppen rád lenne szükség továbbra is Nagykároly megyejogú város önkormányzati döntéshozó-testületében? Mi az az érték, amit képviselsz?
– Elsősorban azért, mert úgy gondolom, hogy olyan értékrendet képviselek, amit a városban élő lakosság egy elég népes táborát jellemzi, másrészt eddigi tevékenységemmel kapcsolatban többnyire pozitív visszajelzéseket kaptam és hasznosnak éreztem magam a csapatban.
– Hogy eleve gondolkodol ezen, arra utal, hogy van elhívatottság-érzeted. Akkor mit tart vissza?
– Én nem a politika iránt érzek elhivatottságot, hanem érdekeink képviselete iránt. Az RMDSZ-t ma is elsősorban érdekvédelmi szervezetnek tartom. Persze tudom azt, hogy az önkormányzati képviseletben és országosan is szükség van ennek képviseletére, és ez már politika. Ha politikáról beszélünk, azt szoktam mondani, hogy a részvételünk és a távolmaradásunk ugyanúgy politikai véleménynyilvánítás, csakhogy utóbbival másoknak adjuk meg a döntéshozatal esélyét. Véleményem szerint a mi helyzetünkben ez túl nagy „luxus”, amit nem engedhetünk meg magunknak.
A mindennapokban, amikor ügyes-bajos kérdéseikkel keresnek meg emberek, bár nem hangzik el szervezetünk neve, de szerintem értékelik, hogy mi itt vagyunk, immár 26 éve és igyekszünk megoldást találni a gondjaikra.
– A Romániai Magyar Demokrata Szövetség „újratervezésre” szorul. A legutóbbi kongresszus el is határozta ezt. Régóta dolgozol az RMDSZ-ben. Belülről is átlátod a szervezetet. A változtatásnak melyek a sarokpontjai? Melyek a prioritások szerinted?
– Szerintem az „újratervezésre” életünk minden területén szükség van. Egyikünk sem él ugyanúgy ma mint 40, 20 vagy akár 5 évvel ezelőtt. Változik a világ, a feltételek, az elvárások, de alapvető értékrendünk megmarad.
Nekem már többször feltették a kérdést ’90 óta, hogy mit ad nekik az RMDSZ, hogy rá szavazzanak. Ilyenkor csak visszakérdezek, hogy te mit tettél az RMDSZ-ért? Mert szerintem a közösségért, legyen az civil-, egyházi, kulturális, sport- vagy akár osztályközösség csak akkor él, ha teszünk érte és akkor lehetnek elvárásaink is, ha tettünk érte valamit. Érdekvédelmi szervezetünkkel kapcsolatban pedig, ha jelzem a véleményemet, az elvárásaimat, bizalmat szavazok azoknak, akik ezt képviselik. Bár közhelynek számít, hogy néma gyermeknek anyja sem érti a szavát, de valóban az első lépés mindenképpen az elvárások megfogalmazása kell legyen.
Mivel valóban már elég régen dolgozom az RMDSZ-ben, érzékelem azt, hogy ezek az elvárások is változnak. Az, ami ’89 után fontos volt, például a minden szinten magyarul történő oktatás, vagy a települések, közintézmények nevének anyanyelvünkön való feltüntetése, nemzeti ünnepeink megtartása, nos, ez ma már természetes Nagykárolyban. Idő közben felnőtt egy nemzedék, akiknek ez már természetes és ez így jó, helyénvaló. Más az általános és a nagykárolyi magyarság elvárása is. Ahhoz, hogy itthon maradjanak fiataljaink (és a kevésbé fiatal, de még munkaképes korúak) az anyagi biztonságot is meg kell találják. A munkahelyek mellett ha nem is „nyugati”, de ahhoz hasonló oktatási, szórakozási, sportolási, szociális és egészségügyi ellátás megvalósítását várják a politikumtól.
Néha az az érzésem, hogy nyugatról csak az elvárások szivárogtak be hozzánk. Szeretnénk például olyan rendezett városban élni, mint az osztrákok, de gond nélkül szemetelünk köztéren, rongáljuk a középületeinket, elvárjuk, hogy valaki takarítson a házunk előtt. Ez nem így volt Nagykárolyban az én gyermekkoromban, és nincs így nyugaton sem. Nem volt, és nem szégyen kerékpárral közlekedni, akár környezetvédelmi szempontból sem. És azt hiszem ezzel már érintettem is pár gondolatot, ami szerintem prioritás Nagykárolyban, azaz a meglévő értékeink megbecsülése, legyen az épített vagy természeti örökségünk, a környezetünk védelme. Gyakran azt tapasztalom, hogy a városunkba látogatók jobban értékelik ezt a szép kisvárost, mint mi, akik benne élünk. Ezek mellett fontosnak tartom az egyházak tevékenységének támogatását, a hagyományőrző tevékenységek, civil kezdeményezések segítését. A helyi termékek népszerűsítése igencsak gyerekcipőben jár még. Egy mezővárosban nem a legjobb megoldás, ha több száz kilométerről szállított gyümölcsöket, zöldségeket, borokat stb. vásárolunk, mert az olcsóbb. Ennek a megváltoztatásáért is tennünk kell!
– Békés és további fejlődést ajánl a lakosok figyelmébe a jelenlegi városvezetőség. Ugyan a mindennapokban békés város Nagykároly, ám néhányan törekszenek a feszültségkeltésre. Miként vélekedsz erről? A fejlődés kapcsán pedig, kérlek, szólj arról, hogy az elmúlt négy évben megvalósultak közül hozzád melyik áll közelebb: a megújult korzó, a színház, a kastélykert, az új városháza, a művelődési központ?
– Véleményem szerint fejleszteni csak békében lehet. A háború, a háborúskodás rombolja nem csak az anyagi világot, de az emberi kapcsolatokat, értékeket is. A városunkban meglévő feszültségről a ’90-es március 15-e jut az eszembe. Akkor ugyanis egy olyan volt TRUM-os munkatársunk, aki időközben a Nagy Románia Párt alapító tagja lett, és mellesleg nem károlyi származású, akarta megakadályozni nemzeti ünnepünk megtartását. Ő azóta már rég elhagyta városunkat. Kérdezhetném, hogy nem érezte itt jól magát? – de nem teszem.
Amúgy Nagykárolyt az ország más részeiből városunkba kerültek túl csendesnek is tartották anno. Szerintem a jelenlegi feszültségkeresők tábora nem tud és nem is akar nagykárolyiként élni, illetve az ők életről szóló elképzeléseiket próbálják a többiekre erőltetni. Én mindig is bíztam az emberek józan gondolkozásában és nincs ez másként most sem. Az tény, hogy az internet világában kialakult egy olyan rétege a társadalomnak, amelyik elszakadt a valóságtól. A virtuális világban sok mindent el lehet „adni” az embereknek, és emberi gyarlóságunknál fogva a rosszra fogékonyabbak vagyunk, mint a jóra. Véleményem szerint, aki Nagykárolyban él, látja, hogy jó irányú változások mennek itt végbe.
Bár vannak olyan helyzetek, amikor nem könnyű megállni, hogy ne keveredjen vitába az ember, de vitázni akkor érdemes, ha a felek betartják a játékszabályokat, azaz tisztelik egymást. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért kell a szakbizottságban már alaposan átbeszélt témát a tanácsülésen ismét az elejétől kezdeni. Persze rájöttem, hogy a sajtóban való megjelenés egyeseknek fontosabb, mint maga a téma, és főleg annak megoldása.
Őszintén szólva nehéz választanom az elmúlt négy év megvalósításai közül, hiszen nem véletlenül lettek felújítva ezek az épületek és helyek. A több éves szatmári színházlátogatás után természetes, hogy már nagyon vártam, vártuk, hogy itthon mehessünk színházba. A korzót (a kerékpárúttal együtt) és a kastélykertet egy ház udvarához hasonlítanám. Hiába építünk egy szép házat egy elhanyagolt udvar közepére, nem fog az tetszeni senkinek.
A városháza pedig egy nekünk igen kedves épület, ami – véleményem szerint – funkcionálisan is jobban megfelel városházának, mint az előző épület. Még jobb lenne, ha minden, a hivatalhoz tartozó iroda elférne benne.
Megyeri Tamás Róbert