A szatmárnémeti és a nagykárolyi Magyar Ifjúsági Kezdeményezés a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozatával közösen szervez bábelőadást Nagykárolyban.
„Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova…” Dániel András, humoros, és kedves írása alapján rendezett bábelőadáson a gyerekek mindig nagyon jól szórakoznak, de a nagyobbak is jókat nevetnek. Mindenki számára vidám perceket nyújt egy ilyen élmény.
A rövid vakáció után szeretnénk megőrizni a fiatalok jókedvét, ezért az Egy kupac kufli című bábelőadás-sorozat ellátogat Magyargéresre, Kiskolcsra és Nagykárolyba. A rendezvény a helyi tagszervezetekkel és a Nagykárolyi MIK közös együttműködésével jön létre. A belépés díjtalan, és Nagykárolyban a Szent László Közösségi Házban november 12-én 12 órai kezdettel tekinthető meg.
Szeretettel várnak minden kedves szórakozni vágyó gyereket. Ez az előadás megkoronázza gyermekkoruk felhőtlenül boldog pillanatait. A szervezők köszönetet mondanak a Communitas Alapítványnak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek a rendezvénysorozat támogatásáért.



You must be logged in to post a comment.