Száz táncossal és 80 zenésszel kezdődött meg a tanév a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület háza táján. Székely Sára egyesületvezető kiemelte, hogy nagyon jó csapatok alakulnak ki, és a munkának az eredménye mind jobban kezd láthatóvá lenni.
Citera-, furulya-, hegedű-, gardony-, koboz- és nagybőgő-oktatás is zajlik. Az előzőekhez képest új oktató is csatlakozott hozzájuk, Fodor Róbert. Ő a Harmadik zenekar prímása, annak a Harmadik zenekarénak, amelyik a Fölszállott a páva döntőse volt két évvel ezelőtt. Nyíregyházáról jár el Károlyba hegedűzést tanítani, és nem mellesleg egyaránt kiváló pedagógus és nagyon jó zenész.
Rövidesen, egész pontosan október 17-én a nyíregyházi zeneiskola tanítványai lépnek fel Nagykárolyban. Ingyenes koncertet tartanak, amit mindenki megtekinthet a művelődési ház Deák Endre-termében. Délelőtt, 11 órai kezdéssel osztályközösségeket várnak a zeneiskolások, és tulajdonképpen bemutatják az összes hangszert, amit a rekettyések is tanítanak. Amennyiben esetleg valaki akkor kap kedvet, csatlakozhat majd a rekettyésekhez.
Október 28-án tartják a hagyományos táncháztalálkozót. Amelyet idén is támogat a Communitas Alapítvány, és szintén támogatja a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Nagykárolyi Helyi Tanács. Partnerük a Nagykárolyi Kulturális Központ. A rendezvény kétnapos lesz, 27-én disznóvágással indítanak, míg 28-án a megszokott program szerint zajlanak az események. Sok-sok vendéget várnak, idén például jönnek Kárpátaljáról is, nekik különösen örülnek, hiszen még nem jártak Károlyban. Ezúttal a városi színházban tartják a gálaműsort és a kultúrházban lesz a táncház.
Folytatódik a Jeles napok elnevezésű programsorozatuk, amit a Hagyományok Háza támogatásával valósítanak meg. Újdonság az, hogy csütörtök délutánonként, 6 órai kezdéssel olyan énekórákat tartanak Bodó Emese vezetésével, amelyeken édesanyák és lányaik, gyerekek és felnőttek vesznek részt. Eddig két alkalmat tartottak, nagyon jó hangulatban teltek, és ezekre is lehet még jelentkezni, szívesen látnak minden érdeklődőt. Dúdoló a kezdeményezés elnevezése, s bizony a zenei anyanyelv megismertetése, továbbadása a célja.
Novemberben beindítják a felnőtteknek szóló néptánc-tanfolyamot. Ez a tavaszi munkák elkezdéséig tart, s a reményeik szerint sokan kedvet kapnak hozzá. Kivételes alkalom, hiszen Maier Rait sikerül rávenni arra, hogy szombatonként a gyerekek táncórái után foglalkozzon a felnőttekkel is. A képzés mindenkinek szól, azoknak is, akik párral érkeznek, és azoknak is, akik pár nélkül tudnak jönni.
Szintén a következő hónapban újraindítanak egy kis csoportot, mégpedig apróságoknak. 5 éveseket is be lehet íratni az apró rekettyések tánccsoportjába. A képzés szerdánként fog történni, 4.30 órai kezdéssel.
You must be logged in to post a comment.