„Az iskola és a család együttműködésén folyamatosan kell dolgozni. Lehetőségeket kell keresnünk arra, hogy ne csak az iskola berkein belül találkozhassunk és beszélgethessünk a szülőkkel a gyermekekről, a nevelésről, hanem kicsit másképp,esetleg más környezetben”- vallja a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum tanítónője, Nagy Katalin. Ettől a szándéktól vezérelve, a pedagógus olyan szabadtéri programot szervezett, melyen a diákok és azok szülei is részt vehettek.
Az elképzelés megvalósítása érdekében, október 2-án szombaton délelőtt a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum III. osztályának közössége, szüleikkel és a tanító nénivel együtt útra keltek, hogy egy kellemes, szórakoztató délutánt töltsenek el közösen, hogy jobban megismerjék egymást, beszélgessenek, közösen szórakozzanak, sportoljanak.
„Mindehhez kiváló helyszínként a Teremi-tó kellemes környezete szolgált. Ügyeskezű anyukák és apukák közreműködésével készült a finom bográcsos. A gyerekek mindeközben kézműveskedtek, staféta és ügyességi játékokban vettek részt . Néhányan a szülők közül is kedvet kaptak a játékhoz, s ők is bekapcsolódtak, a gyermekek nem kis örömére. Ez a Családi Nap igazi örömünnep volt, ünnepe volt az együttlétnek, ünnepe egy élő közösségnek. Lehetőség volt kikapcsolódásra és kapcsolódásokra: barátságok kialakítására; a meglévők mélyítésére. Kellemes zsibongás , hosszabb – rövidebb beszélgetések szülőkkel, viccelődések, összemosolygások. Köszönöm nektek ,kedves gyerekek és kedves szülők ,az együtt eltöltött tartalmas időt” nyiltakozta Nagy Katalin.
Hogy miért is fontos a család és iskola közötti kötelék erősítése?- erre a kérdésre válaszoltak a harmadik osztályos gyermekek szülei közül néhányan.
Gnandt Melinda:
Az iskola és a család közötti kötelék megerősítése elengedhetetlen a kölcsönös bizalom kialakulásához. Úgy az iskolaszintű, mint a kisebb, az osztályközösségek szintjén szervezett családi napok elősegítik egymás alaposabb megismerését, az értékrendek összecsiszolódását, ami e bizalom alapjául szolgál, támogatja a gyerekek érdekében történő sikeres együttműködést, és nem utolsó sorban maradandó élményekkel gazdagít minden résztvevőt.
Volfer Annamária:
A gyermek optimális fejlődéséhez elengedhetetlen az érzelmi biztonság megteremtése.A családnak ez a legfontosabb feladata és ha az iskolával jó a család viszonya, közös megbecsülés és tisztelet van egymás munkája, személye iránt, akkor ezt a gyerek érzi, és az iskolában is érzelmi biztonságban fogja magát érezni.Ha a kettő közti kötelék erős, akkor a gyermek egy támogató, jó tanácsokat adó és segítséget nyújtó közösségben tanulhat és fejlődhet értelme és érzelme egyaránt. Véleményem szerint az lenne a nevelés lényege,hogy az iskola a család nevelését kiegészítse,de nem pótolhatja. Ezért fontos a családok minél jobbani megismerése. Kiváló alkalom nekünk szülőknek is egy ilyen közös program.Jobban megismerhetjük egymást a szülőtársakkal és a tanító nénivel is.
Fazakas Mónika:
Jó, sőt szükseges a család és iskola közötti kötelék erősítése, hiszen egy célért dolgozunk. Gyermekünk születésétől arra törekszünk, hogy kiegyensúlyozott, sikeres és boldog ember legyen. Az iskola partnerünk ebben a feladatban. Ha gyermekünk azt látja, hogy szülei és tanítói bizalmas segítői egymásnak, hiszem, hogy a tárgyi tudás mellett érzelmi biztonságra is lelnek, amely elengedhetetlen a boldog élethez. Nagyon jó volt a gyermekeinket így is látni, a közös játékokban részt venni, szülőtársakkal beszélgetni.
You must be logged in to post a comment.