Egymásnak örvendeztek a kaplonyiak

A jó értelemben vett lokálpatriotizmust helyezték előtérbe a kaplonyiak idei találkozóján. Vasárnap ugyanis ismét megtartotta a kerti, családias hangulatú rendezvényét a Német Demokrata Fórum helyi szervezete.

Az immár sokadik alkalommal megrendezett találkozón „természetesen” nem volt díszmeghívott, sztárfellépő, hanem a helyiek álltak színpadra. Persze korántsem másod- vagy harmadrangúságot feltételez mindez, hiszen az Asszonykórus, a több mint 110 éves múlttal rendelkező fúvószenekar, de az énekesek, a „bolondozni” is merő egyházi kórus közössége, nos, ezek mind-mind megállják a helyüket (sőt!) a vidék, vagy akár a megye viszonylatában.

Stefan Gózner, a helyi NDF elnöke a Nagykárolyi Anziksznak elmondta, hogy szerencséjükre idén sikerült a kiskirbáj vasárnapjára időzíteni a rendezvényüket. A cél ugyanis az, hogy ez a délután egyfajta találkozó is legyen, jöjjenek ki a fórum székházának udvarára az innen elszármazottak – akik vakációzásukat a kirbájra is időzítik… Találkozzanak gyerekkori bajtársaikkal, ismerőseikkel. Azt is megtudtuk, hogy a költségek jelentős részét fedezi a megyei NDF, méghozzá németországi alapoknak köszönhetően. Persze a helyi szervezet közössége is hozzájárult.

Finom falatok, hűs italok és sok-sok mosoly várta a kilátogatókat. No meg kulturális műsorok sora. Felléptek az óvodások, Tyukodi Viktória ismét zongorajátékával varázsolta el a népes publikumot, volt versenytánc-bemutató, énekkel kedveskedtek a nagykárolyi Kalazanci Szent József-líceumban tanuló kaplonyi diákok, felléptek az asszonykórus tagjai, majd a rézfúvósok. Bajor tánccal, illetve egész pontosan bajortánc-paródiával szolgáltak a katolikus egyházközség kórusának tagjai, zenével kedveskedett a Gaja Dalma, Kind Csilla és Ostatea Bianca összetételű alkalmi zenekar, majd népdalokat szólaltatott meg Koch Vanessza.

A rendezvény idén is szabadtéri, kerti bállal zárult, amelyen a Galant együttes szolgáltatta a talpalávalót.