Nagymamájával, Sróth Klárával beszélgetett Kocsis Anett. A jogász munkájának örömeiről és nehézségeiről is szó esett, hiszen Sróth Klára huszonegy éven át volt Nagykároly jegyzője.
– Miért döntöttél úgy, hogy jogi pályára lépsz?
– Ez nem egy tudatos döntés volt, de nem bántam meg, hogy jogász lettem. Őszintén szólva, édesapám könyvelő volt, ezért először én is a közgazdasági egyetemre jelentkeztem, de egy sikertelen felvételi után váltottam. Mivel a nővérem is a jogi pályát választotta, ezért én is emellett döntöttem. Itt közrejátszott még a közgazdasági és jogi egyetemek hasonló felvételi anyaga. A családom ebben a választásban nem annyira támogatott, mivel az akkori felfogás szerint a jogi pálya férfiaknak való munka, hiszen akkoriban mind a bírók, mind az ügyvédek férfiemberek voltak.
– Hány éve vagy ebben a szakmában? Pályafutásod során hány helyen dolgoztál?
– Harmincöt éve dolgozom jogászként. Talán felmerül a kérdés, hogy miért nem az igazságszolgáltatásban helyezkedtem el. Erre egyszerű a válasz: én egy konfliktuskerülő személy vagyok, ha pedig a bírói vagy az ügyvédi munka mellett döntök, elkerülhetetlen lett volna a konfliktushelyzet.
Két helyen dolgoztam: a csanálosi és a nagykárolyi hivatalban.
– Mióta vagy jegyző Nagykárolyban? Hogyan kerültél ide?
– 1994-ben, amikor Nagykárolyban megüresedett a jegyzői állás, neveztek ki erre a pozícióra. 2015-ig dolgoztam jegyzőként. Ma már csak besegítek a hivatalban.
Amikor Nagykárolyban jogászi munkát vállaltam az akkori néptanácsnál, 1989-ben, még nem számítottam arra, hogy két-három éven belül jegyzői szerepet kell betöltenem. Az elődöm, aki a nagykárolyi bíróságon kapott bírói állást, szinte egyik napról a másikra váltott, és mivel egyedüli jogász voltam a hivatalban, nekem kellett átvállalnom az ő munkáját. A prefektusi hivatal két versenyvizsgát is hirdetett a jegyzői állás betöltésére, de mivel senki sem jelentkezett ezekre, ahogyan én sem, engem neveztek ki.
– Pontosan mi volt a feladatod kezdőként? Ez a feladat mennyire változott az évek során?
– A jegyzői hatáskör nem sokat változott az idők során. Egy jegyző feladata az, hogy a tanács által elfogadott összes határozat, valamint polgármesteri rendelkezés megfeleljen a törvényi előírásoknak. A titkár aláírásával véleményezi, hogy ezek az akták törvényesek-e. Az idők során sok új törvény és rendelkezés jelent meg, amiből a legnehezebbek és legmunkaigényesebbek a tulajdontörvények voltak, amelyek földterületek, házak és egyéb ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozták, a volt tulajdonosok javára, akiktől a múlt rendszerben azokat elállamosították. Ez a folyamat a mai napig sem fejeződött be.
– Hány polgármesterrel dolgoztál eddig együtt? Kivel volt a legkönnyebb összedolgozni?
– Három polgármesterrel dolgoztam együtt, akik közül egynek egy mandátuma, másiknak két mandátuma volt, a jelenlegi polgármesterünk pedig a negyedik mandátumát tölti. Mindhármukkal könnyű volt összedolgozni, mivel mindhárman az RMDSZ jelöltjei voltak és így megértettem a rájuk háruló munka felelősségét, valamint megpróbáltam segíteni, vagy legalábbis nem akadályozni a tevékenységüket. A hivatal munkatársaival mindig jó volt az együttműködés. Minden elért cél, ami a város fejlődését szolgálta az egész közösség érdeme volt, hiszen a szakirodák szoros együttműködésben hatékonyak.
– Ajánlanád a mai fiataloknak a jogi pályát?
– A jogi pálya mindig divatszakmának számított, de az utóbbi évtizedekben megjelenő sok magánegyetem végzettjei nem biztos, hogy munkahelyet találnak e területen. Valamint ez az a szakma, amit külföldön nem tudnak érvényesíteni, mivel minden ország a saját jogrendszere alapján képezi a szakembereit.
– Téged mint jegyzőt, mennyire érint a politika?
– A jegyző egyetlen politikai pártnak sem lehet a tagja. Mindig a megválasztott polgármesterrel és tanáccsal kell együttműködnie, függetlenül annak a politikai színezetétől. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Nagykárolyban mindig az RMDSZ jelöltjei nyerték a választásokat. Remélem, ez a jövőben sem változik.
– Egy ilyen hivatás teljes embert kíván. Hogyan jutott időd a családodra is?
– Ez a hivatás valóban teljes embert kíván, de egy megszabott munkaidőn belül, ami napi nyolc órát jelent, és a hétvégék többnyire szabadok. Vallom azt, hogy a munkahelyi problémákat soha nem szabad haza vinni, de a családi problémákat sem a munkahelyre.
– Ha marad időd a munka és a háztartás vezetése mellett, azt mivel töltöd ki?
– Mivel a négy unokám már megnőtt, már nem szorulnak a segítségemre, mint azelőtt. Ma már több szabadidő áll rendelkezésemre, amit szívesen töltök ki zenehallgatással és a sportközvetítéseket is szívesen követem a tévében. Olvasni is nagyon szeretek, ma már inkább csak folyóiratokat böngészek, de régebben egy egész könyvtárt olvastam ki. Természetesen a legkedvesebb a családdal, ezen belül az unokákkal eltöltött idő.
– Meglepetésként ért a tavaly kapott Pro Urbe-díj?
– Megtiszteltetés számomra, hogy a polgármester úr kezdeményezésére a városi tanács megszavazta a Pro Urbe- díj nekem való ítélését. Ezúttal is köszönöm a kitüntetést!
Kocsis Anett
