Ovidiu Marius Cosma festőművésszel készítettünk interjút, annak apropóján, hogy szeptember 13-án, szombaton, 17 órától a Károlyi-kastélyban az ő képeiből nyílik meg egy rendkívül színvonalas kiállítás. A bemutatásra kerülő képek Cheresteșiu Zsolt magángyűjteményéből származnak.
A tárlat kurátora Robert Ștrebeli, a Máramarosszigeti Művészeti Múzeum – Nagybányai Művészeti Központ igazgatója, aki nagy gonddal és szakmai alapossággal válogatta össze az anyagot Cheresteșiu Zsolt magángyűjteményéből. A kiállítás anyaga szeptember 13-tól, október 16-ig lesz megtekinthető a Károlyi-kastély kiállítótermében.
A megnyitó apropóján magát a művészt, Ovidiu Marius Cosmát kérdeztük.
– 1957 október 17-én született Tasnádon, gyermekkora azonban Érmindszenthez, Ady Endre falujához kötődik. Ön is úgy nyilatkozott: ezek az évek meghatározó erővel bírtak további életére. Hogyan hatott ez a közeg, ez a környezet a művészi látásmódjára?
Az ember egy életen át magában hordozza a gyerekkorának meghatározó illatait, színeit, alakjait. Egyszerű, szerény élet volt a faluban, de tele mesével, hagyománnyal, erős emberi kötelékekkel. A természet, a lovak, a mezők – mind a részemmé váltak. Ezekből épül fel a látásmódom, és ezek köszönnek vissza a képeimen is. Ez az én örökségem.
– A nagybányai és kolozsvári tanulmányok után hamar a kolozsvári művészvilág aktív résztvevőjévé vált. Mit adott Önnek ez a közösség, és miben látja ma a fiatal művészek legfontosabb támaszát?
Nagybánya szakmai fegyelmet és a hagyományok tiszteletét tanította, Kolozsvár pedig pezsgést hozott, a nagy találkozások és párbeszédek fontosságát. Egy művész nem magányosan formálódik, hanem közösségben. A pályakezdés azonban mindig nehéz. A művészetből nem lehet azonnal megélni. Először az folyamatos ihletmerítés és az alkotás a cél, ez a gyümölcs lassan érik. A fiatal művészeknek ma is leginkább közösségre, kiállítási lehetőségekre és odafigyelésre van szükségük. És persze időre. Évtizedek tapasztalata, megélt örömök és csalódások kellenek ahhoz, hogy az ember valóban hitelesen kifejezhesse azt, amit érez.
– Alkotásaiban egyszerre van jelen a klasszikus fegyelem és az action painting szabadsága. Hogyan találja meg az egyensúlyt e két világ között?
Ebben nincs tudatosság, ez inkább természetes kettősség. Kell a rend, a fegyelem, de kell a felszabadulás is. Nálam az egyensúly abból fakad, hogy képes vagyok elválasztani az alkotói énem a kreatív énemtől. Ha a kettőt összekeverem, elveszik a hitelesség. Számomra a szellemi érték sokkal fontosabb, mint az anyagi. Egy kép rendszerint rajzzal, szerkezettel indul, aztán hagyom, hogy a színek és a gesztusok vezessenek tovább. Gyakran dolgozom zsigerből, imádom, amikor egy-egy vászonra vitt vázlat után valamilyen elemi ösztön vezeti a kezem. És érdekes, néha a káoszban sokszor több fegyelmet látok, mint abban, ami szigorúan rendezettnek tűnik.
– Művein a ló alakja visszatérő motívum. Mit jelent ez a szimbólum Önnek személyesen?
Igen (mosolyog), sokat foglalkoztam a lovakkal, a testük, az anatómiájuk mindig is különleges volt számomra. De nekem nem csupán állatok. A ló szabadság és erő. Gyerekkoromban a lovak a mindennapok részei voltak: a faluban, a munkában, a mezőn. Számomra a mozgás, az elegancia, az ember és természet közötti ősi kapcsolat szimbólumai.
– Már évtizedek óta Franciaországban, Korzikán él. Hogyan formálja a mediterrán környezet az alkotásait, és mit jelent Önnek a hazalátogatás?
Korzika a nyugati fény, a tenger, a sziklák, a hullámok. Több, mint egy hely. Egy különleges tapasztalás, egy gyakorlat, egyszeri és megismételhetetlen. Sokat tanultam ott – főleg a fájdalomról.
A hazatérés mindig más, mindig intenzívebb: öröm, fiatalság, elfeledteti hány éves vagyok – mondja a művész, aki rendre két keréken, motorral teszi meg a csaknem 1500 kilométeres utat Korzikától Romániáig (a szerző megjegyzése). Románia nem egy ország, hanem a hazám, szerves részem, az eltéphetetlen gyökerem. Nélküle nem vagyok egész. Mindig meglep az a nyitottság és pozitív szemlélet, amit itthon tapasztalok.
– Festményeit gyakran hatja át a mozgás, az energia és a spontaneitás. Van olyan téma vagy élmény, amelyhez újra és újra visszatér?
Talán éppen maga a mozgás. Az élet dinamikája. Már gyermeknek is nagyon aktív voltam, az állandó lendület, egy folyamatos keresés jellemzett. Nem voltam az csendben üldögélő típus. Ez a belső hajtóerő visszaköszön a képeimen is.
– Barátja, Cheresteșiu Zsolt révén Nagykárolyhoz is szoros szálak fűzik. Az elmúlt időszakban többször visszatért ide, alkotni is. Miből merít inspirációt a városban, milyen impulzusok érik?
Nagykároly nekem fiatalság, család, emlékek, szenvedély. A saját életrajzom kitörölhetetlen, meghatározó helyszíne. Amikor visszajövök, olyan, mintha egy régi könyv lapjait lapozgatnám: újraélem az ifjúkori érzéseket, de érettebb fejjel. Művészként is különleges élmény: egy kedves, nyugodt város, gazdag kulturális élettel és törnélemiséggel. Amikor itt alkotok, másként telik az idő. Mintha egy másik világba lépnék. A város szépsége, az emberekkel való találkozások és beszélgetések, a parkban tett séta, mind újabb és újabb ihletet adnak.
– Mit üzenne a nagykárolyiaknak, akik talán most találkoznak először az Ön művészetével? Mire számíthatnak a kiállításon?
Nem vagyok az üzengetés híve. A gondolataimat és érzéseimet inkább vászonra viszem, hogy onnan köszönhessenek vissza. Ha viszont kívánhatnék valamit, azt kívánnám, hogy nyitott szívvel jöjjenek. Ne keressenek mögöttes gondolatokat vagy magyarázatokat, egyszerűen hagyják, hogy a formák és a színek hassanak rájuk. Minden kép szólni akar, engedjék, hogy megszólítsák, hogy párbeszéd és ne üres monológ maradjon.
A szombati megnyitóra a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Ez a kiállítás nem csupán egy életmű ünneplése, hanem az élő találkozás lehetősége a művésszel és alkotásainak vibráló világával, ahol a látogatók első kézből tapasztalhatják meg, miként válik a természet mozgása, a spontaneitás és az emberi szenvedély maradandó művészetté.
A tárlat október 16-ig tekinthető meg a Károlyi-kastély kiállítótermében.
You must be logged in to post a comment.