Dolgoznak a református temetőben

A nagykárolyi Alconor cég tulajdonosának, Varga Norbertnek a támogatásával bővül a közvilágítási rendszer a református temetőben.

Ezzel a munkálattal egy időben, a vízvezeték rendszert is bővítik, több csapot is kihelyeznek.

„Fontos volt ez a munkálat, melyet már hosszú ideje tervezünk. Több mint 30 új villanyoszlop, legalább hat vízcsap kerül kihelyezésre, s reméljük, hogy idővel ehhez a korszerűsítési kezdeményezésünkhöz mások is társulnak és további fejlesztések történnek a városnak ebben a temetőjében”- mondta Varga Norbert.

A vállalkozó által végzett beruházás, nagyjából 18000 euró összértékű.

A támogatásért köszönetet mondott Tolnay István esperes és Tukacs József belvárosi lelkipásztor is, akik maguk is kilátogattak a helyszínre, hogy egyeztessenek a munkálatok részleteiről. Kovács Jenő polgármester is elismeréssel beszélt a kezdeményezésről, kiemelve, hogy ő főgondnokként sem zárkózik el a korszerűsítés folytatásától.

„Immár fél évszázada, hogy a kistemplom megújult, s nagyon időszerű volt újabb fejlesztéseket eszközölni ebben a temetőben is. Egyeztettünk a jelenlévőkkel és nem zárkózunk el a kistemplom esetleges bővítésétől, valamint a ravatalozó rész klimatizálásától sem. Örülök, hogy vannak olyan nagykárolyi vállalkozók, akik fontosnak érzik, hogy segítsék, támogassák az egyházat, felekezettől függetlenül is. Köszönet illeti Varga Norbertet, aki mindig segítségére van a nagykárolyi református egyháznak. Egy másik nagykárolyi vállalkozó, Mold Máriusz egy lapidárium kialakítását ajánlotta fel, mi pedig azon vagyunk, hogy megfelelő helyszínt alakítsunk ki itt a temetőben ennek létrehozásához”- mondta Kovács Jenő.