Bár a név Észak-Macedónia sokak számára ismerős lehet, a balkáni ország valósága mégis kevesek előtt bontakozik ki. Jugoszlávia legdélebbi tagköztársaságaként 1991-ben nyerte el függetlenségét, és az ország jelenlegi hivatalos nevét csupán 2019-ben kapta meg. Ismerjék meg Bikfalvi Zsolt fotóin keresztül.
„Az elmúlt évben lehetőségem nyílt néhány napot eltölteni ebben az eddig ismeretlen országban, természetesen a fotózás iránti szenvedélyemmel kiegészítve. Ez a rövid időszak is elegendő volt ahhoz, hogy egy kis betekintést nyerjek az ország kultúrájába, az emberek életébe, valamint a városok és falvak hangulatába.
Kumanovói fotós barátaink invitáltak meg a Malinski Photo Festivalra. A fesztivál programjában számos fotókiállítást rendeztek, vetített és kiállított formában. A meghívott fotósok többsége a volt Jugoszláv tagköztársaságokból érkezett, de bolgár és lengyel művészek is részt vettek. Mi, romániai fotósok, a 2023-ban szervezett szilágysági fotótáborban készült gyűjteményes anyagunkat mutattuk be, míg a nagyváradi kollégák a fotóklubjukat és alkotóik munkáit állították ki. A fesztivál szervezése kiváló volt; nemcsak a kiállítások létrehozására összpontosítottak, hanem műhelygyakorlatokat is szerveztek. A most bemutatott fotók első része életképeket és utcai fotókat tartalmaz, amelyek Kumanovóban készültek. Ezt követi az első műhelygyakorlat a Zebrnjak műemléknél, ahol csinos ifjú fotómodelleket szerződtettek. Ezt követi talán a leglátványosabb része a fotóriportnak a Szkopjében készült képek. A képriport zárásaként a legkülönlegesebb fotók következnek, amelyek a többségében muzulmán törökök lakta Radanje faluban készültek, a „Mehmed-aga” mecsetnél, ahol a helyi népviseletbe öltözött lányok vártak. Készült néhány fotó a mecset környezetéről, belső teréről és a lányokról is. Összegzésként elmondható, hogy a főváros, Szkopje, rendkívül tiszta és csillogó, bármely európai világvárossal felveszi a versenyt. A várost a szobrok városának is nevezik, hiszen ilyen mennyiségű és gigantikus méretű szobrokkal sehol máshol nem találkoztam. Nemcsak a központban, hanem a periférián is megfigyelhetők ezek a jellegzetességek.
Kumanovó, amely körülbelül Zilah nagyságú város, sajnos nem rendelkezik szállodával. A rend és a tisztaság valóban a balkáni életstílusra emlékeztetett, ami a képekből is egyértelműen lejöhet. A városban található Tito marsal utca és Tito marsal tér is. A városra és az országra jellemző a többnemzetiségű és vallási sokszínűség (makedon, szerb, bolgár, török stb.), amelyek a saját közösségükkel egy-egy külön városrészben élnek. Első látásra úgy tűnt, hogy béke van közöttük (ezt csak ők tudhatják igazán), amit abból következtettem, hogy mindenki bátran használta közterületen saját nemzeti vagy vallási szimbólumait.
Kumanovóban található egyébként a Román Konzulátus is. Az országnak saját pénze van, a bankkártyát nem mindenhol fogadták el, de az eurót igen. Az ételek mindig finomak és bőségesek voltak (bár a konyhára nem szívesen néztem volna be; a vendéglő tiszta volt, de pár méterre tőle ugyanez már nem volt elmondható). Amit kimondottan kedveltem az a török kávé volt (itthon hiányolom), egy kiskocka lokummal (rahát nálunk) kísérőként.
Íme a fotók, jó nézelődést kívánok!” – mondta Bikfalvi Zsolt, a nagykárolyi Vasile Vénig László fotóklub alelnöke.
You must be logged in to post a comment.