Bikfalvi Zsolt fotóművész is a „Falvak mécsesei” díj kitüntetettje volt idén. A nívós elismerés odaítélése okán kérdeztük Bikfalvi Zsoltot.

– Mit jelent számodra ez a díj?
– Számomra a díj fontos, mert az, amikor a közösség ismeri el az ember munkáját, azt, amit tudat alatt érte próbál tenni az ember, az nagyon jó dolog, én nagyon örülök neki. Utánanéztem az előző évek díjazottjainak, és közben láttam azt, hogy ez a díj a Szatmár megyei díjak közül az egyik legnagyobb elismerés, amelyet a kultúra területén, a közösségépítés terén kiosztanak, így nagyon örülök annak, hogy én is a díjazottak közé kerültem. Az idei díjazottak között több olyan személy is van, akivel folyamatosan együtt dolgozok különböző eseményeken, rendezvényeken, így természetesen Bogdannal is, vagy Bartos Tímeával a Falugazdász Hálózattól. Külön öröm volt ilyen emberek között átvenni díjat.
– Miben más ez, mint egy fotós díj?
– A fotós nemzetközi versenyeken általában van 4-6-8-10 zsűritag, és azok teljesen szubjektív véleménye alapján dől el, hogy ki kapja a díjat. Erre nagyon jó példa, hogy például legutóbb egy görögországi versenyen a legnagyobb díjat, egy F.I.A.P. aranyat kaptam egy olyan képpel, amely egy másik versenyen még a kiválasztottak közé sem került be, nemhogy a díjazottak közé. Ez tehát egy nagyon szubjektív döntés a bírók részéről. A mostani elismerés pedig nem egy ilyen szubjektív elbírálás alapján született, itt már önmagában az, hogy jelölve voltam is megtiszteltetés, és hogy a díjazottak közé kerültem, az a legnagyobb öröm.
– Hogyan kezdődött minden, hogy indult el ez a szerelem a fotózás iránt?
– Ha egészen vissza akarunk menni a kezdetekhez, akkor el kell mondjam, hogy nagyapám kertjében fel volt állítva 3 magas rúd, aminek a tetején szélkakas helyett egy-egy repülő volt. Ezek a szél miatt mindig egy irányba fordultak, mintha mennének valahova. És mikor megkérdeztem, hogy hova mennek azt mondta, hogy Palesztínába. Számomra ez akkor nagyon nagy dolog volt, és nagyon megmaradt.
Aztán egyszer csak felnéztem az égre, és pont ment el egy repülő, úgyhogy lefotóztam. Nyilván addig is mentek el fölöttünk gépek, de addig nem foglalkoztam vele. Akkor elkezdtem keresgélni a neten, megkerestem a hozzánk legközelebb álló embert, aki tud a témában bővebb információkat adni, és így bekerültem egy nagyon jó, nagyon aktív közösségbe. Kialakult egy baráti kör, akikkel gyakran találkoztunk repülős napokon, illetve különböző rendezvényeken. Aztán 2012-ben, az akkor még Castellum fotóklub gyűlésén, még Vénig Laci bácsival elindult valami.
Fotózással kapcsolatban az első mérföldkövet az első szilágysági fotótábor jelentette, ahova bekerültem. Itt olyan emberekkel találkoztam, akik már akkor nagyon jó fotósok voltak, és ott menet közben, fotózás közben nagyon sokat tanultam tőlük, úgy, hogy ellestem, ők mit is csinálnak. Aztán láttam a kész fotót is, és így végig tudtam követni az egész folyamatot, hogy hogyan készült el az adott alkotás, és milyen lett a végleges fotó. Ekkor kezdtem el én is más szemszögből, más látásmód alapján fotózni. Itt olyan emberekkel ismerkedtem meg, akikkel nagyon mély barátságok alakultak ki, akiktől nagyon sokat tanultam, és akik révén nagyon jó kapcsolatokra tettem szert a fotós világban. A kapcsolatrendszer bővülése teszi lehetővé, hogy megannyi kiállítást szervezzek a kastélyban, illetve, hogy minket is sok helyre hívjanak kiállítani.
– Mennyire fontos lépést tartani a technikai fejlődéssel?
– A technikai folyamatosan fejlődik, de olyan 2016-2017 környékén nagyjából beállt a technológia, azóta csak finomítások vannak, már nincsenek olyan nagy lépések a digitális technikában, mint amit a 2000-es évek elején láthattunk. De ahhoz, hogy ezeket megfelelően tudjuk használni azért kell tudjuk azt, hogy mi volt előtte, kell ismerni az alapokat. Ha az ember szakosodik, akkor az adott irányhoz megfelelő eszközöket kell vásárolnia, különböző objektívek vannak a különböző témákhoz. És bár sokan mondják, hogy nem számít a technika, de igenis számít. Sokan fotóznak ma már telefonnal, de az sosem tud pótolni egy minőségi fényképezőgépet. Emellett a fotó mindig csak egy nyersanyag, amit aztán később finomítani kell.
– Mire vagy a legbüszkébb?
– Jelenleg ennek a díjnak örülök a legjobban, ez számomra egy nagyon fontos elismerés. Egy másik nagy dolog, ami nemrégiben történt, hogy a Magyar Fotóművészek Világszövetségénél alelnöki pozíciót kaptam. A világszövetségnél különböző régiók vannak, és most én lettem az alföldi és partiumi régió alelnöke. Ez egy önkéntes munka igazából, ennek keretén belül elvittem már több helyre nagy sikerrel a kiállítást, ami most csütörtökön Nagykárolyban is látható lesz.
A fotós díjak közül az egyik legutóbbira vagyok a legbüszkébb, februárban Görögországban kaptam egy első díjat, egy F.I.A.P. aranyat egy körversenyen. Én már zsűriztem ilyen versenyen, és akkor 12 000 fotó volt, 4000 fotós munkái. Ekkora mezőnyben nagyon szép nyerni, nagyon örültem neki.
Egy másik nagy büszkeség számomra, hogy beválasztottak a Fotogeografica nevet viselő nagy volumenű fotószalon zsűrijébe, méghozzá olyan neves fotósok mellett, akik amúgy nagyon jó barátaim, úgyhogy ez külön öröm számomra.
A saját kiállítások is mindig örömmel töltenek el. Lesz egy kiállításom szeptemberben Tamásiban, előtte pedig Marosvásárhelyen. És van egy nagy különlegesség, hogy a Nyíregyházi egyetem 60 éves évfordulója alkalmából ünnepi programsorozattal készülnek. Tudni kell, hogy egyedül itt van repülőmérnöki és pilóta képzés Magyarországon, így ez alkalomból az egy hetes rendezvény alatt az aulában nyílik kiállítás a repülős fotóimból, ami számomra tényleg nagy öröm, hiszen itt lesz az ország repülés világának krémje.
Emellett egy nagyon nagy élmény volt tavaly októberben eljutni a repülőtérre, ahol bejuthattunk többek között az irányítótoronyba, és testközelből nézhettük meg a repülésirányítók munkáját.
– Mi lenne az álomcél fotózás szempontjából?
– Siennában rendeznek egy nagyon színvonalas versenyt, ott kapni valamilyen díjat az nagyon jó lenne. Ez a verseny benne van a top 10-ben, szóval ez nagyon nagy dolog lenne.
– Miért fontos számodra a fiatal tehetségek támogatása?
– Ez tulajdonképpen a lényeg. Ha a mai fiatalságot fel tudjuk állítani a számítógép mellől, az már nagyon jó. Most is vannak fiataljaink, és én ennek nagyon örülök, mert érdekli őket, itt vannak az eseményeinken, és egy új látásmóddal jelentkeznek, ami megjelenik a fotóikon is. Az utánpótlásra nagy szükség van, így teljes ez a közösség, hogy van 16 éves és 65 éves tagunk is. Minden fiatalt arra bíztatok, hogy próbálja ki, ha érdekli ez a terület, és nyugodtan forduljon hozzánk, bármiben segítünk, és terelgetjük az úton. Sok kiállítást szervezünk, így arra is lehetőséget kapnak, hogy megmutatkozzanak a nagyközönség előtt.
Bagossy Andrea és Szolomájer-Lang Gyopárka


You must be logged in to post a comment.