Lezárul egy korszak a szerkesztők és ezzel a nagykárolyiak életében, hiszen 33 év után utolsó kiadásához érkezett az Info. A Szakács Tibor (Tike) és Lia nevéhez fűződő ingyenes reklámújság hónapról hónapra biztosított a nagykárolyiak számára megbízható információt bármely területen. Az elmúlt több mint három évtizedről, az INFO alakulásáról kérdeztük Liát.

– Kezdjük a legelején: honnan jött az ötlet, hogyan született meg az INFO gondolata?
– A rendszerváltás utáni években szerettünk volna vállalkozni, valami sajátot létrehozni, de anyagi tőkénk nem volt. Egy hétköznapi beszélgetés során vetette fel egy ismerős, hogy miért nem indítunk ingyenes reklámújságot? Az ötlet egyszerűnek tűnt: a hirdetők finanszírozzák a megjelenést, mi megszerkesztjük, kinyomtatjuk és terjesztjük az újságot, és ebből mindenki profitálhat. Azonnal megtetszett a gondolat, és belevágtunk.
Így született meg az INFO – akkor még senki nem tudta, hová vezet ez az út, csak azt éreztük, hogy érdemes megpróbálni.
– Hogyan alakult, miben változott a kiadvány az elmúlt több mint három évtizedben?
– 1993-ban indultunk – egy olyan időszakban, amikor a vállalkozás és a reklám fogalma még sokak számára ismeretlen volt (számunkra is). Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy elmagyarázzuk a hirdetőknek: mi az a reklámújság, és miért jó nekik, ha megjelennek benne. Az INFOservice céget barátainkkal, Boér Tibivel és Évával alapítottuk. A kezdeti „hőskorban” a férjem, Tike (Szakács Tibor) és Boér Tibi járták a várost, próbálták meggyőzni a vállalkozókat. Annyi hirdetőt sikerült összegyűjteniük, hogy megszülethetett az első lapszám: egy A4-es, négyoldalas, egyszínű újság. Az INFO folyamatosan változott: a következő két lapszám A5-ös lett, majd stabilan A4-es, 4–6 oldallal, egy színben jelent meg. 1994 őszétől alakult ki az igazi újságforma (rotációs nyomdában): A3-as méret, 4–8 oldal, később stabilan 8–12 oldal, ünnepi időszakokban akár 16 oldal. Két színnel nyomtattunk: fekete mellett rózsaszínnel (magenta) vagy kékkel (cián). Így vált az INFO egy folyamatosan alkalmazkodó, mégis állandó havilappá Nagykároly életében.
– Milyen nehézségek adódtak a kiadással, szerkesztéssel kapcsolatban az évek folyamán?
– A kezdetekben szinte minden új és bizonytalan volt. Nem létezett kész recept: mindent tapasztalatból tanultunk meg. A hirdetők meggyőzése, a nyomdai háttér megszervezése, a szerkesztés és a terjesztés mind-mind folyamatos kihívást jelentett. A nyomtatás helyszíne az évek során többször változott. Az első lapszámok Szatmárnémetiben, síknyomdában készültek, ami a nagy példányszám miatt nagyon lassan és akadozva ment. Később Udvarhelyen találtunk megfelelő rotációs nyomdát (Infopress), így már nem volt gond a nagy példányszámmal. Viszont ez havi rendszerességgel utazást, szervezést és alkalmazkodást igényelt. A szerkesztési munkát az első években külső segítséggel végeztük: szatmárnémeti barátaink, Kiss Tibi és Éva vállalták a lap szerkesztését.
1995-ben különváltak útjaink Boér Tibiéktől, mi pedig önállóan folytattuk tovább az INFO-t. Ettől kezdve vált igazán „kettőnk ügyévé” a lap. Tike volt az INFO arca: ő járt évtizedeken át személyesen a vállalkozókhoz és az emberekhez, őt ismerték a városban, sokan vele azonosították az újságot. A szerkesztési munkát ekkor már én végeztem a háttérben: a tartalom összeállításától a nyomdai előkészítésig. Így lett az INFO kettőnk közös újsága – a közös „gyermekünk”.
Még 1995-ben megvásároltuk az első számítógépünket, egy Intel 386-ost. Tárhelye mindössze 500 MB volt, memóriája pedig olyan korlátozott, hogy egy A3-as oldal töredékének PDF-formátumba alakítása akár 20–40 percet is igénybe vett. Ma mindez néhány másodperc. És ami még döbbenetesebb: most az anyag akár egy percen belül, a számítógép kényelméből eljut a nyomdába. Annak idején a megtervezett oldalakat pauszra nyomtattuk (oldalanként hat nyomtatás!), így elkészült a „mesterpéldány”. Ezt elvittünk a nyomdába, ahol a montírozás még órákig tartott.
A logisztika sem volt mindig kiszámítható: egyszer Kolozsvárig jutottunk az újsággal, ahol egy hatalmas hóesés miatt megrekedtünk – ez pedig egy új együttműködés kezdetét jelentette: innen indult a kapcsolatunk a Garamond nyomdával, akikkel az utolsó lapszámig dolgoztunk együtt.
– Biztosan hozott számotokra pozitív visszajelzéseket, élményeket is a lap. Tudnál példát mondani?
– Az évek során sokféle pozitív visszajelzést kaptunk, de most az utolsó benyomásokat emelném ki. Az utolsó lapszám január végén készült el: ugyanúgy megszerkesztettem, mintha nyomdába ment volna, majd házilag kinyomtattam annyi példányban, ahány hirdetőnk volt. Személyesen kerestünk fel mindenkit, egy újsággal a kezünkben, hogy tőlünk tudják meg a hírt, és hogy köszönetet mondjunk a sokéves együttműködésért. Ez az utolsó lapszám ajándék volt számukra. Miután mindenkihez eljutott, feltettük online is, a Facebook oldalunkra.
A személyes találkozások során rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Sokat nosztalgiáztunk, felidéztünk régi történeteket. Különösen jólesett, hogy sok hirdetőnk már a legelső lapszámoktól, vagy az első évektől velünk tartott. Volt, aki eszünkbe juttatta, hogy anno még Vállalkozók bálját is szerveztünk; volt, aki munkatársait az INFO-n keresztül találta meg; volt, akin látszott az őszinte megrendülés és együttérzés; mások elérzékenyültek. Nekem is szinte mindannyiszor elszorult a torkom, amikor kimondtam: ez, amit itt a kezemben tartok, az utolsó INFO… Ezek nagyon mély, megható, emberi pillanatok voltak.
– Harminchárom év nagyon hosszú idő. Kik dolgoztak azon, hogy az INFO megjelenhessen?
– Amint említettem már, Boér Tibivel és Évával négyen indultunk, majd a szerkesztésben Kiss Tibi és Éva segítettek. A mindennapi működésben kollégáink is részt vettek: 2001-ig Ianovici Doina, később Juhász Gyuszi és Adoryán Lola. Kolléganőink az újságterjesztés szervezésében és az újságkihordókkal való kapcsolattartásban segítettek, Gyuszi emellett a szerkesztési munkában is aktívan részt vett.
Az évek során rengeteg embernek volt személyes kapcsolata az újsággal. Elsősorban természetesen a hirdetőket kell megemlítenem, akik nélkül az INFO nem létezhetett volna. Sok nyomdai szakemberrel dolgoztunk együtt, közülük többekkel baráti kapcsolat is kialakult. Külön szeretném megemlíteni az újságkihordókat: diákokat (akik sokan ma már szülők), nyugdíjasokat, családokat, valamint fogyatékkal élő gyermeket nevelőket. És persze az olvasókat, akiktől rengeteg visszajelzést kaptunk – akár vicces, akár neheztelő megjegyzéseket. Ugyanakkor az olvasók voltak az iránytűink: tőlük kaptuk meg a visszajelzést, hogy az újság eljutott-e hozzájuk.
Az INFO valóban sok ember közös munkája volt.
– Hogyan alakult a példányszám az évek során?
– Az induláskor az volt a célunk, hogy Nagykároly teljes lakosságát lefedjük egy ingyenes, mindenki számára elérhető kiadvánnyal. Tízezer példánnyal indultunk.
Végül a tapasztalatok, a város feltérképezése és az újsághordók visszajelzései alapján 7700-ra csökkentettük a példányszámot. Nem azért, mert csökkent volna az érdeklődés, hanem mert ez a mennyiség elegendő volt ahhoz, hogy minden háztartásba eljuttathassuk.
A cél mindvégig ugyanaz maradt: minden utcában, minden házban, minden lakásban legyen egy INFO.
– A lapot minden alkalommal ingyenesen kapták meg a város lakói. Miért volt ez fontos számotokra?
– Erről szólt az egész működésünk. Nem az igény határozta meg a példányszámot, hanem az az elv, hogy mindenki megkapja. Az első pillanattól az utolsóig erre törekedtünk, és ezt a gyakorlatban is megvalósítottuk.
– Sokak számára az INFO a stabilitást, a biztos, gyors információforrást jelentette. Miért döntöttetek ennek a fejezetnek a lezárása mellett?
– Őszintén szólva, amikor decemberben megjelent az utolsó nyomtatott lapszám, még mi sem sejtettük, hogy valóban az utolsó lesz. Amikor azonban a helyzet körvonalazódni kezdett, rendkívül nehéz időszak következett. Egészen addig tartott, amíg meg nem találtuk a méltó lezárás lehetőségét. Végül sikerült megvalósítanunk.
Sok tényező összessége vezetett a döntéshez. Szerepet játszott benne, hogy a megbízható újsághordóink, akikkel hosszú évek óta dolgoztunk, jelezték, hogy nem tudják tovább vállalni a terjesztést. Ez bizalmi munka, és az évek során egyre nehezebb megfelelő embereket találni. Emellett az elmúlt években a nyomtatási költségek is jelentősen emelkedtek. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a jövő a digitális világ felé vezet, és a nyomtatott formátumnak egyre kevesebb tere van.
Úgy éreztük, jobb most, méltósággal lezárni ezt a fejezetet, mint később kényszerből.
– Hogyan tovább? Mik a terveitek a jövőre nézve?
– A nyomtatott INFO megszűnése nem jelenti a cég megszűnését; a munka továbbra is folytatódik. A cég jelenlegi csapata három főből áll: a férjem, én és Juhász Gyuszi, akire mindenben – tényleg mindenben – számíthatunk.
Elsősorban cégtáblák, kirakatok, bannerek, valamint jármű- és faldekoráció készítésével foglalkozunk, emellett mininyomdánkban különféle nyomdai kiadványokat (könyveket, szórólapokat, névjegykártyákat, naptárakat stb.) is készítünk – ezt eddig is végeztük, és a jövőben is folytatjuk.
Itt jegyzem meg, hogy az INFO falinaptár reményeink szerint továbbra is minden évben eljut minden háztartásba, mivel nagy rá az igény, és sok hirdetőnk, valamint olvasónk érdeklődött a sorsa iránt.
Az újság kapcsán mindig a rendszeresség és a stabilitás voltak a legfontosabb értékeink. A hirdetők tudták, mire számíthatnak: az INFO minden hónapban megjelent és megbízhatóan ott volt a postaládákban. Ez a kiszámíthatóság tartotta életben a lapot évtizedeken át.
Hirdetőinknek az utolsó személyes találkozások során elmondtuk, hogy az INFO szellemiségét online, digitális formában szeretnénk továbbvinni, új formában elérhetővé tenni mindenki számára. Ez lehetőséget ad arra, hogy a környező falvak, valamint azok a cégek felé is nyissunk, amelyek nem kizárólag Nagykárolyban érdekeltek. Így tágul közönségünk, és szélesebb körhöz jutunk el.
Az út még formálódik, az ötletek már megvannak, miközben a stabilitás, a rendszeresség és a megbízhatóság értékei változatlanok maradnak.
– Hogyan tekintetek vissza az INFO történetére?
– Úgy érezzük, az INFO valami különlegeset vitt véghez: egy ingyenes reklámújság, amely évtizedeken át működött – ez valóban ritka. Büszkék vagyunk arra, amit közösen létrehoztunk, és szívből hálásak vagyunk mindenkinek, aki részese volt ennek a történetnek.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban


You must be logged in to post a comment.