Egyemazúzádat, Nagykároly!

Egyem a zúzádat címmel tart előadást Nagykárolyban a Szomszédnéni Produkciós Iroda. A rendezvényre október 8-án, csütörtökön 20 órai kezdettel kerül sor a Szent László Közösségi Ház dísztermében. Ha NAGYKÁROLYI vagy, és szeretnél egy kétszemélyes belépőt nyerni az október 8-i estre, oszd meg péntek éjfélig ezt a bejegyzést. Egyemazúzádat!

Jegyek egyébként 25 lej ellenében elővételben válthatók a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagykárolyi szervezetének a Kölcsey utcán lévő székházában.

A játék lényege: ezt hivatkozást kell megosztani a Facebook-profilunkon. 

„A tavaly még nem voltunk biztosak benne, hogy van igény Erdély nagyobb városaiban az egy évvel korábbi turnénk után egy újabbra, de azt mondtuk, csakazértis elmegyünk, körbejárunk, és kiderült, hogy igen. Idén már sokkal magabiztosabban indulunk útnak, kivéve Pétert, aki úgy fog vezetni, hogy nemrég kapta vissza a jogosítványát, és nem a talált tárgyak osztályáról, hanem a rendőrségtől” – mondta Tóth Szabolcs. „Legújabb közös humorestünk a világ dolgairól szól, az emberi lét mindennapi voltáról és kisebb-nagyobb egyéb izéiről. Olyan címet kerestünk, ami mindezt reflektálja. Sajnos, nem találtunk. Ezért lett a címe Egyemazúzádat!” – meséli Felméri Péter. „A cím ellenére nem kell megijedni, a legújabb Szomszédnéni és Felméri turnén nem kannibálok fognak fellépni, hanem humoristák” – magyarázza Bálint Ferenc. „Soha nem tudtam pontosan, hogy mit jelent az egyem a zúzádat, pedig elég sokan mondták nekem, de hát tudomásom szerint nincs is zúzám. Vagy ha volt, akkor kivették egyszerre a mandulámmal” – tette hozzá. „Nekem új célom van: addig turnézni Erdélyben, amíg minden városban, ha bemegyünk fellépés után az esedékes kocsmába, már tudják, hogy mit kérünk. Nálam, mondjuk, egyszerű: egy korsó sört” – mondta Tóth Szabolcs.

1