Ismét országos szinten rúgták a bőrt a nagykárolyi utánpótláskorú focisták.
A nagykárolyi labdarúgás főleg az utánpótlás terén jeleskedik. A Nagykárolyi Victoria VSK U19-es csapata sorozatban immár az ötödik alkalommal jutott a területi döntőbe. A korosztályos bajnokság országos elődöntőtornáját ez alkalommal Nagyenyeden tartották meg.
Mint ismeretes, Szatmár megye 19 éves bajnokai az óradnaiakon keresztül jutottak el a második országos szakaszba, a román szövetség pedig négy zónacsoportba osztotta a csapatokat. Tabi Zsolt vezetőedző legényei a Brassó megyei Zernyesti Olimpic-kal, a Szeben megyei Nagytalmácsi FC-vel, a házigazda Fehér megyei Nagyenyedi Olimpiával és az Arad megyei Borosjenővel mérkőzött meg. A tornától az országos döntőbe az első helyezett jutott tovább.
Nem kezdődött jól a torna a károlyiaknak, hiszen az Arad megyeiekkel 2–3-at játszottak, azaz hajszállal kaptak ki. (A „vikisek” gólszerzői: Kóter Raul és Bákai Balázs.) Szintén 2–3-ra kaptak ki a Szeben megyeiek ellen, a károlyi gólokat Kóter szerezte. 1–1-es döntetlent értek el a házigazda enyediek ellen — a gólszerző „természetesen” Kóter volt. A barcaságiakkal történő mérkőzésük ismét nem jól alakult: 1–0-ra kikaptak.
Tabi Zsolt, a nagykárolyiak edzője érdeklődésünkre elmondta, hogy a tornán összességében jól szerepeltek a fiúk. Bár csak egy pontot szereztek, de ki kell azt emelni, hogy azt a valószínűsíthető győztes ellen tették. A mai, és a korábbi két vesztes mérkőzésen is sokkal több helyzetük volt, mint az ellenfeleiknek. Mindazonáltal így jött ki a lépés… El kell fogadni, hogy egyelőre itt tart a csapat. Ez már olyan szint, ahol nem szégyen kikapni, a károlyi csapat pedig senki ellen sem volt alárendelt.
Elmondása szerint mindenképpen hasznos lehet, hogy az utóbbi hetekben „hajráztak”, azaz 12 mérkőzést játszottak le alig két-három hét alatt, míg korábban, a bajnokságban 3 és fél hónap alatt 13 találkozót. A megterhelés mindenképpen a srácok hasznára lehet — tette hozzá. Ezúton is köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy részt vehessenek a régiós tornán is — így az önkormányzatnak.
Korábban elmondta: „Hogy az A1-es korosztállyal ezt sikerült elérnünk, azt meg kell köszönjem a kollégáimnak, hiszen az ő munkájuk nélkül bizonyosan nem juthattunk volna idáig. Mindenkinek meg van a maga feladata, és így az érdeme is a felkészítésben. Gondolok itt a kollégáimra, azaz Marius Botanra, Nintaș Răzvanra, Botos Zsoltra, Gindele Gergőre, Csenteri Józsefre és Bagosi Sándorra, ő a kapusokkal foglalkozik. Mindez persze sokéves munkát is jelent.”



You must be logged in to post a comment.