Ebben az évben is három jelölt közül választhatta ki a Nagykároly és Vidéke térségi hetilap olvasóközönsége, hogy ki legyen a Nagykároly és Vidéke díj birtokosa. Cherestesiu Ildikó, Bikfali Zsolt és Sróth Ödön voltak az idei jelöltek.

Három olyan személy, akik sokat tettek a város és a térség kulturális életéért. Szoros versenyben végül Bikfalvi Zsolt nyert. Az ünnepélyes díjátadóra a szombati Gasztronómia és Harmónia Fesztiválon került sor. Az alábbiakban pedig Bikfalvi Zsolt laudációját közöljük.

Laudáció: Bikfalvi Zsolt fotóművész
Bikfalvi Zsolt Nagykárolyban született fotóművész, aki ma is szülővárosában él. Közgazdász végzettséggel rendelkezik, a fotózás iránti érdeklődése azonban már fiatalabb korában kialakult. A fényképezéssel mintegy 12–15 éve kezdett komolyabban foglalkozni.
Fotográfusi pályafutása kezdetén elsősorban a repülőgépek fotózása, azon belül is a magaslégteret átrepülő gépek megörökítésének különleges és technikailag is nagy kihívást jelentő világa vonzotta.
A fotográfia iránti elköteleződésében meghatározó fordulópontot jelentett 2012, amikor lelkes fotós társaival közösen újraindították Nagykároly fotós életét, és megalakították a Vasile Vénig László Fotóklubot. Bikfalvi Zsolt azóta is a klub meghatározó személyisége, alelnöke és művészeti vezetője. A fotóklub létrejötte egyben azt az időszakot is jelentette számára, amikor a fotózás iránti szenvedély fokozatosan a fotóművészet irányába teljesedett ki.
Az évek során számos fotográfiai alkotótáborban vett részt Szilágyságban, Homoródmentén, Székelyföldön, a Duna-deltában, Gyimesekben, Krétán, Bukovinában és Máramarosban. Ezek az alkalmak nemcsak új helyszíneket és témákat jelentettek számára, hanem fontos szakmai tapasztalatokat is. A különböző alkotóközösségekben szerzett élmények, valamint más fotográfusok munkáinak és módszereinek megismerése jelentősen hozzájárult művészi fejlődéséhez.
Munkássága tematikailag rendkívül sokszínű. Fotói között találunk portrékat, természetfotókat, szociofotókat, etnográfiai és vallási témájú alkotásokat, valamint természetesen a pályáját meghatározó repülőfotókat is. Nem törekszik arra, hogy egyetlen irányzat vagy tematika keretei közé szorítsa alkotói világát; sokkal inkább a körülötte lévő világ sokféleségét igyekszik felfedezni és képekben megmutatni.
Tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének, ahol a Partiumi és Alföldi régióért felelős alelnöki tisztséget is betölti, valamint több mint egy évtizede tagja a Román Fotóművészek Szövetségének. A FIAP arany fokozatú kiváló fotóművésze. A GPU fotóművészeti szövetség is tagjai közé emelte, ahol Crown 2 és Aphrodité szintű fotóművészi minősítéssel, valamint kétszeres GPU Jószolgálati elismeréssel rendelkezik.
2022-ben Nagykárolyban létrehozta a GPU első európai kiállítási centrumát, a GPU Photographic Exhibition Centert, amelynek igazgatójaként is tevékenykedik.
Fotói az elmúlt években a világ öt kontinensének közel hatvan országában jutottak el nemzetközi fotográfiai szalonokra és kiállításokra. Több mint kétszáz alkotással vett részt nemzetközi kiírásokon, munkái pedig mintegy 650 alkalommal kerültek kiállításra. Számos alkotását díjazták nemzetközi fotószalonokon.
Eddig 22 egyéni kiállítása volt, amelyek több országban is bemutatkoztak. Repülőfotóit Romániában és Szlovéniában, panorámafotóit Romániában, Magyarországon és Ukrajnában láthatta a közönség. 2024-ben mutatta be Az Értől az Óceánig című kiállítását, 2025-ben pedig a Hepehupás, vén Szilágyban című anyaggal is több helyszínen találkozhatott a közönség.
Fotóművészi tevékenysége mellett Bikfalvi Zsolt jelentős kulturális és művészetszervező munkát is végez. A Vasile Vénig László Fotóklub elnökeként és művészeti vezetőjeként rendszeresen szervez könyvbemutatókat, képzőművészeti kiállításokat, vetített élménybeszámolókat, makettkiállításokat, komoly- és népzenei programokat. Kurátora a fotóklub által szervezett nemzetközi fotográfiai szalonoknak, és rendszeresen vesz részt nemzetközi fotószalonok zsűrizésében.
Kiemelten fontosnak tartja a fiatal tehetségek felkutatását, támogatását és bemutatását, legyen szó fotográfiáról, képzőművészetről vagy irodalomról. Munkásságában így a fotográfia nem csupán önkifejezési forma, hanem közösségteremtő és kulturális értékőrző eszköz is.
Bikfalvi Zsolt eddigi munkássága ma egy újabb elismeréssel egészül ki: a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület díjával. Ezt a díjat mindig olyan személy kapja, akit a közösségért végzett munkájáért a közössége jutalmaz.
Gratulálunk!


You must be logged in to post a comment.