Egészségügyeikről beszélgettek a tasnádiak

Az egészségügyről, illetőleg Tasnád város múltjáról szóló estet, beszélgetést tartottak a Tasnádi Magyar Napok keretében csütörtök este. Dr. Vass Zoltán irányításával ejtették meg a Barátokkal barátokhoz, tasnádiakkal tasnádiakhoz elnevezéssel ellátott alkalmat.

A rendezvény otthonaként a Caritas nagyterme szolgált, és igen sokan vettek rajta részt.

Az előtérben a Maurer Alapítvány ingyenes vércukorszint- és vérnyomásmérést végzett, mi több, az alkalom után különleges, gabonamentes készítményekkel is kedveskedett a tasnádiaknak.

A beszélgetés Vass dr. felvezetőjével kezdődött. Kifejtette, hogy előbb a lisztérzékenységről, ennek hatásairól, az ellene való védekezésről szól, míg a továbbiakban a város egészségügyi rendszeréről értekeznek majd. Előbb a múltról, később a jelenről, illetőleg a jövő kapcsán is tudatnak alapvető információkat.

A tasnádiságára mindenkoron büszke Vass dr. — egyebek mellett bevallotta ennek kapcsán, hogy a legkedvesebb számára itthon, Tasnádon lenni — tudatta: a lisztérzékenység (más néven cöliákia, glutén-szenzitív enteropátia vagy nem trópusi sprue) egy, elsősorban a vékonybelet érintő autoimmun betegség, amely nem gyógyítható, de diétával jól kezelhető. Elmondta, hogy pár éve egy debreceni orvosprofesszor felajánlásának köszönhetően felmérték a vidék lakosai körében a lisztérzékenyek részarányát. A cívis városbeli adományozó Ady Endre szülőfalujának lakosaira gondolt eredetileg, hogy az ő körükben végezzék el a felmérést, ellenben a kis lakosságszám okán ezt az egész község, így Gencs, Érkávás, Érhatvan stb. lakosaira is kiterjesztették. Több olyan esettel is találkoztak, amikor nem voltak tünetei a cöliákiának. A nemzetközi átlaghoz igazodtak az eredmények, azaz ezer emberből hét szenvedett a lisztérzékenységtől. Az újabb felmérések azonban arra figyelmeztetnek — tudatta a szakember —, hogy mindegyre növekszik ez az arány, immár akár 10-en is lisztérzékenyek minden ezer fő között.

A jelenlévő dr. Bzduch Márta az elhangzottakat azzal egészítette ki, hogy a veleszületett lisztérzékenységen kívül akár a szülők is előidézhetik a betegség megjelenését, mégpedig azzal, hogy túl korán adnak a kisbabáiknak gabonaalapú élelmet. Mint mondta, igyekezzünk ezt az időszakot, az „átállást” minél inkább kitolni. Mindketten hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a gyakorta hasmenéssel együtt járó betegséget ne „dr. Google-lel” beszéljük meg, ne is a szomszédok tapasztalatai alapján kezeljük magunkat, hanem mindig forduljunk szakemberhez. Kérdésre válaszolva úgy vélték, hogy talán a génkezelt növények mind nagyobb számú jelenléte, avagy még inkább a túlságosan vegyszerezett növénytermesztésre is visszavezethető például a cöliákia növekedő aránya.

Miért ejtőernyőzték a vért Tasnádra?

A Tasnádi Városi Kórház történetéről szóltak a továbbiakban a mindinkább lokálpatrióta hangulatú rendezvényen. Mint elhangzott, az ötvenes évek elején, a második világháború végén, a deportálásokat követően egy adott pillanatban 1215 regisztrált tbc-s beteg, 160 szifiliszes, nagyon sok hastífuszos stb. volt Tasnádon. Akkortájt a terület Nagybányához tartozott közigazgatásilag, azaz túlságosan messze volt a központ… A városkában tevékenykedő maroknyi orvos kénytelen volt felismerni egy kórház-szerűség létesítésének az elodázhatatlanságát. A labdarúgópálya közelében építették fel végül a város kórházát, mégpedig dr. Szilágyi József irányításával. Elhangzott: a tasnádiak hozták az ágyakat, ők emelték a falat. „Összefogott a közösség, és nem volt kommentár, hanem közösen létrehoztak valamit, egy kórházat” — fogalmazott Vass dr. Amúgy a kórház első vezetőjének fiával, ifj. dr. Szilágyi Józseffel együtt anekdotákat is elmondtak az alapvetően kedélyes, valóban baráti hangulatú esten. (Egyébként a kórházalapító orvos másik gyermeke dr. Bzduch Márta.) Történt például a vér eleinte repülőgéppel hozták a frissen létesült kórházba. Azonban egy alkalommal a páréves Szilágyi dr., az ifjabbik felmászott az egymotoros fémmadárra, s csak a magasban fedte fel magát a pilóta előtt, mondván: „bácsi, pisilnem kell!” Annak persze vissza kellett vinnie a főorvos fiát — akit nyilván nem dicsértek meg. Mindenesetre a későbbiekben már ejtőernyővel dobták le Tasnádra a vért — a vicc kedvéért felmerült: talán azért, hogy az ifjabbik orvos ne másszon ismét a repülőgépre… Szintén amolyan tasnádiasságot igazoló kérdés is elhangzott: „Van itt, a teremben olyan valaki, akit Robi bácsi ne kezelt volna?” S bizony nem sok kéz emelkedett a magasba. A rendezvényen a jelenlegi tasnádi orvosok közül jelen volt: dr. Sejk Mónika, dr. Nagy Tünde és dr. Dohi Lóránd. Mint elhangzott: példaértékű a munkájuk, nagyon hálás a tevékenységükért a tasnádiak közössége. A jövő kapcsán a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, Marc Adrian vázolt fel elképzeléseket. 12 millió lejes beruházást pályáztak meg a tasnádi egészségügyi intézmény épületének modernizálására. Bízik abban, hogy sikerül megvalósítaniuk a beruházást — mondta. Biztosította ugyanakkor a jelenlévőket arról, hogy a megyei kórház igyekszik nem amolyan mostohagyerekként kezelni az itteni kórházat. Utalt ugyanakkor arra is, hogy az országos egészségügy-ellátási folyamatok nem túlságosan kedvezők a kisvárosi kórházak számára. Rövidesen regionális kórház lesz Kolozsváron, értelemszerűen ez az ellátási rendszer átütemezését vonja maga után. Kiemelte ő is, hogy a mostani orvosi és asszisztensi személyzet kiváló munkát végez.

A rendezvény keretében Kovács Árpád és unokája, a bájos Katalin működött közre. Előbbi vicces verset mondott, míg a tüneményes kislány kétszer is énekelt — bájosan. Nagy tapsot arattak.

Elhangzott: lesz még folytatása a beszélgetésnek — az ígéretet különösen sokáig jutalmazták tetszésnyilvánítással a tasnádiak.