Egységes nemzetpolitikában gondolkodnak

A FIDESZ – KDNP országgyűlési képviselője, Magyarország egykori csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna volt csütörtökön a Szatmár megyei RMDSZ vendége.

Az egyeztetés céljából Szatmár megyébe érkezett politikust Nagykárolyban, a helyi RMDSZ székházában fogadták. Az eseményen jelen volt Pataki Csaba az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, a megye RMDSZ-es polgármesterei és alpolgármesterei, valamint az érdekvédelmi szervezet parlamenti képviselőinek csoportja.

„Nagykárolyban találkoztunk a képviselő úrral, akivel nemcsak nemzetpolitikai, de határmenti projektekről is egyeztettünk. Zsigmond Barna ezer szállal kötődik Erdélyhez, a Partiumhoz, számos alkalommal látogatott már Szatmár megyébe, ma pedig Kiss Andrással, a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Civil Szolgáltató Központ vezetőjével, megyei képviselővel azért érkeztek hozzánk, hogy közösen kezdjünk el felkészülni az anyaország jövő tavaszi támogatására. Számunkra nagyon fontos az anyaország, ezer szállal kötődünk egymáshoz, településeink érzik támogatását, hamarosan pedig mi is segítő jobbot nyújthatunk neki. Zsigmond Barna a találkozón hangsúlyozta: a FIDESZ – KDNP továbbra is a Kárpát- medencei magyarság egységében, egységes nemzet- és gazdaságpolitikában gondolkodik, továbbra is szorgalmazza a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megszerzését, melyben hatalmas segítséget nyújt az Eurotrans Alapítvány. Számomra pedig külön öröm, hogy az alapítvány Szatmár megyei kirendeltsége országos szinten az egyik legjobb eredményt érte el az elmúlt évben. Erről, valamint a megyénkben tervezett új határátkelőhelyek megnyitásáról is tárgyaltunk ma, melyekkel nemcsak még közelebb kerülhetünk egymáshoz, de jelentősen hozzájárulnak majd nemcsak Szatmár megye, de az egész régió gazdasági és turisztikai fejlődéséhez egyaránt”- nyilatkozta Pataki Csaba.

Az egyeztetést követő sajtótájékoztató keretében, Zsigmond Barna kérdésre válaszolva elmondta, hogy május 21-től kezdve, a kettős állampolgársággal rendelkezők, magyarországi kormányablakokban igényelhetik az oltottságukat igazoló kártyát, így látogathatóvá válnak a magyarországi üdülőhelyek és igénybe vehetők azok a szolgáltatások, amelyek ehhez a feltételhez kötöttek.

A gazdáknak szánt mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatban, a magyarországi politikus elmondta, folyamatban vannak a támogatások lehetővé tételét szorgalmazó tárgyalások a két kormány között és várhatóan heteken belül ezzel kapcsolatban is pozitív fejleményekkel szolgálhatnak majd. Fontos kérdés ez, hiszen gazdák százait érinti, mondták a jelenlévők a témával kapcsolatban.

Zsigmond Barna arról is beszélt, hogy készülnek a Pannónia Szálló felújítását célzó tervek. Pontos részletekkel ezzel kapcsolatban nem tudott szolgálni,azonban ezt a kijelentést az egyeztetésen jelenlévő Kereskényi Gábor polgármester is megerősítette. Mint mondta, kis lépésekkel ugyan, de haladnak.

Ugyanezt tudta elmondani Zsigmond Barna a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal egykori székhelyéről, melyet szintén a magyar kormányhoz köthető, Manevi Zrt. vásárolt meg.

Kovács Jenő polgármester türelmet kért mindenkitől, mondván, ha nem vette volna meg a Manevi Zrt. akkor az is elképzelhető, hogy az enyészeté lett volna az épület. Jelenleg a pincében folytatnak munkálatokat a tulajdonos által megbízott csapat tagjai, de javították a tetőszerkezetet és az esővíz elvezető csatornázatot is.

„Sokunkat hajt a türelmetlenség, hogy ha már egyszer gazdára lelt az ingatlan akkor miért nem történt még semmi, mire vár az új tulajdonos, miért nem dolgozik az épület felújításán? A kérdések sok esetben jogosak, de én azért mégis türelemre intenék mindenkit. Hiszen ne feledjük el, hogy a magyar kormány komoly pénzekkel támogatta egyházainkat, oktatásunkat az elmúlt években is. Gondoljunk a Kalazanci Szent József Líceum új épületére, a Kálvin Központra, az ott megépült óvodára, vagy az épülőfélben lévő új esperesi hivatalra. Van miért hálásnak lenünk és köszönetet mondanunk és úgy gondolom, hogy az egykori polgármesteri hivatal épülete is dísze lesz a megújuló történelmi nagykárolyi városközpontnak”- mondta Kovács Jenő.