Szeptember 19-én bensőséges hangulatú, önismeretre lehetőség nyújtó foglalkozás helyszínéül szolgált a Multifunkcionális Központ. Nyíri Emőke diplomás emberi erőforrás tanácsadó, tréner, life coach vezette a résztvevőket az önfelismerés ösvényén.

„Legelőször a tavaly októberben tartottam Nagykárolyban egy rövid, másfél órás önismereti workshopot, amely annyira jól sikerült, hogy a résztvevők visszajelzései, illetve kérése alapján úgy döntöttem, hogy az idén már egy komolyabb, mélyebb témával, illetve foglalkozással készülök. Így született meg a belső hangom program.
Azt mondják, hogy egy foglalkozás valamilyen szinten mindig szól arról is, aki tartja. Szóval egy ideje egyre mélyebben foglalkoztat engem is a belső hangom, azaz belső intuícióm téma. Biztosan az olvasóval is előfordult már, hogy jön egy belső inger, egy belső hang aztán vagy hallgat rá, vagy nem. Egyébként a legtöbbször nem szoktunk, majd utólag rájövünk, hogy mégiscsak az az út lett volna a helyes, a kényelmesebb, a számunkra kedvező. A jó hír az, hogy ezt a képességünket mi magunk is fejleszteni tudjuk, méghozzá sok-sok gyakorlással. A múlt szombati alkalom pont erről szólt, beszélgettünk, gyakoroltunk.

Ha egy szóban kellene kifejeznem, hogy miről is szólt ez az alkalom, akkor azt mondanám, hogy megengedés. Megengedtük magunknak, hogy a gondolataink szárnyaljanak, a testünk úgy mozogjon, ahogyan az belülről jön. Az életben olyan sokszor korlátozzuk le magunkat, de ez az alkalom most csak rólunk szólt. Nagyon büszke vagyok minden résztvevőre, hogy megengedte magának, hogy ebben a röpke 6 órában önmaga legyen.

Személy szerint engem már gyerekkorom óta foglalkoztat az önismeret témája, de hivatásszerűen nagyjából 10 éve foglalkozom vele. Egyrészt erre építettem a karrierutamat, Kolozsváron elvégeztem a pszichológia szakon az egyetemi alapképzést, majd Budapestre költöztem, első sorban tanulmányi okokból, ahol emberi erőforrás tanácsadóvá váltam. Később pedig elvégeztem a tréneri, majd pedig a coach képzéseket. De mindez idő alatt én is eljártam, és járok a mai napig különböző önismereti foglalkozásokra. Úgy gondolom, hogy csak akkor tudom hatékonyan támogatni ezen az úton az arra “tévedni” vágyókat, ha nekem is van tapasztalati élményem, és nem csak az alapján mondok, vagy csinálok valamit, hogy mit olvastam, mit tanultam róla.
Amennyiben továbbra is van rá nyitottság és érdeklődés, úgy a jövőben is szívesen tartok hasonló foglalkozásokat a szülővárosomban, vagy akár annak környékén”- foglalta össze a belső utazáshoz kapcsolódó élményeit a szervező, Nyíri Emőke.


You must be logged in to post a comment.