Fontos győzelmet aratott ma hazai pályán a Nagykárolyi Victoria VSK. Marius Botan edző csapata 2–0-ára győzött a bajnokságvezető Kaplonyi Sportegyesület ellenében. A találkozóra amúgy sokan, sőt, bátran mondhatjuk: nagyon sokan látogattak ki.
Mindkét csapat elszántnak mutatkozott a találkozó előtt — a listavezető kaplonyiakat talán az is megnyugtatta, hogy az ifik mérkőzésén a csapatuk 1–0-ra győzött. A lépés mégis a nagykárolyiaknak jött ki jobban, és hamar, a 12. percben vezetést szereztek Alex Babiciu révén.
A rutinosabb kaplonyi csapat persze nem roskadt össze, mindazonáltal nem tudtak dominálni a továbbiakban sem. A károlyi csapat jól alkalmazta a letámadásokat.
A második félidő elején ismét a károlyiaknak jött ki a lépés — az amúgy kiegyenlítettnek tűnő találkozón —, és Griszháber Bogdan középhátvéd révén 2–0-ra növelte az előnyét az 51. percben. A továbbiakban támadtak a kaplonyiak, olykor veszélyesen kontráztak a károlyiak — előfordult, hogy a kapus éppen hogy tudott hárítani. A meccset azonban inkább a túlfűtött hangulat, a meddő mezőnyjáték jellemezte.
Marius Botan a mérkőzést követően ezt nyilatkozta:
„Mindenféleképpen nehéz mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy az ellenfél mindent elkövet majd azért, hogy legalább egy pontot szerezzen. Ezzel szemben számunkra csak a győzelem volt elfogadható. Úgy érzem, hogy többet tettünk azért, hogy megnyerjük ezt a mai mérkőzést. A fiúknak külön gratulálni szeretnék az egész heti készülődésükért. Úgy érzem, hogy most már felnőttek ehhez a feladathoz, azaz derbiket, nehezebb találkozókat is meg tudunk nyerni.”
Nagykárolyi Victoria VSK
Mitracica Erik — Holczberger Krisztián, Griszháber Bogdan, Mihale Claudiu, Ghiarfaș Mihai — Lazea Gabriel, Csenteri Bence — Veres Alex, Bákai Balázs, Babiciu Alex — Mărneanu Cătălin. Cserék: Ármos Sándor, Ardelean Cristian, Malinetescu Alex, Zbona Raul, Silaghi Randu, Mihály István, Orosz Engelbert. Edző: Marius Botan.
Kaplonyi SE
Veibel Szilárd — Pataki Árpád, Papp Attila, Fleisz Christopfer, Baumgartner Antal — Gecse Áron, Bákai Szabolcs, Moldovan Marius — Silaghi Gábor, Boldizsár Edmond, Mosdóczi Bence. Cserék: Illyés Dániel, Szabó Steven, Gecse Gergő, Keszenheimer Zsolt, Hauler Tamás. Edző: Silaghi Gábor.


You must be logged in to post a comment.