“Cápák a fürdőkádamban” – Erasmus projekt helyszíne volt Nagykároly

Több ok miatt is egyik kedvelt helyszínünk ez a kastélykert középen lévő hostel: nagyszerű és idilli a környezet, mely történelmileg visszavisz ugyan a régmúltba, ugyanakkor mégis a város közepén, a jelenben tart minket” – mondta Delia Cristian Rosca, az Erasmus projektet koordináló, Beyond Egyesület trénere.

A Beyond Egyesület nem első alkalommal szervezi Erasmusos projektjét erre a helyszínre. A mostani projekt célközönségébe a fiatal tanítók, trénerek, önkéntesek tartoznak, akik munkavégzésük során fiatalokkal dolgoznak.

A művészet, mint az ellenálló képesség növelésének eszköze” – ez a „Cápák a fürdőkádamban” elnevezésű projekt tematikája, mely során nyolc ország fiatal szakemberei találkoztak Nagykárolyban, az egyhetes program keretében.

A május 2-9. között zajló Erasmus projekt ideje alatt, a résztvevők műhelygyakorlaton, szakmai képzéseken vettek részt, illetve a szabad programok során a városban szervezett kulturális rendezvényeket tekintették meg.

A projekt keretében nyolc ország fiataljai érkeztek Nagykárolyba. A hazai csoport tagjai mellett: Bulgária, Hollandia, Lengyelország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Törökország csoportjait látták vendégül a Beyond Egyesület képviselői.

Nagyon hálásak vagyunk házigazdáinknak éppúgy, mint a nagykárolyiaknak, akik ismét tettek azért, hogy európaiságukat bizonyítva, nyitottan fogadtak minket. Élmény volt itt tartózkodni és már most nagyon várjuk, hogy visszatérjünk”- mondta Cristina Delia Rosca tréner.