Cél: tetszenek a fotói

A fotózás rituáléja bevallottan vonzza a Bajnai Botondot. A szatmárnémeti fiatalemberrel annak kapcsán beszélgettünk, hogy igencsak szemrevaló kollegináját kapta lencsevégre. Ugyanakkor kiderült, hogy még a filozófia is megtalálható a születésnapi fotózásban. Botond sajnos (egyelőre) a Canon-osok táborába tartozik, mindazonáltal meglehetősen érdekeseket mesélt az Anziksznak.

– Miért fotózol?

– Számomra a fotózás elsősorban egy jó rekreációs gyakorlat. Pihentet és relaxál. Nagyon szeretek a téma, a helyszín, a kompozíció kiválasztásával foglalkozni, sőt, ha a nyersanyag elkészült az utómunka is külön rituálé, amelyek együttesen jó érzésekkel töltenek el.

Másodsorban hosszú ideje keresek egy olyan kifejezési módot, amelyben alkothatok. Ültem már vászon előtt, kezemben ecsettel (ami meg kell hagyni egy rövidke, nem túl életre való próbálkozás volt), de próbálkoztam az írással is, ám mindig úgy éreztem, hogy annyira görcsös és erőltetett, amit csinálok. A fotózással másképp van. Természetesen itt is előfordulhat, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy kitaláltam, vagy egyszerűen az adott szituációban semmi sem jó (fények, időjárás, akármi más), viszont, ha ezt szívvel csinálom, akkor általában szép eredmény születik.

– Filozófusnak tanultál, újságíró voltál, most kamerásként dolgozol, illetve fotózol. Fura életút – nem?

– Filozófusként diplomázni, majd újságírónak állni, nem új a nap alatt. Így ez még jócskán kívül esik a fura kategórián, úgy gondolom.

Újságíróként két évig dolgoztam a Szatmári Magyar Hírlapnál. Közben fotóztam is, de inkább csak a munka kedvéért, ott elsősorban az írás volt a feladatom. Az újság megszűnése után szerettem volna valami mást kipróbálni, így kerültem a tévéhez, mint operatőr. A váltás elsőre talán furának tűnhet, viszont itt egy olyan audiovizuális alkotási folyamat részese lehetek, amely szintén közel áll hozzám, ráadásul többnyire élvezem.

Viszont mindamellett, hogy egyetemre jártam, újságot írtam, most pedig operatőrként dolgozom, a fotózás állandó volt. Már több mint tíz éve elkísér.

Körülbelül elsőéves lehettem a filozófián, amikor fellobbant a szenvedély. Volt is otthon egy régi orosz filmes fényképezőgép, azt próbálgattam, de miután a szüleim látták, hogy valóban izgat a dolog, kaptam egy digitális gépet. Természetesen nem egy tükörreflexes masinát, de kezdetnek – úgy gondolom – tökéletes volt. Ezt pár éven keresztül nyűttem, majd miután az újságnál kezdtem el dolgozni, megvettem az első komolyabb fényképezőgépemet.

Azóta persze már járt pár másik gép is a kezem alatt, viszont a tavaly sikerült vásárolni egy valóban felső kategóriás fényképezőgépet, ugyanis szeretném, ha ez a szenvedély kicsit túlmutatna egy hobbin. Szeretném a fotózást mint szolgáltatást kínálni azoknak, akiknek tetszenek a munkáim, és szükségük van egy fényképészre.

– Esküvők, keresztelők, születésnapok, és más örömteli események fotózását vállalod. Szomorú alkalmakat nem fotózol? Az is az élet része. És a mindennapokkal mi a helyzet?

– Amint a kérdésben szerepel, különböző események fotózását vállalom. Tehát ezekre az alkalmakra kínálok egy szolgáltatást. Azért az esküvők, keresztelők stb., mert ezekre van igény. Ezek azok a pillanatok, amelyekre a megrendelő kellőképpen felkészül. Egyrészt azért, hogy minden tökéletes legyen, mert ez a nap róluk szól, másrészt, hogy ha évek múltán visszanézik a képeket, örömüket leljék azokban – ez utóbbiban besegítek én is.

Ebbe a munkakörbe elég sok minden belefér, de vannak alkalmak, amelyekre egész egyszerűen nem hívnak fotóst. Így a kérdésre, hogy szomorú alkalmakat fotózok-e vagy sem, azt válaszolom, hogy eddig még nem kérték fel. S ha mégis fotóznék ilyesmit, akkor talán más lenne a motiváció.

– Árulj el néhány kulisszatitkot! Például milyen felszereléssel fotózol?

– Az évek során több gyártó termékeit kipróbáltam már, de végül a Canon-osok táborában kötöttem ki, mondhatom azt, hogy elégedetten. Professzionális Full Frame vázat használok, különböző lencsékkel, vakukkal stb., amelyek a fényképek minőségét nagymértékben segítik. A felszerelésemről ennél részletesebben viszont mégsem szeretnék beszélni, mert egy fotós életében itt rengeteg változó tényező van. Ma még talán egy lencsével fotózok, pár hónap múlva pedig már a jót valami jobbra cserélem.

Egy fontos kulisszatitok viszont még a tanulás és a gyakorlás. Lehet valaki tehetséges vagy éppen nem, viszont ha fotózás alapjait nem ismeri, akkor kevesebb jó fényképet fog készíteni. Én a magam részéről, mondhatni teljesen autodidakta módon, kezdtem tanulni a fotózást, és valóban van, amire magától is rájön az ember, de van, amit érdemes a profiktól ellesni.

– A fotózás művészi oldalához hogyan viszonyulsz?

– Természetesen egyaránt szeretem a fotóművészetet és a művészfotókat. De nem törekszem feltétlen képviselni valamilyen művészi vonalat. Sőt, soha nem is nevezem magamat művésznek. Azt ki kell érdemelni, ami pedig nagyon sok munkával jár.

Elsősorban arra törekszem, hogy a fotóim tetszenek, előbb nekem, majd azoknak, akiknek megmutatom.

Szeretem a drámai hatású a képeket, az erőteljes kontrasztokat, a mély színeket. De ezeken felül sokszor alkalmazok akár szürreálisabb hatásokat is, attól függően, hogy milyen érzéseket szeretnék kiváltani a fényképeimmel.

– Szemrevaló a modell. Nekem azt tanították, hogy kollégával nem szabad… A viccet félretéve, miért pont ő, miért pont ilyen helyszínen?

– Szerintem a „házi nyúlra nem lövünk” szabály a fotózásban nem él meg, pláne, ha a „nyuszi” valóban szemrevaló…

Adrianát sokan ismerhetik, hiszen riporter és műsorvezető. Ráadásul ugyanannál a tévénél dolgozik, amelyiknél én is, így gyakran beszélgetünk. Pár hete már terveztük ezt a fotózást, csak mindig közbejött valami, általában a munka. Viszont ez a hétvége úgy alakult, hogy minden kedvezett és sikerült megfelelő helyszínt is találni a fotózáshoz. Amúgy a repcetábla az ő ötlete volt, és szerencsére nagyon el is találta, mert sikerült valami egész jót kihozni ebből a projektből.

Most, ahogy jön a nyár, már van néhány jónak ígérkező ötletem, amikből szeretnék kihozni valami látványosat, de azért remélem, hogy néhány esküvő, keresztelő és más hasonló megrendelés is beérkezik, hiszen még van pár szabad hétvége a naptáramban.

(megyeri)