Bölcsességet, hitet, töredelmességet adni az útrakelőknek

„Bölcsesség, hit és merészség, töredelmesség, könyörgés: minden útra kelőnek erre van szüksége”- mondta Ft. Turtureanu Róbert spirituális, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum tizenkettedikeseinek múlt héten megtartott ballagási ünnepségén. A spirituális lelki töltődést nyújtó beszédét közöljük.

Bölcsesség, hit és merészség, töredelmesség, könyörgés: minden útra kelőnek erre van szüksége.

Szükség van a bölcsességre. Szükség van arra, hogy megtaláljátok helyeteket, hogy fel tudjátok is­merni emberi korlátaitokat. Elfogadás és elutasítás: ebből áll az emberi élet. Éppen most, ma van rend­kívül nagy szükség olyan emberekre, akik bölcsesség­gel látják, mi az, ami valóban kell az embernek, az emberiségnek, hogy boldog lehessen és mi az, ami embertelenné teszi a világot, mi az, ami fölösleges, hiába való, üres csillogás, haszonlatan fecsegés. Amikor helyet keresünk, lendülettel munkához fogunk, amikor alkotni és tenni vágyás él bennünk és ez így van rendjén, bölcsességre van szükség.

De kell a hit és merészség is. A jövő mindig koc­kázatos, útra kelni hit nélkül képtelenség. A bizony­talannak tűnőt csak akkor vállalhatjuk, ha hitünk is van: ahová megyek, ott jó lesz. Ahová megyek, ott várnak.

Ahonnan elmész, ismerős. Megszokott. Hozzád nőtt. Lassan-lassan világossá válik, minden ami jó volt és érted történt. Az is, amit elviselni talán nem volt mindig könnyű. Ahová mész, az ismeretlen. Csak homályos sejtéseid vannak róla. De hamarosan meg fogod tapasztalni: nem fog minden érted történni.

Szükség van hitre: hogy amit magatokkal visztek, nem fölösleges teher, amitől tanácsos volna mielőbb megválni, hanem életet tápláló valóság. Még akkor is, ha esetleg sokan vannak, akik szerint fölösleges. Hin­nünk kell abban, hogy aki bennünket erre az útra – az életútra, a világba szólított, végig is kísér minket. Hinnünk kell abban és ez sokaknak tapasztalata, akik előttünk jártak már az úton, és ezt, ha nyitott a szívünk, mindannyian magunk is megtapasztalhat­juk, hogy az az életstílus, amit eszményként Krisz­tus rajzolt elénk, valóban képes életet formálni és le­győzni a világot.

Könnyebb volna együtt sodródni az árral. Azok­kal, akik számára csak a pillanatnyi értékek léteznek. Együtt sodródni azokkal, akik csak önmagukért él­nek. A jelképek iránt érzékeny, fogékony középkori építőmes­terek ma is tanítanak bennünket a templom­ok, amelyeket a felkelő Nap irányába építettek: igazod­junk mindig a biztos, igazi Naphoz, ne pedig a foly­ton változó irányú szélhez. Az igazi Nap: Krisztus.

Szüksége van az útra kelőnek a töredelmességre. Talán elszoktunk tőle, talán idejétmúltnak tűnik: nél­küle azonban, higgyük el, üres lesz az életünk. Töredelmesség: elismerése annak, hogy életünk urai nem mi vagyunk. Elismerése annak, hogy valamennyien törékeny életű emberek vagyunk, akiknek célba kell érnünk és a célt nem mi tűztük ki magunk elé. Az úton végig kell mennünk, de közben előfor­dulhat, hogy rádöbbenünk: mellékúton jártunk. Ne szégyelljük elismerni, hogy segítségre szorulunk. Di­vatos dolog beszélni az ember hatalmáról, mindenha­tóságáról, de egyre elevenebb a fölismerés, hogy a mindenhatónak kikiáltott ember nagyobb a pusztítás­ban, mint az építésben. Töredelmességre van szükség: annak elismerésére, hogy nem tettük meg mindig a legjobbat, a legtöbbet. Szükség van annak töredelmes megvallására, hogy korlátaink, hibáink és jó szándé­kunk mellett bűneink is vannak. Csak így leszünk képesek, hogy érett emberként az úton mindig tovább lépjünk, hogy a jobbra, a többre, a szebbre, az iga­zabbra törekedjünk mindig.

Buzgó könyörgésre is szükség van. Ha életünk végső urai nem mi vagyunk, akkor rá kell döbbennünk arra, hogy mennyi ajándékot kaptunk és a könyörgésben legyen ott a hála. Értetek, kedves ballagó diákok sokan ag­gódtak, fáradtak, törődtek, kockáztattak. A múlt és a jövő határmezsgyéjén föl kell, hogy fakadjon mind­annyiunk szívéből a könyörgés: Légy velünk, Urunk! Ne apadjon el bennünk a hit, sose hiányozzék belő­lünk a bölcsesség, s legyen meg bennünk a töredelem.

Mindenki, aki útra kel, szorongással van tele: va­jon várnak-e? Vajon szükség van-e rám ott, ahová megyek? Vajon az én kincseimnek van-e értéke azon a piacon, ahol most zajlik az élet? Az építés, a közös vállalkozás szándékával indul­hatok el. Hogy erőiteket beleadjátok a közös munkába. Azt reméljük, hogy itt valóban azokat az értékeket kerestétek, amelyeket elétek akartunk tárni. Különben kár volt, hiába való volt a Kalazanciba járni. Múltatok, amely most egészen konkrétan az egyházi iskolához köt benneteket, elhomályosulhat, de kitö­rölhetetlen marad. Mi, akik négy évig igyekeztünk benneteket nevelni és tanítani joggal elvárjuk, hogy a társadalomban álljatok ki hitetek mellett. És elvárjuk azt is, hogy ne csupán munkaerőtöket, teljesítményeteket nézzék tisztelettel az emberek, hanem a keresztény közös­séghez való tartozásotokat is. Ez a ti számotokra komoly feladat.

Felelősségetek nagy. Számítanak rátok. Meglepve tapasztaljátok majd, hogy elvárások vannak irántatok. Feladatotok lesz, hogy eligazodni segítsetek embere­ket családban, baráti körben, egyházközségben, min­denütt.

Akartatok-e sokoldalúan képzett, tájékozódni tudó, céltudatos, igazságkereső emberré válni? Legyetek azzá!

Törekedtetek-e arra, hogy meggyőződést alakítsa­tok ki magatokban? Vagy talán az a hajlandóság jutott érvényre bennetek, hogy mindig a kisebb ellenállás, a pillanatnyi könnyebb boldogulás felé haladjatok? Le­gyetek igényesek, keressétek mindig a szebbet, a job­bat, az igazabbat!

Olyan emberekké váltatok-e, akik becsülni tudják a történelmi múltat, magyar hazánk múltját, és akik építeni akarják a jelent, s áldozatot tudnak vállalni ha­zájuk jövőjéért?

Az útra kelők számára szükséges a bölcsesség, a hit, a töredelem és a könyörgés. Álljon itt most egy régi fohász:

Istenem: adj nekem higgadtságot,

hogy el tudjam fogadni azokat a dolgokat,

amelyeket nem tudok megváltoztatni.

Adj nekem bátorságot,

hogy megváltoztathassam mindazokat,

amelyeket meg tudok változtatni.

És adj bölcsességet,

hogy ezt a kettőt

sose tévesszem össze!

Útra keltek. Útra kelésetek a mi felelősségünk is. Célba érésetek a mi munkánk igazolása vagy cáfo­lata lesz. Sokfelé vihetnek az utak, rálépni csak arra az útra érdemes, amely célba visz. Ámen.