Ünnepélyes keretek között avatták fel az Elméleti Líceumban azt a két “okos labort”, amit hamarosan a diákok is használatba vehetnek. Az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által fianszírozott fejlesztés hozzávelőlegesen 120.000 euró összértékű.

Az eseményen jelen volt Nagykároly polgármestere, Giurgiu-Kovács Mónika mellett a városi tanács több tagja, az iskola pedagógusai és a beruházást végző cég képviselői is.
Zsidó Sándor igazgató ismertette a projekt részleteit. Mint fogalmazott, a kivitelezést egy nagykárolyi cég – a Geeli Generation Electric kft – és egy bihari cég közösen végezte. Az igazgató elismerően beszélt a kivitelező nyitottságáról és precizitásáról is.
Az Elméleti Líceum igazgatója köszönetét fejezte ki a cég képviselőinek, Adrian Popnak és Mihut Lucicanak, a magas színvonalon elvégzett kivitelezési mukálatért.
“Igen nagy összegű – mintegy 120.000 eurós nagyságrendű – korszerűsítés volt ez iskolánkban. Ilyen sok pénzt már régóta nem költöttünk el iskolai fejlesztésekre”- mondta Zsidó Sándor.
Giurgiu-Kovács Mónika polgármester az elhangzottakat annyival egészítette ki, hogy az első elbírálási fázison már túl van az Elméleti Líceumot iskolai kampusszá alakító projekt is, így remélhetőleg hamarosan újabb jelentős fejlesztések kezdődnek az intézményben.
A rendezvény folytatásaként a jelenlévők megtekintették a két okos labort, melyek az iskola két elhunyt pedagógusáról lettek elnevezve: az egyik terem Muszka Ágnes, míg a másik terem Sorin Nilvan nevét viseli.


You must be logged in to post a comment.